• 

ORBÁN ATTILA MISSZIONÁRIUS ÍRÁSAI

BIZONYSÁG - FELESÉG - LEVÉL - PRÉDIKÁCIÓK

 

BIZONYSÁG

Hogy kerültem Afrikába?

 

Kommunista országban nőttem fel, bezárva a vasfüggöny mögé. Gyermekkoromban soha nem gondoltam arra, hogy valaha elhagyom az országot. Akkoriban az utazás a rezsim kiszolgálóinak, valamint az idős emberek a privilégiuma volt. Tizenkét-tizenhárom éves koromban az egyik tanárom, egy kommunista, Ausztráliáról mesélt nekünk. Azt is elmondta, hogy még mindig vannak törzsek, melyek teljesen elzárva élnek a világtól. Nem tudom hogy miért, de arra gondoltam, ezeknek az embereknek is szükségük volna az evangéliumra. Akkoriban alig tudtam valamit az evangéliumról. Vettem a földgömböt és megnéztem, hogy lehetne eljutni oda. Végig követtem az Oltat, mert a folyó mellett volt a falúnk, a Dunát, a Fekete-tengert, a Földközi-tengert, az Atlanti-oceánt, az Indiai-oceánt, egészen Ausztráliáig. Megérdeklődtem a tanártól, hogy milyen nyelvet beszélnek azok az emberek. Azt felelte, hogy az angol a használt nyelv. Elhatároztam, hogy megtanúlok angolul. Megkértem apámat vegyen nekem egy angol-román szótárt. Hozott is apám egy szótárt, de mivel nem kapott angol-románt, vásárolt nekem francia-románt.

Ebben az időben kezdtem el imádkozni és olvasni a Bibliát.

A templom és az iskola egymás mellett volt, de én nem a templomban hallottam, azaz éreztem meg Isten hivását, hanem az iskolában. A kommunisták egy fontos kongresszusra készültek, és minket gyermekeket is politikára akartak oktatni a tanáraink. Kellett olvassuk az újságot, és ki kellett másolnunk húsz oldalt a XII-ik kongresszus előkészületeire vonatkozó cikkekből. Délután is kellett menjünk az iskolába és akkor kimondottan politikát tanúltunk. A kommunisták arra igyekeztek, hogy minket gyermekeket minél távolabb tartsanak az egyháztól és Istentől, de akaratuk ellenére, ők kergettek bele engem az Úr szerető karjaiba. A hidegháboruról beszélt az egyik tanár és elmondta, ha az egyik oldal valami folytán megtámadja a másikat, a kapitalisták a kommunistákat, azoknak még lesz idejük ellentámadást inditani, de ez azt jelenti, hogy a föld egy bizonyos része, fel fog robbanni. Elég ha egy eszeveszett megnyomja az inditó gombot, hogy az atomfegyverek letöröljenek minket a föld felszinéről.

Rájöttem, hogy egy békételen, bizonytalan, veszélyes világban élek. Azt kérdeztem magamban: ki tud nekem biztonságot nyújtani, ha jön a veszély? Szivem mélyéről jött a válasz: Csak Isten, aki teremtette ezt a földet, csak Ő tud engem megvédeni. De ha jó visznyban vagyok vele, ha meg is kell halnom, nála biztonságban leszek. Az este mondat el először a Miatyánkot úgy, hogy minden szavát átéltem. Emlékszem, ekkor kezdett világos lenni előttem, mennyire fontos, hogy az Úr megbocsássa a vétkeimet.

Az első Biblia, amit olvasni kezdtem, az apostolok cselekedeteivel kezdődött. Valaki, valamiért széttéphette ezt a Szentirást és nekem a maradék jutott. De bármennyire tépett is volt, vigaszt nyújtott sóvárgó szivemnek.

Szennyesnek, bűnösnek éreztem magam, elveszettnek. Kerestem az Urat, ahogy tudtam, de nem volt, aki beszéljen nekem Istenről. A szüleim sem templomba nem jártak, sem Bibliát nem olvastak, sem imádkozni nem láttam őket soha. Sajnos a káromkodás, az átkozódás, a szitkozódás, kiabálás és veszekedés mindennapos, megszokott dolgok voltak otthon. A templomban az igehirdetéseket unalmasnak találtam. Nem is kerestem az Istent az egyházon belül.

Ez idő alatt az ördög sem aludt. Igyekezett minden erejével megakadályozni a hitben, és sok csúnya bűnben volt részem. Eleven gyermek voltam, társaim között vezéregyéniség. Feltárta a kisértő, hogy úgy is boldog lehetek, és elfelejthetem lelki gyötrelmeimet, ha a világi örömöket fogom hajhászni. Üzletelés, pénz, italozás, filmek, csavargás, szórakozás, fantáziálás lányokról: ezek voltak azok a dolgok, melyek kezdték sorvasztani a lelkemet.

Mikor tizennégy éves voltam, új lelkész érkezett a falúnkba. Az egész falú összesereglett a fogadására. Én azon a vasárnapon önkéntesen mentem dolgozni a kolektivbe, ahogy akkor neveztük a meződazdasági szövetkezetet. Szép őszi nap volt. Alig volt ember a mezőn, nem is sokat dolgoztunk, inkább kirándultunk, mert az emberek, kiváncsiak voltak az új papra. Én nem sokat adtam a papokra. Mégis kellett kezdjek járni templomba, mert konfirmandus voltam, és azt mondták, hogy ez a pap komolyan veszi a konfirmálást. Az első dolog, amit ettől az embertől hallottam, az volt, hogy az Úr meg tud szabaditani a bűnökből. A majomról mesélt, aki beleesett az iszapba, de nem tudta magát kimenteni. Csak az Úr tud megszabaditani. Ez kezdett érdekelni engem, és ettől kezdve minden istentiszteletre elmentem. A gyülekezet lázza hamar aláhagyott. Az emberek nem jártak továbbra sem seregestől templomba. A hétköznapi istentiszteleteken csak néhány idős asszony volt és én egyedül gyermek. Az igéket feljegyeztem, otthon utánna olvastam, és ha kérdéseim voltak, elmentem a lelkészhez és beszéltem vele.

Hamarosan úgy éreztem, tennem kell valamit az evangélium űgyéért. Gyermekeket, iskolatársakat hivtam haza hozzám, olvastam nekik a Bibliából és imádkoztam velük. Olvastam a Bibliát és sok éneket megtanúltam kivülről.

A szüleim részben örültek a változásnak, részben pedig veszélyesnek tartották. Féltek, hogy meggyűjtöm a bajukat a rendőrséggel, mert összejöveteleket szervezek otthon a gyermekeknek. Ettől kezdve inkább a mezőn, vagy valahol a szabadan gyűltünk össze.

Ebben az időben hallottam egy fiúról, aki gengszter volt a közeli városban, de megtért. Meglátogattam ezt a fiút és jó barátság alakult ki közöttünk. Mivel azonban baptista volt, a lelkész veszélyesnek tartotta a barátságunkat.

Az ördögnek kapóra jöttek ezek a dolgok és az is, hogy a városba kezdtem iskolába járni, ami tele volt kisértésekkel. A városban vonzóbb volt a világ, mint falún. Az iskolát ahova jártam rangomon alulinak tartottam, ezért inkább kerültem, mintsem rendszeresen látogattam. Egyre jobban kezdtek érdekelni a lányok. Amikor beengedtem a lányokat a szivembe, csak a gondolatot, hogy barátnőm legyen, azonnal kiszorúlt az Úr. Nem érdekelt sem Biblia, sem misszió, sem igehirdetés, csak azért tudtam imádkozni, hogy legyen egy barátnőm. Ez a vágyam belevitt ismét minden bűnbe, amiből egyszer már megszabadultam, és eltávolitott az Úrtól.

Annyira mentem a csavargásban, hogy egy este anyám azt mondta válasszak: Vagy abbahagyom ezt az életmódot, vagy mehetek otthonról. Eszem ágában sem volt abbahagyni, úgy hogy elmentem otthonról. Elhatároztam, hogy átmegyek a határon, elhagyom az országot. Tizenhat éves voltam akkor. Anyámtól pénzt loptam el, összepakoltam a ruháimat, megterveztem az utat és elindultam. Senki nem tudott a tervemről csak az egyik barátom, aki már próbálkozott elszökni. Sikerült is neki átmenni a határon, de mivel kiskorú volt a megyarok visszaadták a román határőröknek, akik félholtra verték. Szerettem volna ha velem jön, de neki túl kockázatos volt ez. Igy egyedül indultam el. Nem volt könnyű akkoriban eljutni az ország közepéből a határig úgy, hogy ne bukj le még mielőtt odaérsz. Sokszor már a vonaton, vagy az álomásom elkaphattak a titkosrendőrök. Én eljutottan a határig. Egy folyó, a Szamos partján akartam kiszökni. Tél volt, de nem tudtam, hogy van-e hó a határon vagy nincs igy két féle szinű ruhám volt. Mivel nem volt ott hó, át kellett öltöznöm. Egy juhászgyermek beengedett a kunyhójába, átöltöztem, ettem egy kicsit, és utbaigazitást is kaptam merre menjek. Elindultam egy kanális mellett, mert figyelmeztetett a pásztorfiú, hogy a folyó partját szigorúbban őrzik, és mivel jó magas száraz gazok voltak, jól haladtam a határ felé. Kezdett sötétedni és köd volt: ideális időjárás az illegális határátkeléshez. Már láttam a határőröket és lövéseket is hallottam. Akkoriban egyszerűen lelötték az embereket és értesitették a szülőket, hogy jöjjenek, vigyék és temessék el őket. Otthon a szüleim már csak arra számitottak, hogy legalább meghalva láthassanak újra. Sok esetben a hullákat ott hagyták elporladni a mezőn, ahol lelötték őket. Tudtam, hogy élet halál között vagyok a határon. Elővettem a Bibliámat, mert bátorittásra volt szükségem. Felnyitottam és a következő szavakat olvastam: Térj meg! Nem nagyon tetszett ez, mert olyan csengése volt, hogy forduljak, aminek nem tudtam örülni. Tovább mentem. Majd megtérek - gondoltam - ha más országba leszek. Újabb lövéseket hallottam és ismét megálltam. Ismét elővettem a Bibliát, ismét felnyitottam, de igyekeztem, hogy nehogy ismét oda nyiljon ki. Más hely volt ugyan, de ugyanazok a szavak: Térj meg! Tudtam, hogy nem játék amit teszek. Akkor megkérdeztem magamtól: Ha most meghalsz, kész vagy megállni Isten előtt. Nem voltam kész. Megfordultam, visszamentem, felűltem a vonatra, hazamentem, elhagytam a világi dolgokat, felhagytam a csavargással, kezdtem járni bibliaórákra: megtértem. Visszaadtam anyámnak a pénzt és bocsánatot kértem. A szüleim örültek, hogy még élek. Néhány hónap múva megdölt a kommunista rendszer és mindenki mehetett amerre akart. Ha nem térek vissza és lelöttek volna, nem csak hogy befejeztem volna az életemet tizenhat évesen, de egy örökkévalóságra a pokolra kerültem volna. Ha az Úr szól hozzánk, jó ha azonnal engedelmeskedünk a szavának, kűlönben nagy veszélybe sodorhatjuk magunkat.

A kommunista rendszer, végetért és új lehetőségek adódtak a szolgálatban. Sok fiatal kezdett járni az összejövetelekre és egyre fontosabb volt, hogy a lelkész mellett mi is, fiatalok bizonyságot tegyünk, bátran elmondjuk, hogy mi érintett me minket Isten igéjéből. Az Úr beszélt hozzánk és használt minket. Egy alkalommal hajat vágatni voltam és a borbély arról mesélt, hogy a karrierjét egy öregotthonban kezdte. Az Úr beszélt ez által hozzám és hamarosan megérdeklődtem van-e lelkész, aki lelkigondozza ezeket a betegeket. Senki nem foglalkozott velük. Az igazgató megengedte, hogy vasárnap délután istentiszteletet tartsunk ezeknek az idős, magányos embereknek. Egy nagy előtérben gyűltek össze. Úgy örültek a jövetelünknek, mint a gyermekek. Egy idő után az otthon munkásai és a falubeliek is kezdtek járni az összejövetelekre. Azokat, akik ágyban fekvő betegek voltak, a szobájukban látogattuk meg. Rendszerint csoportosan mentünk, de volt olyan alkalom is, amikor csak valakivel kettesben vagy teljesen egyedül mentem. Egyik vasárnap biciklivel indultunk el, egyik fiatal társammal, aki már az első házi összejöveteleken is csatlakozott hozzám. Félúton úgy kezdett esni az eső, mintha dézsából öntötték volna. Mire odaértünk bőrig áztunk. Az igehirdetés alatt arra koncentráltam, hogy ne hallatszodjon a fogam kocogása, annyira reszkettem. Egy falúbeli asszony hazament és elhozta a több, mint tiz éve halott férjének a ruháit. Mikor felöltöztünk társammal, olyanok voltunk, mint két multszázadbeli kispolgár.

Egy másik alkalommal egyedül voltam. Volt egy részleg, ahova azokat a belegeket tették, akikről már lemondtak. Ezek az emberek, ott tűrelmesen várták a halált. Sokuk rákos volt. Egy idős asszonyt végégkövethettem, amint hétről-hétre elfogyott. Eleinte még beszélgetett velünk, aztán csak feküdt, szótlanul hallgatta az igehirdetést és az imádságot.

Amint bementem a szobájába, elviselhetetlen bűz csapott meg. Egy edényben ott volt minden féle ürülék, ami rettenetesen büdös volt. Fogtam az edényt és elindultam, hogy kivigyem, de amint megmozdult az edény tartalma, olyan borzasztó szag ütötte meg az oromat, hogy megszédültem. Soha nem éreztem azelőtt ilyent. Mr arra gondoltam, hogy lehet, hogy összeesek, mikor imádkozni kezdtem: Uram segits, hogy én is segitessek! Azonnal elmúlt a rosszúllétem és olyan örömet éreztem a szivemben, amit addig semmi gyönyörüség nem volt képes nyújtani nekem.

Az Úr az osztálytársaim körében is használt. Nem sokat beszéltem, de másképpen éltem, mint a többiek. Ahelyett, hogy én szaladgáltam volna az emberek után és győzködtem volna őket a hivő élet fontosságáról, ők jöttek, keresték a társaságomat, és érdeklődtek a hit dolgai iránt. Meghivtak egy bibliakörbe, ahol bizonyságot tettem, és ettől kezdve a lelkész megkért, hogy vegyem át a bibliakör vezetését. Sok fiatal kezdett komolyan érdeklődni, keresni az Urat, és az Úr sokuknak megváltoztatta az életét.

Minden vágyam az volt, hogy teológiát tanúljak és lelkész legyen belőlem. Megtérésem után komolyan vettem a tanúlást, nyelveket tanúltam és kezdtem tanúlni hangszereken is játszani. A teológiára felvételi vizsgával lehetett bejutni. Sem a szüleim, sem a lelkészem nem hitte, hogy sikerülni fog az éretségim és a felvételi vizsgám, de az Úr megjutalmazta az igyekezetemet, és tizenkilenc évesen elkezdtem teológiát tanúlni. Eleinte, jól védekeztem a liberális gondolkodás ellen, de idővel kezdett begyűrűzni a liberalizmus és egye jobban eltávolodtam az Úrtól. A kűlönböző barátnők, csak rontották és súlyosbitották a lelki problémáimat. Öt év után, már nem is érdekelt a teológia, leginább filozófiát és pszihológiát olvastam. Jó tanuló voltam, jó redménnyel fejeztem be a tanúlmányaimat, de egy sörnyeteg belopakodott az életembe és nőt és belülről bomlasztotta az életemet. Ez a szörnyeteg a büszkeség volt. Egyszerű családból származtam, szerény kisgyermek voltam, sokszor megvetett és lenézett. Szüleim nem tápláltak irántam nagy terveket. Egyedül az Úr volt az, aki kihozott a bűnből és a hiábavaló életből, és most, amikor valaminek éreztem magamanak, megfeledkeztem az Úrról és túlságosan is a saját vágyimmal, saját dicsőségemmel voltam elfoglalva.

Teológiai tanulmányaim során elsajátitottam az angol és a német nyelvet és sokat útaztam külföldre. Utolsó éves koromban némettanár is voltam, a kissebb éveseknek. A teológia rektora azzal biztatott, hogy beszél a püspökömmel, hogy maradhassak tanársegégnek a teológián, iratkozzak fel és tanuljak tovább filozófiát, és doktoráljak és legyek professzor. Ezzel a püspök egyet is értett. Közben megtudtam, hogy a lelkészem, aki által megtértem, ő is tanár szeretne lenni és ő is doktorálni készül. Időközben eltávolodtunk egymástól, és kezdtem ellenfelet látni benne. Az a bizonyos rektor is, mint ellenfelemet emlitette ezt az embert, és biztatott, hogy határoljam el magam tőle. Közben megtudtam, hogy a lelkész, aki azelőtt mindig kritizálta a karizmatikusokat, ő maga is karizmatikus lett. Ezt jelentettem a püspöknek. A püspök megkért ne kezdjek el még egyelőre tovább tanúlni, tartsak egy év pihenőt, és vállaljam el mellette a titkári állást, mert egy olyan emberre van szüksége, aki mindkét nyelvet (angolt, németet) beszéli, és az útazás sem jelent gondot számára. Kezetráztunk, elvállaltam és eltávoztam egy időre Németországba. Amikor hazatértem Németországból, azzal fogadott a püspök, hogy az eggyességünk már nem érvényes, engem is vádolnak egyrészt a karizmatikusok, másrészt éppen karizmatikussággal, ezért jó lesz ha egy eldugott kis falúban meghúzom egy ideig magamat. Eleinte hallani sem akartam erről és arra sem tartottam igényt, hogy lelkésszé szenteljenek, de mivel csak rövid időről szólt a kinevezésem elvállaltam.

Lelkészi szolgálatomat szerény körülmények között kezdtem. Egész nap olvastam a csendes parókián. A probléma csak az volt, hogy egyre liberálisabb olvasmányokhoz nyúltam, ami sem az igehirdetésben és a lelkészi szolgálatban, sem pedig a személyes hitéletben nem vált hasznomra. Egyre elbizakodottabb lettem. Nietschét olvastam és igazi nietscheánusnak gondoltam magamat. Valójából minden voltam, csak nem keresztyén. Filozófiai gondolkodás kezdett átszivárogni az igehirdetésekbe, olyannyira, hogy még az amúgy liberális gondolkodású kollegákat is megbotránkoztattam. Egyszer, egy lelkésztalálkozón heves kritika ért filozófikus gondolkodásomért, de a püspök kiállt mellettem.

Ebben a zürzavaros időszakban, hirtelen megnősültem. Alig ismertem a mennyasszonyjelöltet, egy szomszédfalúsi lányt, de elvettem feleségül. Nem érdekelt akkoriban semmilyen vélemény, még az Úr véleménye sem. Ez a lány felnézett rám, szinte csodált, elhitte, hogy én egy igen inteligens fiatalember vagyok, és én azt gondoltam, hogy ez elég egy házassághoz.

Ezután egy igen zilált időszak kezdődött. Belesodródtam a politikába, és minden vágyam az volt, hogy minél magasabbra jussak ezen a szinten. Igehirdetéseim a filozófiáról átsiklottak  politikai eszmefuttatásokra. Mindent megtettem csakhogy érvényesüljek a politikai berkekben: elkezdtem politológiát és filozófiát tanulni, tanitottam két kűlönböző iskolában, regionális tudósitó voltam egy újságnál, egy kisváros politikai elnöke lettem és ráadásul választási év volt. Nem sok idő jutott a családra. Persze mindig arra gondoltam, hogy mindent a családomért teszek, és milyen büszkék kellene legyenek rám, hogy ilyen jól haladok: esélyes vagyok a megyei tanácsosi listán, és talán a következő lépés már a parlament lesz.

Megszületett a kislányom, és a házasságom már romokban hevert. Ekkor eggyik napról a másikra felhagytam a politikával, választások előtt két héttem visszavontam a jelölésemet, abbahagytam a tanulmányaimat, és elhatároztam, hogy csak a lelkészi szolgálatnak és a családomnak akarok élni. El kezdtem ismét imádkozni, keresztyén könyveket olvasni, és reméltem, hogy megmenthetem a házasságomat. Imádságaimban magamra maradtam és nemsokára értesültem arról, hogy vállásnak nézek elé. Lányomat, akit nagyon szerettem, egy időre teljesen eltiltották tőlem. Hihetetlen volt de igaz: a varázs, a bámulat irántam, gyűlöletté vált. Kiraboltnak, megvetettnek és gyűlöltnek éreztem magamat. Az Úr azonban ekkor kezdett lehajolni hozzám. Igehirdetéseimnek kezdet ereje lenni, vonzotta a gyermekeket és a fiatalokat.

Ismét egyedül voltam, túl sok szabadidőm volt, és túl sokat olvastam. Túl sok olyan könyvet gyűjtöttem össze, amiért soha nem kellett volna pénzt adnom és soha nem kellett volna időt pazaroljak arra, hogy elolvassam őket.

A vállás után lehetőség adódott, hogy átmenjek egy nagyobb gyülekezetbe. Arra gondoltam, hogy jó ha új helyen új életet kezdek, de kisértett a gyülekezet anyagi helyzete is. Úgy mentem ebbe a gyülekezetbe, hogy egyszer sem kérdeztem meg, hogy vajon az Úr akarja-e, hogy oda menjek. Előző gyülekezetem, mindent elviselt: filozófiát, politikát, vállást, szerettek és támogattak. Az új helyen az emberek gyanakvóak, kritikusak, sokszor kimondottan rosszindulatuak voltak. Mindig a megtérésről beszéltem, de minden lepereget róluk. De magam sem jártam előttük jó példával. Törés volt az igehirdetéseim és a hétköznapjaim között. Hétközben most sokat dolgoztam, kertészkedtem, épitettem, gazdálkodtam, állatokat tartottam, ami irigységet keltett az emberekben. Az ifjuság eleinte érdeklődött az igehirdetések és bibliaórák iránt, de később elszéletdtek. Több ember is körém csatlakozott, de nem az evangéliumért, hanem inkább presztizsből, vagy anyagi számitásból és ez a többieket elszigetelte és ingerelte.

Egy idő után nagyon magányosnak éreztem magamat. Ekkor megismerkedtem egy falúbeli lányyal. Nagyon ragaszkodó lány volt, habár nem bálványozott soha, mint mások. Ez egy kicsit iritált is és arra gondoltam előbb utóbb úgy is szétválnak útjaink, hiszen egyre jobban rájöttem, hogy nem sok közös dolog van bennünk. Meglepett, hogy hajlandó volt imádkozni velem és kezdte olvasni a Bibliát is. Mindenki le akart beszélni arról, hogy ezzel a lánnyal valamilyen viszony is kialakuljon köztünk, nem is beszélve arról, hogy elvegyem feleségül. Egy este azonban meghivtak vacsorázni, és akkor a nagytatája, akivel lakott egyenesen nekem szegezte a kérdést: mi a szándékom az unokájával? Ez a kérdés meglepett és valami kitérő választ adtam, de éreztem, hogy óvatosnak kell lennem. Abban az időben nem vágytam házasságra, sőt rettenetesen féltem a házasságtól, minden kapcsolattól, ami aláirást igényel. De ugyanakkor nagyon hiányzott a kislányom. Mindig róla beszéltem. Nem házasságra, nem feleségre, csak gyerekekre vágytam. Az egész életem egy nagy kavalkád volt. Egy kis keresztyénség, fűszerezve filozófiával, pszihológiával és politikával, igehirdetés és anyagiasság. Nem volt elég az előző csapás, még mindig nem gyógyultam ki a liberalizmusból. A tisztaság, önmegtartóztatás, ismeretlen fogalmak voltak számomra. Gyakorlatilag belekényszerültem egy újjabb házasságba, és úgy éreztem, hogy vége van minden kilátásomnak, tervemnek. Régebben még az egyetemet végezett lányokat is lenéztem, és feleségem nem is fejezte be az iskolát. Ezt a gyülekezet is egyre jobban éreztette, noha kértek, hogy maradjunk ott és ne menjünk el más gyülekezetbe. A feszültség egyre nőtt és elkezdtem egyre több alkoholt fogyasztani. Nem itasodtam meg, de rendszeresen ittam otthon és egyre többet, kivált lefekvés előtt.

Két gyermekünk született egy fiúnk és egy lányunk, és egyre több ellenségünk lett. Gyülekezeti tagok jelentéseket irtak az új püspöknek. Megüresedett a régi kicsi gyülekezet, és kértem a visszahelyezésemet, nagy gyülekezetből kicsibe: ez csak büntetés esetén szokott előfordulni.

Igy telt el sok feszültség és vesződség között tiz év a lelkészi szolgálatomból, és harminchárom év az életemből.

 

A 2006-os év utolsó napját hivő barátainkkal töltöttük: egy családdal, akik abban az évben veszitették el kilenc éves gyermeküket. Szomorú volt ilyen szempontból velük együtt visszatekinteni az elmúlt évre, ezért igyekeztem a következő évre terelni a szót. Mit szeretnénk a következő évtől? Sok szilvesztert eltöltöttem úgy, hogy egyáltalán nem érdekelt, mi is lesz az életemmel a következőkben: megvoltam elégedve mindennel ahogy volt. Most azonban változást vártam. Azt mondtam a feleségemnek és a barátaimnak, úgy érzem ebben az évben nagy változások lesznek az életünkben. Nem tudtam, hogy milyen változások, de a régi életemet teljesen értelmetlennek éreztem. Eltelt tiz év a lelkészi szolgálatomból és úgy éreztem, az Úr semmiben nem vette hasznomat: alkalmatlan, használhatatlan eszköznek bizonyúltam.

Szilveszter este a János 3 alapján, arról prédikáltam, hogy újjá kell születnünk. Nem csak hiveimre értettem ezt, hanem magamra is: elsősorban magamra. Az Úr új esélyt ad nekünk: éljünk vele. Az év első napján, a Római levél tizennegyedik része alapján, arról beszéltem, hogy nekünk teljes szivvel az Úrnak kell élnünk. „Akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk”. Ez volt a kezdet.

Ekkor már éreztem, hogy az Úr elezdte egyengetni számomra a megtérés útját. 2006 augusztusában egy nagy összejövetel volt a falúnkban és megkértek, hogy a megnyittón prédikáljak. A találkozón sok politikus is résztvett, akik az unios csatlakozást dicsőittették. Emlékszem engem is meglepett az, amiről akkor prédikáltam. Arról beszéltem, hogy lényegében csak kétféle vallásosság van: Az egyik az, amikor olyan Istent csinálok magamnak, amilyen nekem tetszik, akár az antik pogányok tették, a másik pedig az, amikor a következményektől nem félve, magam alakulok Istenhez és elkezdek olyan életet élni, ami Neki tetszik.

Egy másik igehirdetésben Péterről beszéltem, akit megfed az Úr, sőt sátánnak nevez, mert nem Isten szerint gondolkodott. Emlékszem azt mondtam: Ideje lenne félretenni saját gondolkodásunkat és megtanúni Isten szerint gondolkodni, mert ha nem, semmi közönk nincs Krisztushoz.

2oo6 karácsonyára készülve, Zakariás énekéről prédikáltam. Nagyon meglepett és sokat elmélkedtem a következő igén: „..megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban...” Kiváltképpen a szentségben való szolgálat lepett meg és kezdett el foglalkoztatni. Régebben mindig átsiklottam ezen.

Akkoriban volt egy kis tanyánk a falú szélén. Nem volt messze a parókiától, kerékpárral is néhány perc alatt ott voltam. Szerettem délutánonként kimenni a tanyára. A tanya körül volt egy kis akácerdő, mellette egy legelő, madarak és főként csend. Mielőtt megvettem  egy öreg házaspár lakott ott. Többször meglátogattam őket, igét olvastam, beszéltem nekik az igéről és imádkoztam velük. Az idős emberek meghaltak és a gyermekeik eladták a kis roskadozó épületeket.

Eleinte csak a természetben gyönyörkdtem mikor kimentem: szerettem a nyugalmat és a csendet. Később rájöttem, hogy kitűnő hely az imádkozásra. Izsákról olvassuk, hogy estefelé kiment a mezőre imádkozni. Gen 24, 63 Én is igy jártam ide, délutánonként, estefelé, imádkozni. Isten elé vittem godjaimat, vágyaimat, magasztaltam, dicsértem az Urat: örültem a vele töltött időnek. Mindig megkönnyebülve, feltöltődve és megbékélve jöttem haza a tanyáról. Ahogy haza értem azonban, a gondok a terhek ismét a nyakamba zúdúltak: a család, a gyülekezet, az iskola, ahol tanár voltam, és a falú valós és valótlan terhei is.

Nem tudom miért, de egyik nap, ott kint a tanyán, kűlönös vágyat éreztem az Úrral való közösségre. Olyan szeretetet éreztem iránta, ami addig nem volt megszokott számomra. Mindaddig csak azon mesterkedtem, hogyan tudnék közelebb férkőzni hozzá, hogyan tudnám meggyőzni, hogy segitsen engem gondjaimban, terveim, vágyaim teljesülésében. Azon a bizonyos napon megálltam ott a tanya csendjében és mintha megszünt volna körülöttem a világ, csak arra öszpontositottam, hogyan tudnám kifejezni minél erőteljesebben, hogy szeretem őt. Még a helyre is emlékszem ahol álltam. Azt mondam: Uram itt vagyok, teljes szivemből szeretlek téged. Itt van az elrontott, bűnös életem, vedd a kezedbe és formáld át olyanná, amilyenné te szerenéd, hogy legyek. Tévelygek Uram, nem látom az utat: kérlek Uram te mutasd meg az irányt. Mutasd meg Uram, hogy kell éljek, mi a te akaratod az életemmel, és én telejesitem az akaratodat, bármibe is kerül ez nekem.

Nehéz ezt körülirni, de ez után az imádság után kezdtem érezni, hogy valami elkezdődött az életemben, valami teljesen új. Egyre erőteljesebben kezdtem érezni, hogy az Úr valami újat akar kezdeni az életemmel. Éreztem, hogy szükségem van támaszra, testvérekre, olyan emberekre, akik szoros kapcsolatban élnek az Úrral és az ő ereje áthatja az életüket. Akkoriban sokat olvastam a gyülekezetépitésről és ezen belül lelki ébredésekről. Egyik könyvben arról olvastam, hogy amig európában az egyház egyre hanyatlik, afrikában és délamerikában ébredések vannak. Az ébredési területeken csodákról, jelekről, gyógyulásokról számoltak be. Szivem mélyén arra vágytam, hogy eljussak egy ébredési területre. Látni akartam, személyesen akartam megtapasztalni, hogyan munkálkodik ma is a csodák Istene, akiről a Bibliában olvastam. A teológián meglehetősen liberális, a Szentirással szemben kritikus, kételkedő szemléletet oktattak nekünk. A csodákat szimbólikusan magyarázták, mint valami kialációkat, amiből tanulságokat vonhatunk le. Egy adott pillanatban, teológiai tanulmányaim befejeztével, arra a meggyőződésre jutottam, hogy vagy minden úgy van és pontosan úgy történt, ahogy a Szentirás tudósit, vagy kitaláció és hazugság az egész: nincs köztes út. Vagy hiszem a Bibliát a legkissebb részletik vagy hagyom az egészet és felvállalom, hogy ateista vagyok. A gondom csak abból adódott, hogy ha minden igaz, akkor ma is ugyanúgy meg kell történjen minden, mint akkoriban. Ugyanazok a csodálatos esetek kell megismétlődjenek és mi Isten emberei ugyanúgy kell éljünk, mint régiek: mint Ábrahám, Mózes, a próféták és az apostolok. Sajnos nem ismertem ilyen embereket. Sok keresztyént ismertem, de mindegyiknek az élete távol állt a biblia embereinek az éltmódjától.

Kezdtem imádkozni, hogy ha még vannak olyan emberek a földön, manapság, akik úgy élnek, ahogy Isten embereiről olvastam, akkor mutassa meg az Úr nekem ezeket az embereket, hogy lássam őket, és hogy én is olyan legyek mint ők.       

Egy istentisztelet után, egy addig ismeretlen hölgy, megkérdezte mikor jöhet el hozzám, hogy beszélgessünk. Akár most is – válaszoltam. Bejött és elmondta, hogy úgy érzi, hogy hozzám kellett jönnie, hogy imádkozzak érte, és hogy tanácsot kérjen tőlem. A napokban indul Afrikába és szeretné ha imádkoznánk, hogy az Úr őrizze meg a hosszú úton, de szeretné hallani az én véleményemet, hogy szerintem jó-e, hogy oda megy. Én semmit nem tudtam arról a helyről, ahova menni szándékozott, ezért kérdezni kezdtem: honnan hallott a misszióról, mi inditotta, hogy oda menjen, mit fog ott csinálni? Elmondta, hogy halálos beteg és az orvosok nem tudnak rajta segiteni. Egy nap, amint kétségbeesve, depressziós állapotban feküdt a korházban, belépett egy hölgy a korterembe és mikor látta, hogy milyen szomorú megkérdezte tőle nem szeretné-e ha imádkozna vele. Jól eset neki, hogy valaki töródik vele és elbeszélgettek. Ez a számára is ismeretlen hölgy ajálta neki, hogy menjen el Délafrikába, arra a bizonyos misszióra, mert ott imádkoznak ilyen kilátástalan esetekért és az Úr sokakat meggyógyitott. Ez az ismeretlen gondoskodott minden részletről, még a repülőjegyet is ő fizette ki számára.

Amikor a gyógyulásokról hallottam, biztattam menjen el. Megkérdeztem van-e fényképezőgépje, és miután megtudtam, hogy van, megkértem készitsen minél több felvételt, mert mindenre kiváncsi vagyok, ami ott történik. Aztán imádkoztunk.

Akkor még nem értettem, hogy mindezt az Úr készitette elé számomra. Mielőtt indult volna ez az ismeretlen, megkértem, ha majd ott lesz Afrikában, kérdezze meg, hogy én elmehetnék-e oda. Úgy éreztem, nem szabad elszalasztanom ezt a lehetőséget.

Még aznap kezdődött a gyülekezetünkben az imahét, amit evangelizációs alkalmakként használtunk a gyülekezetben. Nyolc napon át, más-más igehirdető és csoport szolgált. Áldott alkalmak voltak, de a végére kissé elfáradtam. Hétfőn szabad voltam az iskolából és azt terveztem, hogy jól kialszom magamat. Reggel korán, csöngött a telefon. Új ismerősöm volt Afrikából. Azért hivott, hogy elmondja, hogy éppen egy lelkész-konferencia lesz  a misszión és ha el szeretnék menni, szivesen küldenek meghivót. Fáradságomban, álmosságomban eleinte tétováztam, túl hirtelen és váratlan volt, de végül azt mondtam, hogy elmegyek. Megigérte, hogy a részletekkel majd még jelentkezik.  

Másnap egy ismeretlen szám csöngetett a telefonomon. Kiderült, hogy Svájcból hiv valaki az afrikai úttal kapcsolatosan. Részletesen tudatta mire van szükségem a vizumhoz, hova kell menjek, hol kell a repülőjegyet beszerezzem és hogyan jutok el a misszióra, Afrikába. A telefonbeszélgetés közben kért meg a feleségem, kérdezzem meg, hogy ő jöhet-e. Ő is el akart jönni. Egy útra volt pénzünk, de kettőre nem. De tudtuk, ha az Úr akarata, hogy jöjjön, idejében ki fogja rendelni a pénzt is. Néhány héttel később, mindketten, ott voltunk Afrikában, a Kwasizabantu misszión.    

 

   

Első este elvittek egy közeli farmra vacsorázni. Már sötét volt, úgyhogy nem sokat láttunk a farmból. Az udvaron sok ember volt, többféle nemzetből. Finom vacsorát kaptunk, kellemes volt a levegő, és kezdtem megismerkedni más emberekkel, akik ugyancsak a lelkészkonferenciára jöttek. Ott ismerkedtem meg a romániai csoport tagjaival, valamint a romániai misszió igazgatójával.

Vacsora után felállt egy idős ember, és rövidnadrágban, nyárias öltözetben, vette a bibliáját és kezdett prédikálni. Megtudtam, hogy a misszió igazgatójának a bátyja. Igehirdetése egyszerünek tűnt, mintha csak közvetlenűl magyarázott volna valamit. A szántóföldben elrejtett kincs példázatáról beszélt. Akkor még nem gondoltam, hogy ez a példázat akár prófétikus is lehet az életünkre nézve: Ha megtalálod a kincset, hazamész, eladod mindenedet és eljössz, hogy tied legyen a kincs.

Másnap, amint beléptünk a hatalmas auditóriumba, kiderült, hogy nemcsak lelkészkonferencia lesz, hanem egyben a zuluk közti ébredésnek a negyvenedik évfordulóját is ünnepeljük. Aznap volt éppen Erlo Stegen, a misszió igazgatójának a születésnapja. Akkor láttam Erlo Stegent először. Amikor bejött az auditóriumba, mindannyian felálltunk és egy énekkel köszöntöttük. Röviden megköszönte a kösöntést, de nem sokat törődött a születésnapjával. Azonnal rátért a témára. Arról beszélt, hogy ha valaki jobban szereti apját, anyját, a feleségét, gyermekeit, mint az Úr Jézus, az nem méltó a mennyeknek országára. Sok igehirdetést hallottam már, én magam is már valószinűleg több százszor, vagy akár több ezerszer prédikáltam, de ilyen erőteljes igehirdetővel még soha nem találkoztam. Úgy éreztem, hogy elsodor ennek az embernek a prédikációja.

A konferencia alatt más igehirdetők is beszéltek. Egytől-egyig az igehirdetések tele voltak tűzzel. Azt kivántam, bárcsak egyszer én is igy tudnék prédikálni, ilyen hévvel és erővel. A feleségem is megjegyezte: ez az igazi igehirdetés.

Az egyik téma kűlönösen megragadott: Isten szentsége. Teológiát tanultam, lelkész voltam már tizedik éve, sok konferencián résztvettem, de még soha senkit nem hallottam Isten szentségéről beszélni, és érdekes, hogy a több ezer kötetes könyvtáramban sem volt egy ilyen témájú könyv. Ebből kifolyólag sok szó esett a szentségtelenségről, a bűnről, a tisztátalanságról is. Egyre inkább érintve éreztem magamat. Tudtam, éreztem, hogy sok minden nincs rendbe az életemmel, de mindeddig nem tudtam pontosan, hogy mi is a baj, és a kiútat sem láttam a nymorúságomból. Ahogy teltek a napok, egyre világosabban láttam, hogy a bűneim elválasztanak Istentől, akit én ugyan szolgálni akartam, csak éppen erőm nem volt ebben a szolgálatban. Tudtam, hogy gyermekkoromban használni tudott az Úr, áldás voltam másoknak, de most csak erőlködök, győzködöm az embereket prédikációimban, de nem hogy ők nem térnek meg, én magam sem érzem közel magamat az Úrhoz. Mindig az volt az érzésem, hogy ha elszólitana az Úr, felkszületlen kellene eléje álljak. Sokszor még imádkozni sem volt erőm, csak rettegtem, és rejtegettem félelmeimet. Ezek az igehirdetések még világosabbá tették számomra, hogy az életem, egyenesen a pokol felé tart. Mástrészt láttam az itteni emberek békességét, türelmét, szeretetét, lelki erejét, és mindezt kivántam magamnak.

Otthon a feleségemmel gyakran veszekedtünk. Általában türelmetlen és szeretetlen voltam hozzá, mindig nagy elvárásaim voltak vele szembe, de arra nem figyeltem, hogy neki mire lenne részemről szüksége. Ezek az ellentétek itt, afrikában sem tűntek el egyik pillanatról a másikra. Egyik nap felhivtuk a gyermekeinket és beszéltünk velük. A feleségem telefonálás közben elsirta magát, amiért én megszidtam, hogy ezzel csak fájdalmat okoz a gyermekeknek. Ebből kifolyólag egész nap nem szóltunk többet egymáshoz. Annyira megkeseritett ez az állapot, hogy imában megálltam az Úr előtt és azt mondtam: Uram, ha igy kell éljek továbbra is, ahogy eddig éltem, ha nem tudok megváltozni, akkor inkább ölj meg Uram, mert elegem van ebből a életből. Nem érdekel sem feleség, sem gyermekek, sem karier, semmi, csak hogy új életet kezdhessek.

Azt hiszem a feleségem is valahogy hasonlóan imádkozott aznap. Este kibékültűnk. Azóta nem emlékszek, hogy veszekedtünk volna.

A feleségem megkért, hogy beszéljek egy lelkigondozóval, mert szeretné mevallani a bűneit valakinek. Érdeklődtem ugyan, de nem siettem el a dolgot. Egyik nap azt mondta, ha ma nem megy el egy lelkigondozóhoz, hogy kitálalja egész addigi életét, úgy érzi, hogy a bűn megfolytja. Megbeszéltem és estére elkisértem az egyik lelkigondozóhoz. Kint vártam, amig minden bűnét megvallotta. Mikor ő befejezte én következtem a sorban. Napokkal azelőtt már készitettem magamnak egy listát. Ami eszembe jutott, mindent elirtam. Eleinte általánoságban vallottam meg a bűneimet, de igy is elég hosszú volt a lista. Egyes dolgokat azonban nem is lehetett általánoságban megvallani, rákellett térjek a tényre, kellett részletezzem, annyira nyomasztott a bűnösségem tudata.

A bűn szégyenletes dolog, és ha őszintén és maradéktalanúl megvalljuk a szennyes dolgainkat, nem tehetünk mást, csak szégyenkezünk. Piszkosnak, szennyesnek éreztem magam. Másrészt az örög éleszteni kezdte bennem a teológust: vajon jó volt, helyes volt, hogy igy kitálaltam egész múltamat egy idegennek, akivek ezentúl valószinűleg gyakran fogok találkozni? Akkoriban a herrnhuti Losungen szerint olvastam a bibliát. 2oo7 márciús nyolcadika volt. Aznap estére a következő igehely volt kijelőlve. „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket és megtisztit bennünket minden gonoszságtól.” 1Ján 1,8-9  Rég nem beszélt az Úr ennyire világosan hozzám az Ő iéjéből. Oda is irtam az igehely mellé az akkori dátumot, hogy mindig emlékezzek, mennyire megvilágositott és megvigasztalt az Úr azon az estén. Azon az éjszakán furcsát álmodtam. Eleinte nem sokat adtam az álmokra és most sem szeretem túlhangsúlyozni az álmok jelentőségét. Álmomban az én bűneim, amit én addig titokban tartottam, az egész gyülekezet előtt lelepleződtek. Az emerek mindig látták azt, amit én azt gondoltam, hogy csak titokban történt. De most azt is tudta mindenki, hogy én a bűneimet világosságra hoztam és megtagadtam őket, elszakadtam tőlük, és teljesen megváltoztam. Álmomban egy idős asszony azt mondta nekem: mit gondolt tiszteletes Úr, nekünk egy bűnös papra van szükségünk?

Eleinte azt gondoltam, hogy ha egyszer megvallottam a bűneimet, minden elmondtam, és csak figyelnem kell arra, hogy valami vissza ne térjen az életembe a régi dolgokból. Alig telt el azonban egy nap, ismét eszembejutott egy adag a múltból. Elmentem és azokat is megvallottam. Minél inkább erősödött bennem a vágy, hogy a bűneimtől megtisztuljak, egyre mélyebb békességet éreztem magamban és egyre jobban éreztem, ahogy új erő árad belém. Már nem is érdekelt maga Afrika. Nem törekedtem arra, hogy sokat lássak az országból, elmenjek a tengerpartra vagy a rezervátumba, hanem csak a misszió, az emberek életmódja, az igehirdetések üzenete, egyszóban: csak az ébredés érdekelt. Rövid idő alatt néhány könyvet kiolvastam, amit az ébredésről irtak. A bibliát is másként kezdtem olvasni: nem tudtam betelni az igével, és ahogy olvastam éreztem, hogy az Úr szól hozzám az Ő igéjében. Az imaéletem is megváltozott. Vágyakoztam, minél több időt tölteni imádsággal, és elkezdtem imádkozni másokért is.

Három dolog nyűgözött le a misszión: Elsősorban az emberek életmódja. Ilyen békességet még sehol sem tapasztaltam. Generációk együtt éltek: nagyszülők, gyermekek, unokák, vők, menyek, sok család is egy födél alatt, teljes harmóniában, békességben, csendben, boldogan. Ilyent korábban sehol sem láttam. Addig azt gondoltam, hogy ha a fiatalok összeházasodnak, feltétlenűl el kell költözzenek otthonról, mert lehetetlen, hogy ne legyenek surlódások az idősebbekkel. A férfi el kell hagyja, apját és anyját, és ragaszkodnia kell a feleségéhez. Erlo Stegen házában kilenc család lakik egy fedél alatt, rengeteg onoka, és én addig olyan csendes, békés házat mint az övé, sehol a világon nem láttam.

A második dolog, ami meglepett, hogy ezek az emberek csendes, békés, szelid emberek, barátságosak, de keveset beszélnek. Nem jár a szájuk ha kell, ha nem. De amikor kiállnak az emelvényre, hogy prédikáljanak, akkor nem tétováznak: beszédüknek ereje, autoritása van.

A harmadik dolog, ami kezdettől érdekelt, az a betegekért való imádság volt. Nem tudtam mi a nyitja, hogy valaki imádkozik és meggyógyulnak a betegek. Velem is történt, hogy imádkoztam valakiért és az Úr meggyógyitotta, de tudtam, hogy nem az én imám miatt, vagy egyáltalán nem miattam történt. Inkább valami véletlen, valami megelőlegezett kegyelem volt, amit távolról sem érdemeltem meg. Imádkozni valakiért, kűlön hivatás és kiválasztás kell az Úrtól és nagy felelőség. De a gyógyulás nemcsak az imádkozótól függ. A misszión a betegeket arra biztatják, hogy tisztuljanak meg lelkileg. Vallják meg a bűneiket és kezdjenek új életet Krisztussal, és ez az új élet, maga az Úr hozza a gyógyulást. Ahogy Jakab irja: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok”. De igy folytatja: „Nagy ereje van az igaz ember buzgó könyörgésének.” Jak 5, 16 Nagy ereje van azoknak, akik tiszta kezet és tiszta szivet tudnak felemeni az Úrhoz.

Két hét után hazamentünk a misszióról, de cseppet sem szakadtunk el a missziótól. Csak egy dolog foglalkoztat azóta is: az ébredés. Ébren lenni a bűnnel szembe, hogy semmi ne kerüljön közém és az Úr közé, és ébrem lenni Krisztusban, hogy használjon, hogy másokat is ébreszgessek. Ebben a szolgálatban szeretnék elmélyülni, égni, lángolni az Úrért, migcsak teljesen el nem égek: hogy Ő legyen minden mindenekben.

Áldott legyen az Úr, azért, amit tett az én és a családom életével! 

FELESÉG

Egy nő nagyszerű hivatása

 

Amikor egy nő, azaz egy feleség hivatására gondolok, elsősorban a férje iránti felelőségét tartom szem előtt. Ha egy asszonynak a férjéhez való viszony nincs rendbe, akkor az Úrral való viszonya sincs rendbe. Minden attól függ, hogyan éli meg a mindennapokat. És ha ezek a viszonyok nincsenek rendben, a gyermekek sem nőhetnek, fejlődhetenek lelkileg egészségesen. Mindennek kövekeztében az egész családi élet veszélybe kerül. Ezért gondoltam arra, hogy vizsgáljuk meg ezeket a viszonyokat a Szentirás fényében.

Olvassuk el a következő bibliai részeket:

Efézus 5, 22

Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek...

Kol 3, 18

Ti asszonyok engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. 

 

Ha mi keresztyéneknek tartjuk magunkat, akkor ahoz kell tartsuk magunkat, amit az Úr elrendelt nekünk, ahogy az Úrban illik. Hogyha ez igy van az életünkben, akkor ezt azzal kell kezdjük, hogy engedelmeskedünk a férjünknek.

 

1 Péter 3, 1-6

Ugyanigy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogyha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, felfigyelve istenfélő és tiszta magaviseletetekre. Ne a kűlső disz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy kűlönféle ruhák felöltése, hanem a sziv elrejtett embere, a szelid és csendes lélek el nem múló diszével: ez értékes az Isten előtt. Egykor a szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, igy diszitették magukat: engedelmeskedtek férjüknek, ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt.

 

Ez a bibliai rész, kétség kivül ránk, asszonyokra, feleségekre vonatkozik, és minden valószinüséggel, ez a kulcsa annak, hogy az Úr beszélni tudjon hozzánk. Manapság sokat viccelődnek a világban a házasságról: arról, hogy az asszonyé mindig az utolsó szó. Sokan nagyon könnyelműen veszik a házasságot. Az Úr azonban úgy beszél a házasságról, a keresztyén mivoltuknról és egész földi életünkről, mint egy kiváltságos hivatásról. És ha mi asszonyok valóban azt akarjuk, hogy ez a hivatás kiváltságos legyen az életünkben, akkor – úgy érzem – azzal kell kezdjük, amivel az Úr kezdi: hogy enedelmeskedünk és csendben tudunk maradni.

Lehet erre egyesek azt mondják: ez lehetetlen. Az én férjem mindig olyan ötletekkel áll elő, ami teljesen értelmetlen. Lehet, hogy ezt sokszor nem modndjuk ki, de ezt gondoljuk. Szeretném ha megjegyeznétek a következő dolgot: Az Úr nem tud, minket asszonyokat megáldani, ha mi ilyen elitélő gondolatokat táplálunk férjeink iránt. Mit gondol rólad az Úr, ha te lenézed és megveted, azt a férfit, akit az Úr föléd rendelt, hogy te alávesd magadat az ő akaratának.

Állitom, hogy ha a férjünk mond nekünk valamit, megkér minket valamire, akkor mi minden igyekezetünkkel azon kell legyünk, hogy az ő akaratát teljesitsük. Lehet, hogy nem a legbölcsebb dolog, amit kér tőled, vagy a legjobb dolog, de a te engedelmességet, ennek ellenére, áldássá lesz számodra. Az igazság az, hogy a te engedelmességed által tudod megnyerni őt, hogy a te engedelmességed által, ő is áldásban részesüljön. Lehet, hogy neked sokkal jobb ötleteid vannak, te jobban el tudnál mindent intézni, de a hallgatásod és az engedelmességed lesz mégis az áldás. Ha tudsz igy engedelmeskedni, és meg tudsz ennyire alázkodni, és egyszerűen teljesited, amit a férjed mondott, lehet, hogy ez lessz a nagy változás az ő életében, mert egyáltalán nincs szokva ahoz, hogy te igy viselkedj, annyira, hogy sokkolja az egész: de áldás származik mindebből. Az Úr ezáltal úgy meg tud áldani téged, ahogy azelőtt sohasem tapasztaltad: mert ez az út, amin az Úr akar vezetni minket. Igy kell megnyerjük a férjeinket.

Nem csak azoknak szól ez, akiknek a férje még nincs megtérve. Mi asszonyok, naponta meg kell nyerjük a férjeinket: azokat is, akik követik az Urat. Kedvükben kell járjunk, mert a Szentirás ezt irja elő nekünk, és mi kell engedelmeskedjünk Isten igéjének. Az által, hogy engedelmeskedünk férjeinknek, tulajdonképpen az Úrnak engedelmeskedünk: mert az Úr parancsolja ezt nekünk. Ezzel kezdődik a mi szolgálatunk.

Hadd hangsúlyozzam, hogy nem is szóval kell engedelmeskedni, nem beszédben, hanem tanuskodjanak mellettünk a mi cselekedeteink, magaviseletünk, viselkedésünk. Az ilyen szelid és csendes sziv tetszik az Úrnak.   

A kórus ezt énekelte: „Mi az evangéliumot hirdetjük. Hol vannak a fiatalok, a fiúk, a lányok? Hol vannak az apák és anyák? Hol vannak a házas asszonyok?” Hol vagyunk tehát mi, akik annyira felemeljük a házasság standardját, hagy ha a világ lát minket, akkor azt mondja: ilyen életmódot akarok én is, ilyen házasságot kivánok magamnak. Ez a módja annak, hogy mi hirdessük az evangéliumot. Lehet egyesek azt mondják magukban: én nem mehetek prédikálni, vigyáznom kell otthon a gyermekekre, túl sok a dolgom. Az Úr azt várja el tőled, hogy a házasságod, a te viszonyod a férjedhez legyen a te bizonyságtételed, a te igehirdetésed. Ő azt akarja, hogy a te férjed iránti engedelmességedben látszodjon meg az, hogy követed Őt.

Mergtörténhet az, hogy a férjed megkér valamire, és te nem mondasz rá semmit, ő elmegy munkába, de amikor jön a barátnőd, kitálalod a férjed iránti összes ellenvetésedet neki. Megteszed ugyan, amire kért a férjed, mégis sugárzik belőled az ellenszegülés. 

A mi feladatunk az, hogy segitőtársai legyünk a férjünknek, hogy épitsük őt, és hogy magasra emelve tiszteljűk mások előtt is. Hogy ha valaki hozzád jön és valamit mond neked a férjedről, hadd tudja: ez előtt az asszony előtt nem mondhatok semmi rosszat a férjéről, mert ő magas fokon tiszteli a férjét.  Milyen benyomása lesz egy személynek a te férjedről, amikor te beszélsz róla. Lehet, hogy nem mondasz semmi rosszat, de az arcod megvetést, lenézést sugároz, vagy a cselekedeteid ellenkezést bizonyitanak.

Ez tehát az Úr akarata, hogy igy viszonyuljunk a férjünkhöz. Azt kérdezem: ez szerint élünk mi? Fel tudjuk mi úgy magasztalni a férjünket, hogy mások csodálják a mi iránta való tiszteletünket, és ebből kifolyólag ők is tiszteljék a mi férjünket? Látszik-e, kiérződik-e a mi életünkből, hogy mi soha, semmilyen körülmények között, nem beszélnénk a férjünk háta mögött? Tudunk-e olyan asszonyok lenni, akik soha nem kissebbitik a férjüket? A mi hivatásunk egy nagyszerű, kiváltságos hivatás: hogy megnyerjük a férjünket, tiszteljük és felmagyasztaljuk mások szemében.

Ha egy férj azt hallja, hogy rosszat mondasz róla másoknak, hogyan nyered meg őt? Ha te pletykálsz másokkal a férjedről, ezáltal megnyered őt és nap, mint nap közelebb kerül ő ezáltal az Úrhoz? Mi segitőtárs kell legyünk a férjünknek, minden szavunkkal, egész magatartásunkkal segitségére kell legyünk. Amikor fáradtan tér haza a munkából, segitségére vagyunk neki? Olyan asszonyok vagyunk, akik, ha hazatér a férjünk, frissességet árasztunk, már ahogy bejön az ajtón? Ezáltal bátorságot és új erőt kap, hogy folytassa a munkát, amit végez. Vagy mihelyt belép az ajtón elárasztjuk őt minden panasszal: a gyermekekről, az ételről, ami odaégett, a szomszédokról, mindenről, ami körülvesz minket csak panaszkodunk. Férjünk valószinüleg amúgy is megterhelten jött haza, és ahelyett, hogy könnyitenénk a terhén, még rárakunk mi is egy adagot. Ahelyett, hogy felemelnénk, még mélyebbre taszitjuk. Milyen jó lenne, ha a férjünk már előre tudná, ha haza jön, mi felemeljük, erősitjük, bátoritjuk, általunk közelebb kerül az Úrhoz.

A Biblia egy példát emlit, Sára példáját, aki egy istenfélő asszony volt. Ha erre a példára gondolok, valami megragad engem, egy kis dolog, de figyeljük meg milyen nagyszerű dolog ez. A Biblia egy olyan könyv, amely feltárja az emberek életét: leirja a jó dolgokat, de ugyanakkor a rossz dolgokat is az emberek életéről. Ha valaki valamit titokban tett, a Biblia kiteregeti azt az egész világnak, hogy mindenki láthassa. Amikor azt kérte az Úr Ábrahámtól, hogy áldozza fel a fiát, Izsákot, Ábrahám engedelmeskedett az Úrnak: vette a fiát és elindult. Nem halljuk egyszer, ebben a történetben, hogy előbb megbeszélte az egészet a feleségével, Sárával. Nem kérdezte meg Sárától: mit gondolsz, jó ötlet ez vagy sem, mert ezt mondta az Úr? Egyszerüen elindult és tette, amit az Úr mondott neki. A felesége úgy is visznyulhatott volna ebben a helyzetben, hogy ellenszegül az Úrnak, és ezálta eltántoritja Ábrahámot, a férjét is attól, hogy engedelmeskedjen. Mondhatta volna Sára: hogy veszi magának azt a jogot, hogy vegye és feláldozza az én fiamat? Sára nem tett ilyent. Ábrahámnak kűlön áldás volt az, hogy nem kellett megossza Sárával ezt az egésszet. Meg kell mindig mondja nekem a férjem, hogy mit tesz? Kell nekem mindig tudni, hogy miben jár a férjem? Hogyan hozhat, olyan döntéseket, ami a saját gyermekem életébe kerül? Hát nem az én gyermekem is ő? Sára hallgatott. Meghajolt a férje akarata előtt. Ez a csendes és szelid sziv volt az, ami tetszett az Úrnak.

Hadd nézzünk bele a saját életünkbe. Ha a férjem valamit megtervez, kell én föltétlen tudjak arról, amit ő tenni akar? Ha elmegy valahova a férjem, kell én mindig tudjam, hogy hova ment? Követelem én magamnak ezt a jogot? Vagy kiváltságnak érzem azt, hogy megálljak az Úr előtt és ezt mondjam: Uram nem tudom hol van a férjem, de kérlek légy vele, és örizd meg őt, hogy veled járjon, és áld meg őt és tedd áldássá mások számára is. Ha igy tudok viszonyulni, akkor ha haza tér, egy olyan személyel találkozik a személyemben, aki segitségére van. Vagy ha hazajön a férjem, ha nem mondta meg nekem hol volt, akkor, annyira haragszom rá, hogy nem is akarok beszélni vele. Olyan képet vágok, hogy már csak az ábrázatom lelombozza és megfárasztja lelkében a férjemet, ahelyett hogy támogatnánk őt.

Hadd vigyük a mi férjünket az Úr elé és tegyük fel őt az Úr oltárára, hogy az Úr úgy haszálja, és úgy mukálkodjon általa, ahogy Ő akar. Bárcsak megszabaditana az Úr, attól, hogy rossz gondolataim támadjanak a férjem iránt, hogy gyanakodjak feleslegesen rá.

Mi mindent előre megtervezünk és előre tudjuk, hogy kell tenni, de hadd legyünk csendben és várjunk az Úr döntésére. Csak ezáltal tudjuk azt tenni, ami kedves az Úrnak, és csak igy lehetünk hasznos eszközök az Úr kezében.

Manapság tömegesen válnak el emberek, és alig lehet olyan otthont találni, ahol harmónikus viszony van férj és feleség között. Ez a helyzet a világban, de sajnos még a keresztyén családokban is ritka a jó viszony a felek között. Éppen ezért nevezem kivátságosnak a mi hivatásunkat, mert úgy kell élnünk, hogy eljöjjenek hozzánk a szomszédok, hogy megkérdezzék: mi a titka a ti viszonyotoknak? Mi a titka, annak, hogy köztetek harmónia van? És el kell tudd mondani: az én titkom Krisztusban van. Ilyen módon lesz lehetőséged, hogy bizonyságot tegyél, hogy előbb látják a te életmódodat, és ezáltal lesz autoritása a te bizonyságtételednek. Hadd legyen tehát a mi hivatásunk egy kiváltságos hivatás, egy nagyszerű hivatás, olyannyira, hogy mindenhol azt mondják az emberek: ha akarsz látni egy mintaházasságot, egy igazán működő és Istentől megáldott házasságot, akkor menj és nézd meg azokat az embereket. Menj és tölts azokkal az emberekkel egy napot, vagy egy hetet, menj és nézd meg, hogy beszél az az asszony a férjével, hogyan viszonyul a férjéhez, és már maga ez a tény is áldás lesz számodra. Akkor majd nem kell panaszkodjunk, hogy nincs időnk prédikálni, nincs időm, hogy elmenjek és bizonyságot tegyek valakinek. Ha eleget teszünk ennek a hivatásnak, amire az Úr elhivott minket, mint férjes asszonyokat, és ha teljesitjük azt, amit az Úr ebben az állapotban elvár tőlünk, ha csendben tudunk maradni, ha csendes és szelid szivvel viselünk el mindent, akkor nyerjük meg Isten szivét, az Úr a mi oldalunkon lesz, és meg fogjuk nyerni a férjünket is.

Ez az állapot csak örömet tud eredményezni a családban. Mit látnak a mi gyemekeink tőlünk? Azt látják, hogy anya képes engedelmeskedni apának? Gondolom azt szeretnénk, ha egykor a mi lányaink Isten szerinti lányok lennének, olyanok, ahogy azt a Bibliában olvassuk. A lányaink rólunk veszik a példát. Azt szokták mondani: „Nézd meg az anyját, és vedd el a lányát!” Hadd legyünk jó példák a mi gyermekeink számára. Ha mindig arra törekszünk, hogy milyénk legyen az utolsó szó, akkor a lányunk is ilyen feleség lesz. Gyermekeink ugyanazokat a hibákat fogják elkövetni, mint amit tőlünk látnak, és nem lesznek képesek megnyerni a férjüket. Jó lenne, ha távolabb tudnánk látni, mint a mi vágyaink vagy a saját akaratunk, és meglátnánk az Úr akaratát az életünkben. Jó lenne ha a férjünkre is tudnánk gondolni, akit tisztelnünk kell, akinek kell engedelmeskednünk. Gondoljunk a mi gyermekeinkre és az ő leendő házasságukra. Milyen házasságot kivánunk a mi gyermekeinknek?

Az efézusi levélben azt olvassuk, hogy a férj és a feleség kapcsolata, olyan kell legyen, mint a Krisztus és az egyház kapcsolata. Ez szinte lehetetlennek tűnik. A kérdés azonban az: Meg tudok én alázkodni, és tudok én úgy engedelmeskedni a férjemnek, ahogy azt elvárja az Úr az egyháztól? Lehet erre is azt mondod, hogy lehetetlen, de az Úr azt mondja: légy csendben, légy szelid szivű, és ezáltal megnyered a férjedet. Lehet azt mondod, hogy nem jó, ha a férjem mindig azt hiszi, hogy neki van igaza. Hagyjad, hogy gondoljon, amit akar, mert az Úr irányit mindent a te életedben és meg fogja jutalmazni a te szelidségedet és a te csendességedet. Igy nyered meg a férjedet, és igy lesz olyan viszony köztetek, mely Isten akaratának is megfelel. Bárcsak adná az Úr, hogy ez legyen a szivünk vágya, hogy bizonyságot tegyünk róla, akkor is, hogyha nincs lehetőségünk valahova is elmenni. Tegyünk bizonyságot az Úrról otthon, a mi otthonainkban, azáltal, hogy jó példák vagyunk a mi gyermekeinknek, a mi szomszdainknak, a mi környezetünknek. Látszodjon meg rajtunk, hogy olyan asszonyok vagyunk, akikről példát vehetnek az emberek.

 

Imádkozzunk!

Urunk, te egy nagyszerű hivatást adtál nekünk. Kérünk Urunk, hogy a te kegyelmedből segits minket, hogy eleget tudjunk tenni, ennek a hivatásnak. Segits, hogy olyan asszonyok legyünk, akik hűségesek vagyunk hozzád és a férjünkhöz. Bárcsak kicserélnél minket annyira, hogy a férjünk elcsodálkozna, hogy soha nem engedelmeskedtünk neki úgy, mint mostanság. Hogy tudjunk olyan dolgokat is tenni, amit nem is kért tőlünk a férjünk, de tudjuk, hogy mi a szive vágya, és mi kedvébe akarjunk járni. Bárcsak tudnánk engedelmeskedni, meg tudnánk alázkodni. Rájönnénk, hogy mindennek az a titka, hogy megalázkodjunk, még akkor is ha mások lábtörlőjévé tesszük ezáltal magunkat. Segits Urunk meglázkodni, hogy használni tudjál minket. Köszönjük, hogy igy tanitasz minket és segits, hogy mindezt gyakorlatba is tudjuk ültetni, ahol csak lehetőségünk lesz erre. Ámen 

 

LEVÉL

1. Új élet

Elég sok idő eltelt már ahhoz, hogy irjak és beszámoljak nektek, hogy milyen az életünk Afrikában. Érdekes életünk van itt. Nem láttam már tévét hónapok óta, még készüléket sem, sem rádió nem hallgatok igazán, sem újságot nem olvasok. A világ „meghalt” számunkra.  A missziónak van rádiója, de nem vágyódok arra, hogy hireket halljak. Ma megkérdezte valaki nem akarom-e, hogy ingyen megkapjam az időjárásjelentést SMS-ben, a telefonomon. Azt feleltem: én úgy fogadom az időjárást, ahogy jön. Itt most a nyári időszak kezdődik és gyakran esik az eső: két nap szép idő van, gyönyörű napsütés, aztán három-négy napig esik az eső. Mivel egy hegyen van a misszió néha gyakorlatilag ránktelepszik egy-egy felhő és ellep minket. Annyira megszokjuk az esőzést, hogy esőben is nyugodtan végezzük a dolgunkat. A hirek és a világ dolgai helyett olvassuk a Bibliát. Sokkal fontosabb nap-mint-nap arról értesülni, hogy mi Isten akarata az életünkkel és hogyan akar Ő vezetni minket. Naponta vannak istentiszteletek reggel és este: minden prédikáció egy gyöngyszem.

Hétről-hétre jönnek új emberek az egész világból, akiknek lelki sehitségre van szükségük: szenvedélybetegek, betegek stb. Ezeknek az embereknek a lelkéért igazi harc folyik, sokak élete változik meg, emberek újulnak meg lelkileg-testileg. Gyöyörű ezt látni. Megbarátkoztam egy fiúval, Thomas-nak hivják, szinesbőrű, de nem zulu. Annyira a kábitószer rabja volt, hogy a túladagolás miatt leállt a szive, elktrósokkal élesztették újra. Kész csoda, hogy még mindig él. Most már teljesen szabad és senki sem mondaná meg róla, hogy egykor szörnyű bűnök kötelékében élt. Boldogan mesélte el, milyen szabaditó hatása van annak, ha valaki elmegy és megvallja bűneit. Mostanában felhivják a rokonai és kérik, hogy imádkozzon értük. Ma találkoztam az édesapjával, aki eljött, hogy meglátogassa: látni lehetett rajta az örömet, hogy a fia új életben jár. Akiről azt gondolták, hogy már halott, most testileg-lelkileg új ember.

Sok mindenre tanit meg minket az Úr. Megtanúljuk lassan, hogy nem lehet úgy hitben járni, hogy közben idegeskedünk, stresszben élünk, aggodalmaskodunk. A missziónak talán a legnagyobb gyönyörüsége a békesség. Aki megtisztitja magát a bűntől, az békességet kap és békében él. Ezt a gyermekek is meg kell tanulják, tölűnk.

A gyermekeket engedelmességre tanitjuk. Bármit mondunk a válasz: igen apa, igen anya.

Érdekes, hogy ezek a dolgok nekünk „keresztények” furcsán hangzanak, mig a pogány zuluknál is teljesen természetes. A férj a család feje és a feleség és a gyermekek engedelmességgel tartoznak. Egy keresztény féj pedig nem él vissza ezzel, mert ő is engedelmeskedik Urának. A zuluktól sokat lehet tanúlni: nyugodt emberek, nagyon érzékenyek és gyerekesek. Közöttük teljesen értem, mire érti az Úr Jézus, hogy ha nem leszünk olyanok, mint a gyermekek, nem mehetünk be a mennyek országába.

Eleinte arra számitottam, hogy majd megmondják, hol segithetek a misszión, hol dolgozzak. Csak lassan jöttem rá, hogy Isten jelenlétében másképpen müködnek a dolgok, mint általában a világban. Itt nincs szervezés. Hihetetlen, hogy mégis, sőt éppen ezért minden nagyon jól müködik. A misszió nem egy szervezet, hanem élő szerv, orgánum és nem organizáció. Imádkozz és ahhol érzed, hogy szükség van rád, ott segits – ezt tanácsolják.

Dolgozhattam volna az iskolánál, vagy a rádiónál, vagy valamilyen irodai munkát, most is, bármikor válthatnék. Egyik reggel azt olvastam a Lukács evangéliumából, hogy „aki megalázza magát, azt felmagasztalom, aki pedig felmagasztalja magát azt megalázom”. Elmentem és jelenkeztem egy épitőtelepen. Egyszerű, emberileg megalázó munkát vállaltam. A kerezténység az alázattal kezdődik, de ezt mindenki maga kell megérezze és felvállalja.  Két nap múlva megkért az egyik misszionárius, hogy segisek neki a vizszerelésben. Ez az ember egy igazi apostol. Hétvégén egy olyan vidéken evangelizál, ahhol nincsenek már fehérek, kilötték, megölték őket. Először amikor voltam vele, előző este elmentem egy lelkigondozóhoz és minden bűnömöt megvallottam, ami még eszembe jutott, hogy készen legyek „bármire”, akár a halálra is. Valahol itt kezdődik a misszió. Igazából erre vágytam, és hálás vagyok az Úrnak, hogy részem van ilyen élményekben.

A zuluk (akiket veszélyesnek gondolunk) mint szivacs a vizet, úgy szivják magukba az evangéliumot. Nem kell sokat prédikálni és nagy fázisokat hangoztatni, de mindent megjegyeznek, köszönik és állandóan ismételgetik. Prédikáció után szinte mindenki sorban áll, hogy megvallják a bűneiket és megtisztuljanak. Hét nyolc éves gyermekek kérik, hogy mehessenek és hirdethessék a környéken az evengéliumot. Ebből is látszik ezek az emberek nem játszanak az evangéliummal és a kereszténységgel. Sokan nagy távolságokat tesznek meg úttalan helyeken, hogy hallják az evangéliumot. A múlt vasárnap, amig a barátom a lelkigondozást végezte az istentisztelet után, én egy megtérő gyilkossal beszélgettem. Ültem mellette egy iskola udvarán egy hegyi falúban, és imádkoztam, hogy amit mondok, az az Úrtól legyen és megszabaduljon ez az ember a gonosz fogságából. Többször is hangsúlyozta, hogy ő egy veszélyes ember, de éreztem, hogy az evangélium teljesen meglágyitotta a szivét. Decemberben el akar jönni a misszióra egy hosszabb időre. Bárcsak kitartana az új életben.

Hétközben dolgozunk a misszión. Nagyszerű hivő emberekkel együtt dolgozni. Senki sem ideges, semmi nem veszi el a békességünket. Nincs határidő, nem is sietünk, habár sok a munka, de az Úr a munkának is Ura. Zulu fiatalok dolgoznak velünk. Figyelmesek, segitőkészek és hihetetlenül tisztelettudóak. Mivel idősebb vagyok mint ők, bácsinak neveznek (zuluúl bábá, angolul uncle). Elég sokat tanultam már zuluúl, habár nem könnyű nyelv.

A zuluk egész szertartást csinálnak a köszönésből: Találkozáskor azt mondják Sawobona (szaúbóná), ami szószerint azt jelenti: látlak. Erre azt válaszolod: Yebo sawobona - igen én is látlak. Mindig megkérdik ezután Unjani (undzsani), hogy vagy, mire a válasz Ngiapila (giápilá), ami azt jelenti: élek. Akkor megkérdezed: Wena, és te, mire rendszerint ő is azt feleli, hogy él, azaz Ngiapila. Egészen furcsa lehet az én nevem nekik, mert a-ti-la zuluúl azt jelent, ő mondta, itt. Dehát nekik is ilyen neveik vannak. Egyik fiút úgy hivják Mzingaye, ami azt jeleni: miatta áll a ház. Mivel első gyermek a családban az apja akkor épitett házat, amikor megszületett, aztán igy nevezte el.        

 A gyermekeknek is tetszik Afrika. Szilárd azt mondta, neki azért tetszik, mert van sok a gyik és a kaméleon. A kaméleonokat nagyon szereti. Ezek az állatkák váltják a szinüket. Ahova teszed őket, váltják a szinűket a környezethez képest. Remélem egy év alatt tanúlnak a gyermekek angolul, habár igazából nyelvkavalkád van itt. Nap, mint nap öt nyelvet használok. Otthon magyarul beszélünk, a román lányokkal, akik itt tanúlnak, románul, egyesekkel németül, másokkal angolul és egy kicsit zuluúl is. Kiváncsi vagyok mennyire tanúlok meg zuluúl egy év alatt.

Egyik ester arra kért Rebeka, hogy imádkozzak érte, hogy az ördög távozzon el a szivéből. Azóta esténként, megvallják a bűneiket és úgy fekszenek le. Mint lelkigondozó nem mondhatom el, hogy miket vallanak meg, de állithatom, hogy ilyen kicsin is, tudják, hogy mi a bűn, és örülök, hogy nem tartják magukban, hanem kidobják. Sokan vannak, akik azt állitják magukról, hogy részesültek a Szentlélek ajándékában, de nem félnek vétkezni és megtűrik magukban a bűnt: a Szent, tiszta és nincs köze a bűnhöz. Bárcsak megtanúlnánk igy élni. Emberileg lehetetlen, de Istennek lehetséges...

Mindenkinek azt kivánjuk, hogy ahogy az Úr munkálkodik az életünkben, úgy munkálkodjon a ti életetekben is, hogy tiszta szivvel keressétek Őt, mert, „aki keres, az talál, aki zörget, annak megnyitatik.” „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt vall”. Hagyjátok a világot és annak múlandó és becsapó dicsőségét, és keressétek Krisztust, aki megbocsátja bűneiteket (ha megvalljátok azokat), megtisztit és igazi és örök életet ad nektek.

Imádkozunk értetek és kérünk, hogy ti is imádkozzatok értünk. Az Úr legyen veletek. 

    

2. Pretoria

A hétvégén egy evangelizáción voltam Pretoriában. Nagyszerű élmény ilyen emberekkel együtt élni és együtt dolgozni. Több mint százan voltunk munkatársak. Nagy rendezvény volt, egy arénában tartottuk, Pretoria egyik külvárosában. Hideg volt, majd megfagytunk. Soha nem gondoltam, hogy Afrikában is tud ilyen hideg lenni. Van azonban olyan vidék is, ahol mindig van hó. Lenyűgöző milyen türelmesek az Afrikaiak. Órákat képesek űlni egy helyben és hallgatni a prédikációkat és bizonyságtételeket. A hideg kissé összehúzza őket, de kitartóak. Sok gyermek volt, gondolom a szomszédos nyomornegyedből, gyakorlatilag útcagyerekek, de állitom jobban viselkedtek és türelmesebbek, csendesebbek voltak, mint a mi „jólnevelt” gyermekeink európában. Nem tudom mi teszi olyan nyugtalanná és türelmetlenné, stresszessé a mi gyermekeinket. Talán a túl sok tévézés és a szülők nyugtalan, állandóan rohanó életmódja.

Erlo Stegen, a misszió igazgatója prédikált, olyan egyszerűen, hogy szinte közhelyesnek tűnik. Sokat mesél, szinte hihetetlen, hogy mennyi történetet tud. Az egyik prédikációban Colgate-ről mesélt. William Colgate szegény, félárva gyermek volt, akinek az édesanyja ágyban fekvő beteg volt: ezért kellett korán, már gyermekkorában munkát vállalnia. Édesanyja a szivére helyezte, hogy keresse először Isten országát, és minden egyéb megadatik neki. Először a padlót takaritotta, de mivel hűséges és kitartó volt és minden munkát jól elvégezett, munkaadói előreléptették: a postát hordta szét az irodákban. Később titkár lett, aztán az egyik részleg menedzsere, mig végül átvette az egész gyárat és kicserélte a nevét Colgate-re. Mi csak a fogkrémet ismerjük, de a Cogate cél sok terméket gyárt. William Colgate akkor sem felejtette el ezt az igét: Keressétek először az Isten országát és az Ő igazságát..., amikor gazdag ember lett. Hitvalló keresztyénként halt meg. Colgate nem csak egy termék, aminek reklámot lehet csinálni, hanem egy bizonyságtétel, arról, hogy, aki Istent helyezi az életében az első helyre, azt az Úr megáldja, mert megigérte, hogy a többi is mind megadatik, mindenkinek annyi, amennyire éppen szüksége van.

Istentiszteletek után mindig megvendégeltük a jelenlévőket. Finom marhapaprikás volt egyik nap és csirkepaprikás a másik nap. Olyan volt mint az ötezer megvendégelése: maradt fölösleg is bőven. Jött egy idős ember, akinek egy golyóstoll volt az összes vagyona. Ezt akarta odaadni egy tál ételért. Természetesen kapott ingyen. De voltak gazdagok, farmerek és értelmiségiek is az evangelizáción. Sok lelkész volt jelen, kűlönböző gyülekezetekből. Többek között, ott volt az evangélikus püspök, akit úgy mutattak be, mint igazi példaképet a keresztyéneknek, az alázat és szolgálatkészség példaképe.

Hétvégén itthon a gyermekek évzárót tartottak az ovodában. A mi gyermekeink is ügyesen részvettek, énekeltek a többiekkel és énekeltek egy magyar éneket is. Aztán szépen bemutatkoztak angolúl.

Jó volt ennyit utazni (6oo km) és látni ezt a szép országot. Egyre jobban a szivenmhez nő. Hálás vagyok az Úrnak mindenért. Szebb dolog nem történhetet volna velünk, mint, hogy megismertük ezt a missziót és itt lehetünk most. Áldott legyen az Úr! 

3. Umbuso

Új munkatrársat kaptam. (Vizvezetéket szerelűnk). Umbusonak hivják, ami azt jelenti királyság. A zulu nevek mind jelentenek valamit. Umbuso 19 éves, tavaly decemberben felyezte be az iskolát. Azt mondta ma nekem, ha az Úr nem lett volna vele, most vagy halott lenne, vagy csavargó, vagy alkólista, vagy börtönben lenne. Ő az egyetlen keresztyén a családjában (heten vannak testvérek). Az édesanyja nem csak egyszerű szellemimádó, mint a zuluk nagyrésze, hanem varázslónő. Umbuso már gyermekkorában gyanús volt a szellemeknek, mert egész kis korában egy szellem éjszakánként kisértgette és folytogatta. Szülei hires varázslókhoz hordták, de semmi varázsszer nem használt. Már azt gondolta, hogy végez vele a démon, mikor kitalálták, hogy egy este helyet cseréltek a testvérével: azóta elhagyta őt ez a kisértés.

Itt afrikában, a varázslás és a szellemek, démonok jelenléte mindennapos dolgok. Európában is ott vannak ezek a gonosz lények, de sokkal rejtélyesebben, mint itt. Ott is van babona, átkok, horoszkop, stb, ami teljesen ellentmond az igazi keresztyén hitnek.

Később Umbuso elkezdett alkoholt fogyasztani, cigarettázni és kábitószerezni. Ebben az időben elhanyagolta az iskolát is, és nagyon rossz társaságba keveredett. Ha korábban nem is döntött még Isten mellett, sokszor érezte az Úr figyelmeztetését. Egy reggel arra ébredt, hogy nagyon kivánja az alkoholt. Akkor világosan érezte, hogy ha italhoz nyúl alkólistává válik, de ha még most megáll megszabadúl. Még nem volt gyakorló keresztyén, de kitartott. A zuluknak sok pogány szokásuk van, ahol rendszeresen, egészen hagyományszerűen fogyasztanak alkoholt. Ő az ilyen alkalmakon is megtagadta az alkohot.

Az Úr az iskolában is vele volt, mert sok hiányzás után, nekiállt tanúlni, és csodával határosan, a legjobb eredménnyel felyezte be az iskolát. Ez Délafrikában azt jelenti, hogy ösztöndijas lehet az egyetemen és tanúlhat tovább. Éppen akkor jött a misszióra, amikor az osztálytársai évzáró bulijukat tartották. Itt megtért és atadta az életét az Úrnak. Sokat imádkozott, hogy megtudja mi az Úr akarata az ő életével. Az Úr a következő igével beszélt hozzá: „Ne gyüjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol a rozsda és a moly megemészti és tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyüjtsetek magatoknak kincset a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly, sem a tolvajok nem pusztitják el a kincsedet... Mert ahol a te kincsed, ott van a te szived is.” Ebből megértette, hogy neki nem világi karrierre és az abból adódó javakra van szüksége, hanem az Úr elhivta az Ő szolgálatába. Neki szeretne szolgálni. Egyik éjszaka azt álmodta, hogy hazament és hirdette a falújában az evangéliumot, ezért az ővéi megölték. Ez az álom azonban nem volt ijesztő számára, hanem öröm töltötte el, hogy akár az életét is odaadhatja az Úrért. Hasonló korú fiatalok csak a szórakozásra gondolnak, egész nap csak a lányok járnak az eszükben. Jó látni, olyan fiatalokat, akiknek minden vágyuk az, hogy az Úrat szolgálják. Kiváltság ilyen emberekkel lenni együtt. Az Úr az ilyen életet minden bizonnyal gazdagon meg fogja áldani. Erre rengeteg példát látok itt. Akik teljes szivből az Úr mellett döntöttek, azoknak megvan az a kiváltságuk, hogy az Úr jelenlétében élhetnek, az Úr az ő öröműk és békességük. Én magam már sok mindent kipróbáltam, de nem tudok ennél szebb és gyönyörűbb dolgot elképzelni, mint hogy az Úrnak éljűnk, és ha meg is halunk (mert egyszer, előbb vagy utóbb mind meghalunk) az Úrnak haljunk meg. Szivem minden vágya, Pál apostolal együtt, hogy hátralévő életemet neki tetsző módon éljem, az Ő szolgálatában: „éljek többé nem én, hanem éljen Krisztus bennem”. Bárcsak halálra és pusztulásra tudnám adni, eddigi életmódomat, bűneimet, hogy tiszta szivvel fogadjam Őt és lakhasson a szivembe. „Mert nélküle semmit sem tudok cselekedni”. Bárcsak megdicsőülne az én életemben.

Az Úr legyen veletek.  

 

4. Hálaáldozat

Aki hálaadással áldozik, az dicsőit engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabaditását.  Zsolt 50, 23

Mindenért hálát adni: ez kereszténeknél természetes. Persze, hogy megköszönjük az Úrnak, ha valami adományban részesitett, a sok jót, az áldásokat. De az nem igazán áldozat, amit a fölöslegünkből adunk. Ábrahám valószinüleg sok juhot és marhát áldozott az Úrnak, amiről nem is ir a Szentirás, de a nagy áldozatról, a fia, Izsák áldozatáról emlitést tesz. Hálát áldozni: mit jelenthet ez? Megköszönni olyan dolgokat, ami nem igazán tetszik. Hálás és elégedett lenni olyan helyzetekben is, amikor látszólag a dolgok nem a javamra sűlnek el. Hálával áldozni: lemondani az akaratomról, elképzelésemről, vágyaimról, álmaimról, hogy tiszta szivvel, keserűség és zúgolódás nélkül fogadjam az Úr vezetését, az Ő döntését.

Bárcsak megtanúlnám ezt a leckét. Bárcsak begyakorolnám magamat ebbe a lelkigyakorlatba. Assziszi Ferenc mondta: aki magáról megfeledkezik, azaz háttérbe tudja helyezni magát, mások javára, az nyer örök életet. „Aki ilyen úton jár” – mondja az Úr, annak mutatom meg szabaditásomat.

Szabadság, szabadulás, szabaditás. Van athoszon egy kolostor, ahol a szerzetesek csak ezt az egy imát mormolják, akár egy életen keresztűl: Kürie eleiszon: Szabadits meg Uram. A világot régebben szabad és nem szabad részekre tagolták. De hol van a szabadság, mikor az ember annyi mindennek rabja? Az ördög, gúnyt űz belőlünk, azzal, hogy becsap és teletöm betejesületlen vágyakkal. Csak mondjuk, hogy „legyen meg a te akaratod”, de szivűnk saját vágyaival van eltelve. Tagadd meg magad – mondja az Úr és úgy kövess engem. Legtöbbször magunk vagyunk magunknak a legnagyobb ellenségünk. Mi magunk okozzuk magunknak a legtöbb gondot, fájdalmat és nyomorúságot: akár kárhozatba is vihetjük magunkat.

Áldozzunk hát hálával: mondjunk köszönetet az Úrnak mindenért, mindenért... Ez az út a keskeny út, és az út, maga az Úr.     

 

5. Ki a nagyobb?

 

Mindig örülök, ha szolgálhatok. Persze a szolgálat nem csak abból áll, hogy prédikálunk, beszélünk. A legnagyobb szolgálat az életünk, életmódunk, viselkedésünk, egész magatartásunk. Valaki itt azt mondta, mi mind igehirdetők vagyunk, ha nagyon muszály, akkor akár szánkkal is.

Megkértek, hogy tartsak egy reggeli áhitatot a tanárképzőben. Sok ige keringett az elmémben, régebbi prédikációim, de imádkoztam, hogy az Úr mutassa meg, hogy miről beszéljek. Nem tudom miért, de az Úr a Lukács 22, 24-27-et jelölte ki, ahol a tanitványok, arról vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közöttük. Érdekes, hogy az Úr nem fedi meg őket, hogy nagyok akarnak lenni. Nagy akarsz lenni a tanitványok körében és az Úr jelenlétében: ez jó dolog. De hogyan akarod ezt elérni?

Egyesek úgy akarnak nagyok lenni, hogy a másokat maguk alá gyúrják. Rosszat pletykálnak róluk, kibeszélik, elitélik. Közben azt bizonygatják, hogy ők jobbak, akár a képmutató farizeus, aki dicsekszik a vámszedővel szemben.

A világban igy lehet naggyá lenni. Én egy időben politikai karierről álmodtam, sőt egy évig tanultam is politológiát. Benne voltam a politikában is, mint RMDSz elnök és ismerem a politikai trükköket. Elhiteted az emberekkel, hogy értük küzdessz, közben pedig, csak a saját dicsőséged és érvényesülésed érdekel. (25. vers)

Legyetek nagyok – az Úr is jóváhagyja, de másképpen, mint a világ teszi.

Aki nagy akar lenni, legyen olyan, mint a legkisebb. Az angol forditásban az áll, hogy: legyen olyan, mint a legfiatalabb.

Volt egy családban 12 gyermek. A szülők egy szombatom elmentek és meghagyták a legnagyobbnak, hogy mire hazajönnek, legyen megtakaritva az udvar. Mihelyt elmentek a legnagyobb hivta az utánna következőt és odaadta a seprüt, hogy ő takaritson. De az is hivta az utánna következő testvért és igy tettek, mig a legkisebbhez, a legfiatalabbhoz értek. Az szétnézett, de nem volt kitől elvárja, hogy sepregessen helyette, ezért elvégezte a munkát.

Légy olyan, mint a legfiatalabb. Ne keresd a kibuvókat, ne legyenek elvárásaid: tedd a dolgod.

Az eredeti (görög) szövegben a nuos szó áll. Első jelentése: Új. Ha nagy akarsz lenni, új ember kell, hogy legyél. Ahogy az Úr mondta Nikodémusnak, az öreg tanitómesternek: újjá kell születnetek.

A másik jelentése a szónak: friss. A világ is ezt várja el. Isten szolgái legyenek frissek. Ne legyen rajtuk semmi áporodottság, megrögzöttség, fásultság, hagyományosság, és sorolhatnám a lehangoló jelzőket.

Ahhoz, hogy nagy légy Krisztussal, az Ővéi körében, az Úr megújitó és felfrissitő erejére van szükséged. Hogy Benne légy és Ő tebenned. „Mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” Jn 15, 5

Mózes Izráel erős kezű vezetője volt és mégis azt irja róla a Szentirás, hogy a földön élő összes ember között, ő volt a legalázatosabb. 4 Móz 12, 3

Az Úr Jézus is ezt a példát mutatta egész földi életében. Azt mondta: tanuljátok meg tőlem, hogy szelid vagyok és alázatos szivű. Mt 11, 29

Az Úr azzal kezdte a szolgálatát, hogy a Jordánnál beállt a bűnösök és alázatosak sorába, ami annak idején szégyennek számitott. És azzal fejezte be, hogy meghalt a leggyalázatosabb halállal: kereszten, ami ismét a legmegalázóbb dolog volt az egész római birodalomban.

Nagy akarsz lenni? Jó, légy nagy, de tudd meg, hogy ennek ára van.

Richárd Wurmbrandot a legnagyobb románnak tüntették ki, és az egyik legismertebb keresztyén ma is, halála után, az egész világon. Amikor először bezárták, senki nem ismerte. Mire kijött a börtönből egész Románia felfigyelt rá. Zavarta a kommunistákat, hogy mennyire ismert lett, ezért ismét bezárták 6 évre. Mikor 1965-ben kiengedték, már az egész világ ismerte. Egyik szekus meg is jegyezte: Mi csináltunk hőst Wurmbrandból.

Volt idő, amikor ugyanazt az edényt használta az ételnek és a vécézésre. Évekig nem látta a napot, egyáltalán világosságot. Az Úr volt az ő világossága.

Légy nagy, kivánd ezt és törekedj erre, de másképpen, ahogy a világ teszi. Alázd meg magad, és légy kész megfizetni az árat. Kövesd az Urat. „Mert mit használ az embernek ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall.” Mk 8, 36

Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos. Lk 16, 15b       

 

Az Úr áldaja meg az Ő igéjét az életetekben!

 

 

6. Charles David

 

Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának; mert ha élünk az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Rm 14, 7-8

 

Kezdem érteni mit jelent az Úrnak élni, és az Úrnak halni meg. Charles David jó példája, annak, hogy valaki az Úrnak hal meg. Negyvenhét éves volt, egy éve volt a misszión.

Előzőleg lázongó természetű ember, igazi hippi volt, aki ismerte a bűn minden szűrüségét. Motoros volt, gengszter, bandatag, alkohólista és kábitószerfűgő. A kábitószert nem csak fogyasztotta, hanem kereskedett is vele: része volt egy hábitószerforgalmazó hálózatnak. Többször volt már súlyos balesete, akár már régebben meghalhatott volna. Kétszer nősült, kétszer vált el. A családjának régi életében csak bosszúságot okozott.

Azért jött a misszióra, hogy rendbe szerdje az életét: megvalja bűneit és új életet kezdjen.

Megtérése után csatlakozott a TNT-hez (The Naked Truth = a csupasz valóság). Ez egy csopot, akik a káditószeresek és szenvedélybetegek között munkálkodik. Iskolákba és egyetemekre járnak, hogy figyelmeztessék és evangelizálják a fiatalokat. Charlesnak volt mit mondania a kabitószerről és sok fiatalt figyelmeztetett a veszélyre. Bizonyságtételére megtértek emberek és elhagyták a drogozást.

Hétközben az asztalos mühelyben dolgozott: szelid, csendes ember lett belőlle. Az istentiszteletek előtt korán szeretett az imaterembe menni, hogy csendben, imádkozva készüljön az ige hallgatására. Ebéd után mindig bevonult a szobájába és imádkozott.

Hat hónappal ezelőtt, azt mondta az egyik misszionáriusnak, hogy ő úgy érzi, hogy csak egy fél évet fog élni, és kell készüljön az eltávozásra. Néhány nappal ezelőtt ismét azt mondta, hogy úgy érzi, hogy az Úr mensokára haza fogja vinni, magához. Akkor megkérdezte a misszionárius: Charles kész vagy? Azt felelte: kész vagyok. Minden bűnömet, mindent, ami elválasztott az Úrtól, világosságra hoztam, megvalottam. Az Úr megmosott az Ő vérében: tiszta vagyok. Bűneim meg vannak bocsátva.

Egyik nap rosszul érezte magát, lepihent és este azt mondta, hogy egész nap azon gondolkozott, hogy van-e még valami, amit nem vallott meg, ami még elválasztja az Úrtól. Este még beszéletett egy lelkigondozóval, két lapot tele irt bibliai igékkel, imádkozott és lefeküdt. Reggel már nem volt tudatánál. Délfele bevitték a korházba. A korházban a lélekzete egyre gyengébb lett. Ekkor felhivták a misszió igazgatóját, aki szokott imákozni betegekért és sokan meggyógyulnak. Ő imádkozott Charlesért, hogy az Úr gyógyitsa meg, de az ima végén azt mondta: „ne úgy legyen, ahogy mi akarjuk, hanem, ahogy Te”. Mikor befejezte az imát, Charles megszünt lélegeznik: eltávozott. Békében, megbékélve Istennel távozott el. Kiderült, hogy egy tumor volt a kisagyán, ami az agyat felemésztette.

Milyen csodálatos kegyelem. Egy ember, aki szinte egész életében lázongott Isten ellen, bűnben élt, a sátánnak szolgált, élete utolsó évében az Úrral élhetett. Rendbe tehette az életét, beállhatott az Úr munkájába. Olyan volt mint azok a munkások, akik az utolsó órában álltak be dolgozni az Úr szőlőjébe. Az Úr olyan jó, hogy neki is ugyanannyit ad fizetségűl, mint azoknak, akik egész nap, egész életükben doloztak és fáradoztak.

A temetésén az igehirdető az János 1o, 1o alpján beszélt: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztitson: én azért jöttem (mondja az Úr Jézus), hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek”.

Az ördög egy életen át, tönkretette, kirabolta, pusztitotta ezt az embert, de az Úr új életet adott neki, még mielőtt magához vette. Milyen igaz az az ige: „Az Úr nem kivánja a bűnös ember halálát (és kárhozatát), hanem azt, hogy megtérjen és éljen, (örök élete legyen). Ez 33, 11

Charles nem csak utolsó évében, hanem halálában is az Urat szolgálta. A családja, akik Fokvárosból jöttek, hogy eltemessék itt a misszión, megerősödtek lélekben. A huga tudta, hogy Charles mennyit imádkozott érte, ezért most átadta az életét az Úrnak. A bátyja régebben húsz éven át misszionárius volt, de megtorpant a hitében. Most azt mondta, hogy újra akarja kezdeni az életét és az Úrnak akar ismét szolgálni. Ilyen gyász, ilyen temetés. A napokban olvastam Bálám történetét, amikor azt mondja ez a próféta Isten népéről: „Bárcsak úgy halnék meg, mint ez igazak, és lenne végem olyan, mint az övék!” 4Móz 23,1o

Mindannyiunknak el kell távoznunk, és meg kell állnunk Isten itélőszéke előtt. Nem mindegy hogyan távozunk, hogyan készülünk erre a pillanatra.

Egy királynak volt egy bolondja, akit a király nagyon szeretett, mert jó bolondnak tartotta. Csináltatott neki egy arany jogart, de mikor átadta, meghagyta, ha találkozik egy nálánál is nagyobb bolonddal, át kell adja annak a jogart. A bolond - mert őszinte ember volt – beleegyezett ebbe. Később a király megbetegedett és érezte, hogy nem sok ideje van, ezért elbúcsuzott embereitől. Ágyához hivatta a bolondot is, de nem akarta egyenessen megmondani, hogy miért tette, ezért azt mondta neki, hogy nagy utazásra fog menni, azért kell elbúcsuzzon. Olyan nagy utazás lesz ez, hogy már vissza sem fog jönni.

Ekkor a bolond azt mondta, hogy ha tényleg ilyen nagy és fontos utazás ez, akkor a király biztos jól fekészült az utazásra. Sajnos nem - felelte a király – túl lefoglaltak a királyi teendőim, a hatalom, a gazdagság, a munka és miegyéb. Ekkor fogta a bolond az aranyjogart és átadta a királynak, mert ezt mondta: - Ha te ilyen nagy és fontos útra mész és nem készitetted ezt elő, náladnál nagyobb bolondot nem fogok soha találni.

Charles nem volt egy ostoba ember: a nap 24-ik órájában megragadta Isten kegyelmét, elhagyta a bűnt és új életben járt. Igy vált figyelmeztetéssé és bátoritássá sokak számára.

Példája legyen áldássá számunkra!          

 

7. Munkatárs

 

A hét elején találkozó volt a misszió munkatársainak. Három napig voltunk együtt. Fantasztikus érzés volt, több mint száz olyan emberrel lenni együtt, akik teljes szivvel az Úrnak élnek és szolgálnak. Úgy éreztem vibrál a levegő. Szinte hihetetlen volt számomra, hogy velük lehetek. Sokan vannak a misszión, akik évek óta itt élnek és mégsem tartoznak a munkatársak köréhez.

A múlt héten egy nap megállitott a misszió igazgatója, Erlo bácsi, és közölte velem, hogy nekem a munkatársak körében van a helyem, munkatársnak tekint. Az első alkalom után, mégis annyira méltatlannak tartottam, hogy ott vagyok, hogy odamentem hozzá és ismét megkérdeztem: itt van nekem a helyen, jöhetek továbbra is? Azt mondta menjek el reggel hozzá és még beszélgetünk, ő addig imádkozik. Reggel már nem volt otthon, de üzenetet hagyott, hogy továbbra is mehetek az együttlétekre: munkatárs vagyok. Itt a misszión ez a legnagyobb kitüntetés és  a munkatársaknak van a legnagyobb felelőségük is, elsősorban az életmódjuk és családjuk szempontjából. Nem kell ehhez sem képzés, sem diploma, csak tiszta sziv, és hogy szeresd az Urat, és légy hajlandó szolgálni Őt.

A reggeli hitat után kihivott Erlo bácsi magához és bemutatott, mint új munkatársat. 

Az ebédnél megkérdezte, nem akarok-e én is felszólalni, elmesélni, hogy ismertem meg a missziót és hogy vezetett az Úr, hogy csatlakozzak a misszióhoz.

Elmeséltem, hogy az Úr már kora gyermekkoromban kezdett munkálkodni az életemben. Már gyermekkoromban sokat szolgáltam barátaim körében, öregotthonban: az Úr használt. De  teológia sok kételyt támasztott bennem. Liberális gondolkodás, filozáfiák, pszihológia, minden összevegyűt bennem és meglankadt a hitem. Olyan emberekkel keveredtem össze, akik nem ismerték és nem szerették az Urat. Első házasságom is vállásal végződött.

Az Úr átsegitett ezeken a nehéz időszakokon, de egyre tudatosabb lett számomra, hogy valami nincs rendbe velem. Tudtam, hogy gyermekkoromban csodálatos kapcsolatom volt az Úrral és Ő használt és most, hiába vagyok lelkész, nem érzem, hogy eszköz vagyok az Ő kezében: életem és szolgálatom nincs hatással az emberekre.

2oo7 elején éreztem, hogy valami változás történik az életemben. A János evangéliumának a 3 részével kezdtem az évet, ahol azt mondja az Úr Jézus az idős Nikodémusnak, aki teológus volt, mint én: „Bizony, bizony monom néked, ha valaki nem születik ujjonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” János 3, 4  A 8-ik vers pedig igy szól: „A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod honnan jön és hová megy: igy van mindenki, aki a Lélektől született.”

De nem csak vártam erre, hanem teljes szivből vágytam is és imádkoztam, hogy az Úr mutassa meg az utat. Éreztem, hogy valami hiányzik az életemből és a szolgálatomból, de nem tudtam, hogy mi az. Olvastam lelki ébredésekről, de szerettem volna élőben is látni, hogyan történnek ezek a dolgok. Sokszor, amikor kimentem délutánonként a tanyánkra, imádkoztam és kitártam a szivemet. Egy alkalomra pontosan emlékszek, amikor azt mondtam: mutasd meg uram az útat és bármibe is kerül én követlek, csak érezzem a Te munkádat, a Te jelenlétedet. Nem sokkal ez után jött el hozzánk Piri néni, és megkért, hogy imádkozzak érte, mert hosszú útra megy, Afrikába. Tanácsot is kért tőlem, hogy jó-e, hogy megy. Éppen akkoriban olvastam egy könyvet, amiben emlités volt arról, hogy Afrikában lelki ébredés van. Azt mondtam Piri néninek, hogy ha ott, ahova megy lelki ébredés van, jó, hogy megy, és én is el akarok menni, ha lessz rá lehetőség. Egy hét múlva telefonált és közölte, hogy ha akarok elmehetek én is.

Nem volt könnyű összegyűjteni a pénzt, megszerezni a vizumot és rászánni magunkat a repülésre, de az Úr, mindenben velünk volt.

Amikor már itt voltunk a misszión, csupa szem és fűl voltam, hogy halljam és lássam, mit is jelent az ébredés. Már első este éreztem: itt minden más. Ezt a békességet, amit itt tapasztaltam, még sehol eddig nem éreztem. A másik dolog, ami feltűnt, az a prédikációk ereje. Óhajtottam magamnak ezt az erőt, de nem tudtam miben áll, honnan ered. Én legtöbbször langymatag voltam: volt is mondanivalóm, meg nem is. Nem volt erőm.

Először itt halottam a bűnvallás fontosságáról: hogy meg kell tisztitanom magamat: ez az újjászületés, az igazi új élet. Nem volt könnyű, de összeirtam az összes bűneimet, és egy este elmentem és megvallottam. Azonnal éreztem, hogy új erő aradt belém. Amikor visszatértünk Románikába, a prédikációm és egész életem megváltozott. Az Úr ismét tudott használni.

Igy szeretnék tovább élni, ezzel az új élettel és erővel.

Egyre jobban tudatosodott bennem, hogy szükségem van még erősödésre, hogy vissza kell jöjjek Afrikába. Imádkoztam és az Úr azt mutatta, hogy szükségem van felkészülésre. Pál apostol, miután megtért, visszavonult két évre Arábiába, mielőtt elkezdte a szolgálatát. Nekem is szükségem van visszavonulásra, erősödésre.  

Azt gondoltam eljövök Afrikába, és majd egy év múlva eldöntöm, hogy mit kezdek az életemmel. Egy este hazafelé tartottunk egy istentiszteletről, amikor Szilárd fiúnk azt mondta: apa igérd meg, ha visszajövünk Afrikából nem Simonyiba, hanem Voitegre költözünk. Nagyon meglepett, mert addig nem beszéltünk erről. Azt mondtam, hogy nem igérhetem meg, de ő imádkozhat. Egy néhány percig csendben volt, aztán azt mondta: imádkoztam.

Egy hónappal, hogy elútaztunk, világosan hallottam az Úr szavát, hogy hagyjam a régi életemet, mindennel együtt, és kezdjek újat: csatlakozzak a misszióhoz. Igy már augusztusban Voitegen is laktunk.

Örülök, hogy megismertem ezt a missziót, és nagy kiváltsg számomra, hogy ilyen helyen, ilyen emberek között lehetek. Csodálatos, ahogy az Úr munkálkodik az életünkben. Bárcsak hűségeseknek bizonyulnánk és megbizhatóknak, hogy ne engedjünk semmi bűnt uralkodni tagjainkon, hanem szánjuk oda az életünket teljesen Neki.

Nagy kiváltság munkatársnak lenni, de hatalmas felelőség is.  

Olvassátok el a Róma 6, 3-13-at

 

          

8. Farmerek

 

A hétvégét egy farmon töltöttük, a missziótól mintegy 1oo kilóméterre. Kűlönös ember ez az Erlo bácsi. Annyira elfoglalt, hogy sokszor hetekig kell hozzá járni, amig lehet vele beszélni, és mégis gondja van annyi emberre. Ránk is gondolt és mielőtt még elútazott Kongóba, megszervezte nekünk ezt a hétvégét. Egy idős ember (7o éves) Robert bácsi vitt el.

Útközben bementünk meglátogatni munkatársakat egy nagy bevásárlóközpontban. Az üzlet tulajdonosa ott sürgött-forgott egyenruhában a kirakatok között és közben beszélgetett az emberekkel. Azt mondta, neki azért tetszik ez az életmód, mert sokan járnak az üzletében és hirdetheti nekik az evangéliumot, és a jövedelmet is az evangélium terjesztésére használják. A testvére is vele dolgozik az üzletben, ő is evangelizál. Nem olyan rég hasba lötték, sokáig volt korházban, de most már jól van. A napokban ismét rablók támadták meg az üzletet, és a biztonsági kamerák felvételein látni lehet, ahogy a revorvert a fejéhez tartják, de az egyik elárusitó nő volt olyan bátor, hogy kiosont és telefonon hivta a rendőrséget. Üldözték a rablókat, azok szétszaladtak és az egyik egy árkba beugrott és meg is halt. Amikor leértek hozzá a rendőrök, éppen akkor csörgött a telefonja, a rendőr felvette, és mintha a rabló lenne, jajgatva kérte a társait jöjjenek érte, mert meg van sérülve. Amikor jöttek, a többieket is elfogták. Az üzlet tulajdonosa megmutatta a kezét: az egyik úját ellötték, amikor egyszer vitte a pénzt a bankba.

Egy másik ismerősünk régebben a tanárok fizetését hordta szét a környéken. Noha az iroda golyóálló üveggel volt ellátva, a rablók addig lötték gépfegyverrel az üveget, amig az kilyukadt. Addig a páncélszekrény mögé rejtőztek el bent. Onnan hátulról egyezet meg a rablókkal, hogy a kis lyukon kiadogatja nekik a pénzt. Ott is, az egyik rabló, menekülés közben egy hegyoldalról leugrott és meghalt.

Van egy özvegyasszony a misszión, aki virágokkal foglalkozik. Régebben ők is ezen a környéken éltek, üzletjük volt. Egy este, amikor a pénzt számolták, elaludta a villany. Mire újra megjött az áram, a rablók már bent voltak a házban. A férjét lelötték és a pénzt elvitték. Csoda, hogy a nő életben maradt.

Megkérdeztem Robert bácsit, volt-e már életveszélyben. Elmesélte, hogy egyszer be akart menni egy útszéli üzletbe, amit éppen akkor raboltak ki. A rablók éppen kifelé tartottak kezükben a fegyverekkel és a zsákmánnyal. Az egyik bandita rátartotta a revorvert és valószinüleg löni akart. Csak annyit mondott Robert bácsi: Úr Jézus segits meg. Ekkor lehanyatlott a fegyver és a tolvajok elszaladtak. Ez a Robert bácsi már egy repülő szerencsétlenséget is túlélt. Ködben le akartak szállni itt a misszión, és mire észrevették magukat kb. 2oo km/h sebességgel berepültek az erdőbe a fák közé. Ez majdnem 3o évvel ezelőtt történt, de Robert bácsi már akkor kész volt találkozni az Úrral. Ez az ember nem csak készül, hanem vágyik is arra, hogy egykor az Úrral legyen. Olyan nekünk, mint egy jó nagytata: a gyermekek is nagyon szeretik.

Joostenék, a farmerek, nagyon kedvesen fogadtak. Cukornádat termelnek 14o hektáron, de ez kevés ahhoz, hogy fenntarthassák a farmot, ezért a két másik testvérével 1 hektáron, melegágyakban paradicsomot termelnek. Két testvérük pedig a misszión él.

Ezek az emberek már ötven éve, állandóan fogadnak vendégeket: több száz embert is. Házigazdánk is azt mondta: nem a farm a lényeg (pedig gyönyörű farmjuk van). A farm csak arra való, hogy megéljünk és legyen pénzünk az evangélium hirdetésére.

Nehéz élet a farmerek élete. A környező szomszédokat már megtámadták. Egyik családban megölték a férjet, a másikban pedig éjszaka a férfit is és az asszonyt is baseball ütőkkel verték fejbe. Mindketten nyomorékok azóta. Mindenkinek kutyái vannak, fegyverek, villanykerittés és őrök a nap 24 órájában. De ennek ellenére, csak az Úr tud megvédeni a rablók ellen. Akár hányszor elindulunk az autóval imádkozunk. Otthon, Európában csak a balesetekre gondolunk, de itt bármi előfordulhat. És mégis biztonságban vagyunk, mert velünk van az Úr.

Ezektől az emberektől lehet tanúlni istenfélelmet és hitet: hogy mindent az Úrra bizzunk, és ne a saját erőnkre és bölcsességünkre hagyatkozzunk.

A házigazdánk 5o éves ember volt, de amikor megjelent az édesapja: egy kicsi szelid öreg ember, mindent megtett, hogy tisztelje és kedvében járjon. Bármit mondott az apa, azt válaszolta a fia: igen apa. Csodálatos látni, milyen az amikor generációk Istent félve és tisztelve nőnek fel. Ezt látják és ezt tanúlják a gyermekek is. Amig nem mondta az idős bácsi (kb. 85 éves), hogy elmehetnek az asztaltól, senki sem állt fel. De ő sem él vissza ezzel a tiszelettel: szelid mint egy bárány.

A farmon van egy imaház, ahova összejönnek a környékbeli zuluk. Ez az idős ember is azzal kezdi a vasárnapot, hogy kis teherautójával bejárja a vidéket és beszállitja azokat, akik istentiszteletre akarnak menni, prédikál nekik, a felesége a gyermekeket tanitja a bibliai történetekre, lelkigondozza őket, megebédelnek és hazaszállitja őket.

Az a megtiszteltetés ért, hogy én prédikálhattam. A szántóföldben rejtett kincsről beszéltem.  Máté 13,44-46 Németűl prédikáltam és a bácsi forditotta zulura.

Csak egy gondolatot emelek ki a prédikációból. Az Úr gazdaggá akar tenni. Olyan kincset ad, aminek nem vesz el az értéke: kincsünk lesz a mennyben. Amivel fizethetünk érte, az az elrontott, bűnös életünk. Feladhatjuk, sőt fell kell adnunk a régit, elhozni, lerakni bűneinket, és az Úr gazdagon megjutalmaz ezért.

Hihetetlenűl egyszerű és csodálatos az evangélium. De mit használ, ha nem élünk vele. Elmegyünk a kincs mellett, vagy eladjuk, elherdáljuk azt. Vagy hagyjuk, hogy az Úr drága vére megtisztitson, vagy lábbal tipotjuk azt.    

„Szeret az Úr, azért mincs még végünk, Mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” Siralmak 3, 22-23

9. Kevésre van szükség, valójában csak egyre. Lukács 1o, 42a

 

Igaz ez a beszéd és teljes elfogadásra méltó, ahogy Pál apostol mondja. Valóban nem sok mindenre van az embernek szüksége. Régebben azt gondoltam, hogy föltétlen szükség van autóra, házra, jól fölszerelt konyhára (mosógég, mikrósütő, aragáz stb., nem is beszélve a tévéről, DVD-ről), a gyerekeknek biciklire, filmekre, sok játékra. Mindezek nélkül is, sőt ezek nélkül, nagyon is boldogok lehetünk. Egy kis kunyhóban lakunk, nehéz lenne megmondani hány négyzetméter, mert kerek. Vannak ágyaink, egy kis asztalunk, székek, egy konyhaszekrény egy ruhásszekrény, mosogatókagyló és egy kis WC és fürdőszoba, meleg viz nélkül. Semmiben sem szűkölködünk. Van egy kis rezsónk, egy vizforraló: finom ételeket szoktunk csinálni, ha nem akarunk az ebédlőben enni. Ma reggel például puliszkát föztünk és tejjel utánna pedig finom sajtos kolbásszal ettük. Ha fürödni akarunk a fiúk a fiúszállóra a lányok a lányszállóra mennek: ott van mindig melegviz. Nekünk is lenne meleg vizünk, de kifogyott a gázpalackunk és nem akarunk erre költeni. Ezáltal is új kapcsolatokat létesittünk, hogy átjárunk a fiatalok közé. Kaptunk egy kis rádiót, hallgathatnánk a misszió rádióját, de nem igényeljük; többet ér a csend. Hétfön fogják közvetiteni az interjut, amit a napokban velem készitettek. A német nyelvű adásba kerül be: azt lehet, hogy meghallgatom. Kaptunk CD-ket, zenét és filmeket, de rájöttünk, hogy erre sincs szükségünk. Bármennyire keresztyén dolgok, Billy Graham és mások, mi sokkal többet kapunk élőben: csak csendben kell maradnunk. Teljes szivemből sajnálom azokat a keresztyéneket, akik állandóan keresnek: könyveket olvasnak halomra, filmeket néznek, prédikációkat hallgatnak, de ezáltal sehova sem jutnak, egy arasszal sem jutnak előbbre az Úrral.

A gyermekeinknek nem sok játékot hoztunk magunkal. Egy, két baba, mackók és egy néhány kisautó. Ezekből vállogattak ki, és küldték el a lányokkal az árva gyermekeknek. Arról szó sincs, hogy játékokat vásároljunk. De érdekes, hogy el tudnak játszani a természetben. A kaméleonok a kedvenceik. A zuluk félnek a kaméleonoktól, de a mi gyermekeink sokszor a fejük tetejére is felrakják őket. A napokban találtunk egy kis madarat és épp az eső előtt behoztuk a házunba. Egész ejjel muzsikált. Mikor két nap múlva kitettük, már jó idő volt. Feltettük a házunk előtt lévő fára, jött az anyukája és addig táplálta, hogy megerősödött, aztán mindketten eltűntek. Egyik nap két kis vadkacsa jelent meg az ajtónkban. Szinte hihetetlen, mintha az Úr küldte volna őket. Nagy öröm volt a gyermekeknek. Néhány napig tartottuk, etettük őket, majd levittük őket a tóra.

Összefognak a gyermekek minden csigát, sáskát, pillangókat. Fából csinálnak nyilpuskát, repülőt. Mászkálnak a fákra. Szilárd egy nap úgy jött haza, hogy ki volt kenve az arca sárral, mint a harcos zuluknak. Sok barátjuk van. A gyermekeknek nem kell sok szó, hogy megértsék egymást.

Ha megkérnek vezetek, de nem hiányzik az autó. Jelentkeztem egy szervezetnél, akik segélyeket hordanak árváknak és rászorulóknak, nekik szükségük van soförre kamionra. Ha kell szivesen segitek. Itt jobb oldalon van a kormány, de hamar meg lehet szokni, csak a letérőknél kell jobban figyelni.

Ha nem muszály nem megyünk ki a misszióról. Van üzlet és nagyon sok mindent lehet vásárolni. Kell vigyázzunk az alakunkra. Finom ételek, sok gyümölcs, finom sütemények vannak. Minden olcsó. Én kezdtem elhizni, ezért este ismét sportolok egy keveset (fekvőtámaszok, stb), reggel pedig ötkor kelek, imádkozok, hatig szaladok, utánna pedig egy órát bibliaolvasással és imádsággal töltök. Hétkor kezdjük a munkát és szeretek ott lenni időben, mert ott is imával kezdünk. Egy lelkészt vagy püspököt sem hallottam ilyen gyönyörűen imádkozni, mint ahogy imádkozik a vizszerelő testvérem. Egy hatalmas ember, több mint két méter magas, de olyan szelid, alázatos és egyszerű, mint egy kicsi gyermek.

Mindig imádkozunk. Soha nem megyünk ki a kunyhóból, úgy hogy ne imádkozzunk. Sokszor, annélkül, hogy mondanánk a gyermekek imádkoznak, teljesen szabadon. Munka közben is sokszor imádkozok. Ha néha úgy érzem, hogy kisérteni akar a Sátán, csak egy gondolattal is, azt mondom: szeretlek Úr Jézus, tisztitsd meg a gondolataimat. Igy a kisértések is arra szolgálnak, hogy erősödjön a kapcsolatom az Úrral. Sokszor úgy érzem, az Úr Jézus felfed nekem titkokat. Emberileg sok minden lehetetlen, de Istennek semmi sem lehetetlen. Diadalmaskodni a bűn felett, csak az Úrnak élni: lehetséges. Hihetetlen, de egyre jobban érzem, igenis lehetséges. Nem is akarok mást. Nem is érdekel semmi más: csak az Úrral lenni, vele élni. Csak azt bánom, hogy olyan sok idő eltelt az életemből, hogy nem igy éltem. Milyen más lett volna minden. De milyen csodálatos kegyelem, hogy az Úr új esélyt adott. Bárcsak nőne és mélyülne ez az érzés az életemben. Ülni az Úr lábánál és tanúlni töle. Egy szót sem szólni, csak hallgatni az Ő szelid hangját, beszédét, amiben élet van. Vele járni, felolvadni az Ő jelenlétében. Benne élni, hogy Ő éljen bennem.

Meghalni, magamnak. Régebben ambiciózus ember voltam. Mindig voltak terveim, tudtam mit akarok és hogyan valósitsam meg. Ennek vége. Sokszor, amikor a múltamon elmélkedem, olyan furcsa érzésem van, mintha egy idegen életére gondolnék vissza: ez voltam én? Hogy lehettem olyan balga? Nem tervezek semmit. Nem az a fontos mit akarok én. Csak annyit akarok: legyen meg az Úr akarata.

Szeretem az Úr Jézust, mindennél jobban. Ez az érzés tölti be egész lényemet. Szertném Őt egyre jobban megismerni és megtapasztalni: találkozni vele a legintenzivebb formában. És azt szeretném, hogy megdicsőüljön az életemben. Ami én vagyok, az nem hogy kicsi legyen, ahogy keresztelő János mondta, hanem, ahogy Pál mondja: Krisztussal együtt keresztre vagyok feszitve. Annyira szeretni az Urat, hogy meghaljak vele. Nem csak kész lenni, ahogy Péter, hanem tényleg: meghalni és feltámadni. „Többő tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem, azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten fiában való hitben élem...” Gal 2, 2o Hogy megdicsőüljön Krisztus az életemben. Csak erre van szükségem. „Keressétek először az Isten országát és az Ő igazságát és minden egyéb, ráadásul megadatik.” Mt 6, 33

Nincs házam, nincs autóm, nincsenek bútoraim, nincs fizetésem, de sokkal több mindenem van, mint amit valaha is el tudtam volna képzelni magamnak. Isten gyermeke vagyok Krisztusban, örököse és részese az Ő egész gazdagságának. És ez teljes valóság számomra, a szó legtágabb és legszorosabb értelmében. Isten az ővéit, ha engedelmesek, el nem hagyja, hanem gazdagon megáldja. Ezt tapasztalom nap, minz nap. Hála legyen az Úrnak, hogy tudom: jól választottam. Az Úr hű és igaz.            

 

 

10. 1 Yebo Baba

 

Kezdem érteni miért van ébredés Afrikában, milyért ilyen mély itt a hitélet. A zuluknak szinte akármit mondasz, azt felelik: yebo baba, ami azt jelenti: igen atyám. A bábá egy titulus, kitüntetés. Nem tudom miért, de nekem sokan mondják igy, még idősebbek is. Valószinűleg megérzik, hogy mélységesen tisztelem és szeretem őket. Szinte félek arra gondolni, hogy olyan helyen kell majd éljek, ahol nincsenek zuluk.

A gyermekeinket is kezdjük tanitani erre. Ha csak a nevükön szólitom, azt felelik: igen apa. Ezt legalább hat nyelven el tudják mondani. Furcsán hangzik a mi európai tompa fülünknek, de van benne valami titok, valami csoda. A válasz nem ühüm vagy de, vagy hallgatás, hanem: igen apa, igen anya. Engedelmesség, ez a kulcsszó. Megtanúlni, belenőni az engedelmességbe. A férj legyen száz százalékosan engedelmes Istennek, az Úrnak. Bármit mond az Úr, a válasz, egész életem legyen: igen, igen Atyám. Kész vagyok teljesiteni az akaratodat. Ezt kell érezze az egész család. A feleség pedig engedelmes legyen a férjének. A zuluknál ez sem téma. Ha egy asszony nem engedelmes, a férj vesz egy botot (a pogányok) és egyszerűen fejbevágja. Másodszor meggondolja az asszony kétszer, hogy engedelmeskedjen-e vagy ne. A legtöbb vállás azért van, mert az asszony nem tud engedelmeskedni. Ha valaki ezt olvasva megkérdezi, hogy miért kell a nőnek engedelmesnek lenni a férje iránt, azt válaszolom, hogy azért, mert ez az Úr akarata. Olvassa el az Efézus 5, 24 és ha ez nem győzi meg, azt mondom, nem Isten gyermeke, mert kételkedik Isten igéjében. Ádám bűne az volt, hogy hagyta, hogy irányitsa és tanácsolja a felesége. Ha azt mondta volna neki, asszony hallgass, bolondokat beszélsz. Én az Úrnak hiszek és csak neki engedelmeskedek, azt teszem, amit Ő mondott és nem eszek a fáról, és te nekem engedelmeskedsz és te sem eszel, hagyod a kigyót menjen útjára, ezáltal megmentette volna magát és utódait a bűn átkától. Nem nevelt volna engedetlen, egoista és gyilkos fiakat.

A gyermekek engedelmessége nagyon sokat fűgg a szülők kapcsolatától. Egy apának soha nem lesz igazi autoritása a gyermekei szemében, ha a felesége ellenkezik vele. A gyermekek, hogy megtanúlják: igen apa, az anyjuktól kell hallják. A zulu házastársak nem nevezik néven egymást. A férj anyámak, a feleség apának nevezi a másikat. Ha a feleség is meg tud alázkodni, és azt mondani: igen apa, ezáltal a gyermekeket megtanitja az engedelmességre. Engedelmeskedjetek egymásnak, azt jelenti: egyik a másiknak, a megállapitott sorrendben. Az Úr, a férj, a feleség és a gyermekek. Azért van annyi összevisszaság a világban, mert a Sátán ezt a sorrendet ügyesen összekavarja. Igy lesznek szülők, akik elhiszik, hogy a gyermek jobban tudja, hogy hogyan kell élni a modern világban, és azt teszik, amit a gyermekek mondanak, és lesznek férjek, akik megbujnak az asszony mögé, nem vállalnak felelőséget, és ha nem alakulnak jól a dolgok az asszonyt és a nőket általában vádolják, szükséges rossznak tartják.

Szól az Úr és te azt mondod: yebo baba, igen atyám, ahogy mondod úgy teszem. Nem hümmögsz, nem okoskodsz, nem ellenkezel, akár a hallgatással, hanem kész vagy megtenni, bármilyen parancsot kapsz. Mert tudod, hogy atyád szeret, és Ő csak a javadat akarja. Én elolvasom a gyermekeknek a Péld 23, 13-14-et és a 29, 15-öt és 17-et, veszem a botot és jól megverem őket, higgadtam, szeretettel. Mert erre tanit Isten igéje. A modern pszihológiák, hogy nincsenek rossz gyermekek stb., számomra semmit sem érnek. Én Isten igéjének adok hitelt.

A feleségemet nem azért szeretem, mert szép, mert sexi, mert okosabb, vagy jobb, mint a többiek. Az Úr ezt parancsolja nekem, és én engedelmeskedem. Ha azt mondaná, hogy gyűlöljem, gyűlölném. Az Úr Jézus azt mondja: „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám, és aki jobban szereti fiát vagy léányát, mint engem, nem méltó hozzám” Mt 1o, 37 És a Lukács 14, 26-ban azt mondja: „Ha valaki hozzám jön és nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanitványom.”

Ne mondd, hogy kemény beszéd. Túl sok, túlzás, hiperbola, ahogy Wurmbrand mondja. Mondd: yebo baba. Kész vagyok. Ha cserében Krisztusért le kell mondjak valamiről, bármi is legyen az, még ha az életem is az: yebo baba, kész vagyok. „Mert, aki meg akarja menteni az életét (vagy házasságát, vagy gyermekeit) az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem (mondja az Úr) megtalálja azt.” Akinek van füle hallja, aki tud olvasni olvassa, aki érti, értse meg, és akinek tiszta a szive, fogadja be, és sok gyömölcsöt fog teremni, Isten dicsőségére.

Az Úr Jézus igy tanitott imádkozni: Legyen meg a mennyei Atya akarata. Ezt imádkozzák ezrek és ezrek, különböző templomokban, és aztán kimennek és élik az életüket, ahogy akarják, tudva, hogy ahogy élnek az nem Isten akarata. Még az imádságuk is hazugság és meggyalázása az Úrnak.

Azzal kezdődik az ébredés, hogy azt mondod: igen Atyám, és amit mond az Úr, azelőtt meghajtod magad. Száz százalékban engedelmes vagy.

„Ahogy a szolgák uruk kezére néznek, vagy a szolgáló úrnője kezére néz, úgy nézünk mi Istenünkre az Úrra...” Zsolt 123, 2

Yebo baba: legyen meg a Te akaratod! Ámen: igen, úgy legyen! 

 

11. Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet. Mt 21, 16b

 

Nézem és hallgatom a gyermekeinket és egyre jobban elámulok: mit tud az Úr tenni az emberrel, ha hallgat az ember rá és az Ő útjain akar járni. Gyermekeink annak ellenére, hogy még kicsik (3 és 5), nagyon sokat változtak az utóbbi időben. Nincs sok játékuk, de nagyon érdekes játékokat játszanak. Minden mackóról és babaról megkérdezik játszodva, hogy melyik szereti és melyik nem szereti az Úr Jézust. A mackó meghal és utánna feltámad, és a kis barbi baba is meghal, de később feltámad, mint a kislány, akit az Úr Jézus feltámasztott a halálból.   

A gyermekek számára a halál nem egy ijesztő dolog. A halál után két lehetőség van, azaz három. Aki szereti az Urat, az az Úrhoz kerül és ott nagyon jó helyen van, de ha nem szerette az Urat, akkor az ördög viszi el, egy nagyon szörnyű helyre. Akit akar, az Úr feltámaszt a halálból. De minden körülmény között az a fontos, hogy az Urat szeressük.

Egyik nap azt játszodták, hogy Szilárd meghalt és Rebeka a pap, aki a temetési szertartást végzi. Rebeka énekelt és Szilárd (a halott) rászólt: mikor jön már a prédikáció. Előbb még énekelek – mondta Rebeka.

Nagyon meglepődtem, amikor arról beszéltek, hogy melyik mackó van megtérve és melyik nincs még megtérve. Megkérdeztem Szilárdot, mit jelent a megtérés. Azt felelte: azt, hogy megvalljuk a bűneinket és elhagyjuk azt. Példát is mondott: A tegnap elcsavarogtam, de ha megtérek, akkor többet nem csavargok el. Soha nem beszéltem nekik a megtérésről, és mégis úgy tűnik jobban értenek mindent, mint sok lelkész és teológus. Azt állitják mind a ketten, hogy ők meg vannak térve. Emlékszem a teológián mindig vita volt arról, hogy szükség van-e a megtérésre, vagy nem. Ezeknek a kicsi gyerekeknek ez nem téma.

Sokat szoktunk imádkozni. Gyakorlatilag mindenért hálát adunk és mindig kérjük az Urat, hogy legyen velünk. Szilárd mindig előnkbe vág és ő akar imádkozni. Néha már arra gondolok, hogy rászólok, hogy hagyjon minket is imádkozni. Ha eszébe jut valaki akkor imádkozik azért a szeméyért. De imádkozik a kiskacsákért, a madárkáért és a kis kaméleonokért is.

Este szépen letérdelnek és úgy imádkoznak. Rebeka, ha néha elakad, akkor Szilárd sugja neki, hogy mit kell mondjon. Ő még kicsi, szokta mondani.

Imádság után mindig sorban állnak és megvallják a bűneiket, amit aznap elkövettek és ismét imádkozunk, hogy az Úr tisztitsa meg őket. Ha egy dolog sokszor megismétlődik, megbeszéljük. Nagyon rossz lenne, ha az egész csak megszokássá válna.

Ezek után kérik, hogy meséljek nekik az Úr Jézusról. Nagyon szeretik azt a történetet, amikor az Úr a vizen járt, vagy amikor lecsendesitette a tengert.

Néha beszélgetünk az ismerősökről, tatákról, mamákról és meg szokták kérdezni, ki szereti és ki nem szereti az Urat. Ilyenkor bajban vagyunk. Nem is szoktam válaszolni, hanem visszakérdezek: ti mit gondoltok? Ha valaki rosszat mondott, vagy cigarettázott, vagy ivott és ők erre mind emlékeznek, rögtön meghozzák az itéletet: sajnos nem szereti az Urat. De imádkoznak is, hogy az illető térjen meg, mert ha nem az ördoghöz kerül és az nagyon csúnya hely, és ott nagyon rossz.

Arról is beszélgettünk, hogy ők már misszionáriusok, akik mindenkinek el kell mondják, hogy az Urat kell szeretni és az Úrral kell élni. De először jó példák kell legyenek. Nem szabad irigynek lenni, veszekedni, rosszalkodni. Mert misszionáriusok, mindent megesznek, nem vállogatnak, megelégedettek a körülményekkel, és hálásak mindenért. Nem kiabálnak, ha a felnőttek beszélnek hallgatnak. Bármit mondunk a válasz: igen apa, igen anya. Ha megtanúlják az engedelmességet a szülők iránt, majd könnyebben engedelmeskednek Isten igéjének is.

Szilárd néha kér, hogy mondjam meg mit ir a Biblia. Szeretne minél többet tudni a Bibliából.

Rebeka, ha van valami, amitól fél vagy ami zavarja, megkérdezi: miért teremtett az Úr legyet, vagy szúnyogokat, vagy a mambát, a mérges kigyót. Meglátogattunk egy beteg bácsit, akit gépek éltetnek. Amikor Rebeka meglátta, napokig imádkozott érte, hogy az Úr gyógyitsa meg.

Az istentiszteleteken mindig kérnek, hogy forditsak nekik, és úgy hallgatják, mint a nagyok.

Végül elmesélek egy nagyok fúrcsa dolgot. Miútán ide jöttünk volt egy rossz álmom, de mihelyt kezdtem megvallani még a régi, gyermekkori bűneimet is, nem álmodtam többé rosszat. Kisztinával is hasonló történt. Érte Erlo bácsi is imádkozott, és megszabadúlt a rossz álmoktól. Ezután következett Szilárd. Éjfél tájt felugrott, kinyitotta a szemét sikoltozott és sirt, oda bújt hozzánk és azt mondta, hogy nagyon fél. Egy irányba mutatott és azt mondta: ott van és félek. Reggel nem emlékezett semmire. Egy idő után nagyon ijesztő és félelmetes volt. Nagyon sajnáltam a kisgyereket és mintha Rebekánál is akart volna kezdődni: néha ő is felsirt.

Mindeddig meg lehetne magyarázni orvosilag: Új környezet, a nehézségek, a nyelv, mind megterelik a gyermeket, szorongást és félelmet okoznak. Egy pszihológus biztos gyógyszert, nyugtatókat irt voltna elő.

Elkezdtünk imádkozni, de nem segitett. Úgy éreztem, hogy a gonosz gúnyt akar űzni belőlünk. Elmentűnk egy lelkigondozóhoz, imádkozott Szilárdért, Szilárd megvallotta a bűneit és egyik napról a másikra, megszüntek a rémálmok. Kiváncsi volnék, hogy magyaráznák ezt meg a hitetlen pszihológusok.

Az Úr csodálatosan tud munkálkodni az életünkben. Csak tanúlhatunk a gyermekeinktől, mert az Úr mondta: „Bizony mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” Mk 1o, 15

„Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” Mt 18, 3

 

12. Malelane

 

Amit az Úr szervez, azon áldás van: jó várni az Úrra és élvezni az Ő vezetését.

 

Meghivót kaptunk Fokvárosba (Capetown), az ottani misszióhoz, és emberileg nézve, a mostani időszak lett volna a legszebb, hogy elmenjünk oda. Gondoltam is, hogy elmegyek Erlo bácsihoz, hogy megbeszéljem vele, de aztán imádkoztam és az Úr arra inditott, hogy még várjak és bizzam rá a dolgot.

Az egyik este, amint a lelkigondozómmal beszéltem, emlitette, hogy akar menni Malelanba, egy missziós állomásra, a szwazik földjére, nem messze a mozambiqui határtól, és megkérdezte nem akarom-e elkisérni. Nem volt sok időm gondolkozni a dolgon, azt válaszoltam, hogy szivesen, de tudtam, csak akkor lesz valami belőle, ha az Úr is akarja. Abban maradtunk, hogy még imádkozunk és beszél Jan bácsi Erlo bácsival is a dologról.

Néhány nap múlva jelentkezett Jan bácsi, hogy úgy néz ki, hogy az Úr megnyitja az ajtókat számunkra, és mehetünk.

Jan bácsi a lelkigondozóm. Hiszem, hogy az Úr rendelte őt számomra, mert nagyon sok dologban, nagyon jól megértjük egymást. Eredetileg valaki máshoz mentem, amikor lelkigondozásra volt szükségem, de mivel ő sokszor úton volt és nem tudtam beszélni vele, Jan bácsihoz mentem. Legelőször egy szombat este mentem hozzá, mielőtt a hegyekbe mentem, és tudtam, hogy veszélyes vidék. Mikor úgy gondolsz a holnapra, hogy az lehet akár az utolsó nap is az életedben, akkor másképpen viszonyulsz lelki dolgokhoz, mint azelőtt. Igy kezdődött tehát a kapcsolatunk Jan bácsival.

Jan bácsi (mi itt bácsinak nevezzük az idősebbeket és néninek a nőket: ez a tiszteletünk kifejezése) tanár a tanárképzőben. Régebben egy kútató intézetben dolgzott a délafrikai kormánynak, a biológia tudományának doktora. Egy megtért embernél azonban semmit nem jelentenek a diplomák és a titulusok. Jan bácsi egyszerű, alázatos ember, és mindig jókedvű. Pedig nehéz időszakom ment keresztűl. Hat évvel ezelőtt ő kezdte kiépiteni a malelani  missziót, gyakorlatilag a bokrok között kezdte és ma már egy szép kis állomássá növekedett. Aztán megbetegedett a felesége és el kellett hagyják Malelant, később pedig meghalt a felesége. Amióta eljött Malelanból, három éve, nem volt ott. Jó, hogy vele voltam. Rengeteg emlék kötötte őt ehhez az útszakaszhoz, ami a feleségére emlékeztette. Azt mondta, ha nem lennék vele, valószinüleg végigsirná az utat, de a tény, hogy sokat beszélgetünk az Úrról, megerősiti és felülkerekedik a veszteségen. Ha az Úr az első helyen van az életünkben, még a gyász is más lesz. Kűlönben ki értené meg, hogy elveszi az Úr azt a személyt mellőle, akit a legjobban szeret, és aki igazi segitőtárs az Úr munkájában.

Swaziland, a swazik földje, nyugodt kis ország: csendesebb, néptelenebb és szegényebb is mint Délafrika. Délafrikában csak rezervátumban vannak vadállatok, de Swazilandben láttunk belőlük néhányat szabadon, az út mellett legelészni.

A misszió Malelanban kicsi, de a lelkület ugyanaz, mint a főállomáson Kwasizabantun. Kell figyelni hova lépük, mert sok a mérges kigyó. Nemrég egy vadász jött hat vadászkutyával és a kutyák egy kigyóra találtak, körbevették, de a kigyó sorra megmarta őket és rövid időn belül mind a hat megdöglött, úgyhogy a vadász, kutyák nélkül tért haza. A fekete mamba nem csak nagyon mérges, de képes többször is marni. Gyakorlatilag nincs esély a túlélésre. Kész csoda, hogy ennek ellenére, az egyik asszony túlélte. Egyik este kiment mezitláb összeszedni a ruhákat a száritóról, rálépett egy kigyóra és az megmarta. Egy hétig ugyan a kormázban volt, de túlélte. Amikor ott voltunk még mindig be volt kötve a lába és sántikált. Látva őt a Márk 16, 17-18 jutott eszembe: Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket üznek ki, új nyelveken szólnak, kigyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.  

Vannak skorpiók is ott, és van egy féle csúszómászó, olyan mint egy százlábú, de úgy ficánkol, mint egy kigyó: azt mondják róla, hogy veszélyesebb, mint a skorpoió. A misszió területe egy mesterséges tóba torkollik, amiben vannak krokodilok.

Jan bácsi után John Powers vette át a misszió vezetését. John bácsi egy született misszionárius. Fantasztikusan prédikál, egyszerű egyenes és világos gondolatai vannak: áldás volt őt hallgatni. Napközben mindenes: a teheneket gondozza, kamiont vezet, buldózerrel dolgozi, vezeti a malmot és a pékséget, állatorvos, mezőgazdász és menedzser. Már bejárta a fél világot, olyan sok helyre meghivták már prédikálni. Kiemelek egy gondolatot a karácsonyi prédikációjából, ami nagyon megérintett engem. Mária énekéről beszélt, ahol azt mondja Mária: „Magasztalja lelkem az Urat...” Lukács 1, 46-55 A magasztalni szó, eredetiben azt jelenti: nagynak látni. Isten látni nagynak az életünkben. Sok ember saját magát látja nagynak, mások a problémákat látják nagynak, de Mária Isten látta nagynak, ezért tudta az Úr használni őt. Sok árvagyermek volt az istentiszteleten és ezeket is bátoritotta. Az árváknak nehéz életük van, de ők is meg kell lássák az Urat és az Ő nagyságát. Elmesélte, hogy az ő apja elhagyta őket és elment Mozambiquba és ott halt meg a sok ivásba: halálra itta magát. Egy karórát hagyott csak maga után. Az édesanyja mikor ő hétéves volt beültette őt és a hugát egy autóba és bevezette a kifugó gázt, hogy megölje őket. A nagyapjuk eszrevette és megmentette őket. Ekkor az anyja fegyvert ragadott és sziven lötte magát. De ő nem ragadt meg ezeknél az eseményeknél. Nem hagyja, hogy ezek az emlékek megbénitsák az életét, mert tudja, hogy van egy mennyei atyája, aki többet ér neki száz apánál és száz anyánál: Isten nagy az életében.

Elmentünk Jan bácsival, a kamionnal, hogy embereket hozzunk egy távolabbi városból a missióra. Jött velünk egy idősebb ember is, baba Kumalo. Baba Kumalo igehirdető, az evangélium terjesztője. Mivel királyi családból származik, hamarosan be lesz iktatva törzsfőnek egy szomszédos területen. Ő lesz ennek a vidéknek a tiszteletbeli vezetője. Ennek megfelelő palotában fog lakni. Az első feladatának azt tekinti, hogy lelkileg felébressze ezt a vidéket. Már beszélt Erlo bácsival, hogy oda, arra a területre is épitsenek egy missziós állomást. Jó ilyen emberekkel találkozni és látni, hogy nem a világi hatalom érdekli őket, hanem az evangélium terjesztése. A malelane-i misszió is úgy létesült, hogy az ottani törzsfőnök kérte Erlo bácsit, hogy létesitsenek misziót a területén: ő adott ezért ötven hektár földet a missziónak. Ezek az emberek tudják milyen fontos az evangélium, Isten igéje.

Az Úr jó volt hozzám és lehetőséget adott, hogy szolgálhattam és hirdethettem az igét ezek között az emberek között. Elmondtam nekik egy karácsonyi történetet, ami egy romániai börtönben tötént, a kommunizmus kezdetén. Előző nap halálra kinozták a kommunisták a bezárva tartott hivőket és akik haldokoltak, azokat egy kűlön szobába tették, hogy ott haljanak meg. Volt a hivők között egy kommunista is, aki korábban kinzó volt, de a társai most őt is halálra kinozták és betették a szobába meghalni. Ott volt és haldoklott egy idős ember, akit ez a bezárt kinzó gyötört néhány nappal korábban halálra. Karácsony este és a kommunista kérte, hogy a többiek imádkozzanak érte. Az idős ember megkérte fiatalabb társait, hogy vigyék oda a komunista ágyára. A komunista megvallotta a bűneit és bocsánatot kért az idős embertől is, aztán imádkoztak, és mivel elgyötörtek voltak, imádság közben mindketten meghaltak. Richard Wurmbrand mesélte el ezt a történetet, aki maga is abban a szobánban volt, azon a bizonyos karácsonyi estén. Akkor, ott – mondja Wurmbrand – láttam amint megszületett az Úr Jézus egy kommunista szivében: ez volt a legszebb karácsony az életemben. A karácsony tehát nem a külsőségeké, az ajándékoké, hanem azoké, akik megszabadulnak a bűntől, megbékélnek Istennel és embertársaikkal, és kitárják a szivüket, hogy az Úr megszülessen benne. Hogy Isten nagy legyen, megdicsőüljön az életünkben.

 

 

13. Evezz a mélyre... Lukács 5, 4

 

Itt is gyorsan telik az idő. A mi napjaink is meg vannak rövidülve. Itt lent Délafrikában soha nem sötétedik később, mint nyolc órakor. Mostanában korán kel az egész család. Reggel hat után kel Szilárd is, együtt imádkozunk, és mikor megyek dolgozni, hétkor már ő is indul iskolába. Az iskolát a gyermekek mindig istentisztelettel kezdik. Érdekes, hogy soha nem panaszkodik, hogy korán kell kelni: szeret iskolába járni. Erlo bácsinak az egyik unokájával, Jánisszal ülnek egy padba. A tanitónéni nagyon kedves. Noha neki is három gyermeke van, sok mindent vásárolt Szilárdnak, amire szüksége van az iskolában. Gyönyörű látni Szilárdot a kis egyenruhájában. Olyan tartása van benne, mint egy kis katonatisztnek. Az is szép, hogy a gyermekek egyformán vannak öltözve: nincs szegényebb és flancosabb: egyszerüen iskolások.

Ennyit a külső dolgokról, mert arra gondoltam, hogy ebben a beszámolómban, inkább belső, mély és rejtett dolgokról irok: nem arról, ami körülöttünk, hanem, ami bennünk megy végbe. Hű és igaz az Úr, amit megigér, azt be is teljesiti. A tavalyi évet, a Nikodémus történetével kezdtük. „Ujjá kell születned” – mondta az Úr Jézus Nikodémusnak. Sokáig csak a parancsot láttam ebben, és eltűnődtem, mint Nikodémus: hogyan lehet igazán újjászületni? Egy másik helyen az Úr ezt mondta a tanitványoknak: „Ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges”. Csak Ő tudja megtenni velünk, ha őszinén vágyunk és törekszünk erre. Az Úr sok mindent megváltoztatott az életünkben, de a legcsodálatosabbnak azt tartom, hogy igazi vágyat keltett bennünk, mindannyiunkba, hogy jobban és jobban átalakuljunk, az Ő akarata szerint. Teljes szivvel vágyni arra, hogy részem legyen a teljesen új életből. Nem számit, hogy hivő vagyok-e vagy nem, hogy hány éve szolgálom, vagy nem szolgálom az Urat: meg akarok újulni teljesen. Személy szerint úgy érzem, hogy az út elején vagyok, ahol még nagyon sikamlós a talaj és sok veszély fenyeget, de el akarom vetni, ami eddig volt és célegyeesen előre akarok tekinteni, és haladni akarok. Szeretnék olyan tanitvány lenni, aki tanúl és aztán gyakorlatba is ülteti, azt, amit elsajátitott. A napokban újra felfedeztem, hogy az Úr Jézus egész élete a földön, arra szolgált, hogy nekünk példát mutasson, hogy aztán azt mondja: „Te is hasonló képpen cselekedjél”. Ha igazán hisztek – mondta az Úr – még nagyobb dolgokra is képesek lesztek, mint amit én tettem, mert én az Atyánál vagyok, és segitségetekre lehetek.

Eszrevettem, hogy milyen álnok is az ember szive. Alig emelt ki az Úr a bűn posványából, kezdett megtisztitani, és szilárd talajra állitani, azon kapom magam, hogy kezdem magamnak bizonygatni, hogy milyen jó keresztyén vagyok. Hasonlitgatom magamat emberekhez és úgy tűnik nekem, hogy én jobb vagyok, mint ők. Milyen álnok ellenség a sátán, hogy nem egyenesben állit szembe az Úrral, hanem kerülő útakon, oldalból tánad ki. De milyen jó az Úr, hogy emlékeztet arra, hogy ha nagy akarok lenni, akkor a legkissebb kell legyek. Kezdem érezni, hogy ez nem valami képes beszéd, hanem szóról-szóra kell érteni. Ő megalázta magát: nem lehet nagyobb a tanitvány a mesterénél. Ha nem tanulok meg alázatban élni, megalázkodni, ha kell még egy gyermek előtt is, semmi közöm nincsen Hozzá. Szégyelem azt az időszakot az életemből, amikor elvártam, vagy legalábbis jól esett, hogy az emberek tiszteletes úrnak szólitsanak, vagy más titulusokat használjanak személyemre vonatkozóan. Örülök, hogy ennek vége. Itt a misszión a legnagyobb méltóság a bácsi (uncle, baba).  Néha még az is zavar, hogy ezek az alázatos emberek, a zuluk, akikkel együtt dolgozok, bácsinak, apának neveznek. Imádkozok, hogy segitsen az Úr, hogy jó példa lehessek mindig a számukra.

A másik dolog, amit az Úr a szivemre helyezett, az a törekvés a tisztaságra. Sokan lehetetlennek tartják, hogy tisztán, bűn nélkül is lehet élni. Embernek lehetetlen, de Istennek nem, mert az Istennek semmi sem lehetetlen. Ha Ő kezd el élni és uralkodni az életünkben, bizony nagy változások, egész forradalmak lesznek az életünkben.

A gyermekeink minden este megvallják a bűneiket. Eleinte féltem, hogy ez megszokássá válik és nem fog erdeményt hozni az életükben. Milyen kicsinyhitű vagyok. Néhány hónap távlatában egyre jobban tapasztalom, hogy törekszenek arra, hogy elhagyják a bűnt. Hadd emlitsem, hogy nem csak azt szokták megvallani, ami amúgy is látványos, hanem beszélnek az irigységről, a sziv rejtett gonoszságáról is. Rebeka mostanában azért imádkozik, hogy az Úr segitse meg, hogy ne „lepetyeljen”, beszéljen túl sokat.

Szilárd egyik este, amikor megakarta vallani a bűneit, ült mellettem és gondolkozott és szerényen azt mondta: apa ma semmi rosszat nem tettem. Rákérdeztem, hogy nincs-e valami a szivében: irigység, harag, keserüség. Szinte kereste, hogy találjon valamit, hiszen ilyenkor meg kell vallani, de nem volt. Persze más este már volt, és nem rejtegetett semmit, de nekem nagy tanulság volt: mit tud tenni az Úr egy öt éves gyermek életében. A gyermekek azt is szokták emlegetni, amikor még másként éltünk. Erre az időszakra azt mondják, hogy akkor még nem ismertük igazán az Urat és nem szerettük Őt.

Az Úr lépésről lépésre tanit, hogyan tartsam magam tisztán. Az első dolog, amit megtanultam, az az volt, hogy vigyázzak, hogy mit nézek, vagy mire nézek rá. Elég néha egy tekintet, hogy aztán beinduljon a fantázia, és sorakozzanak a gonoszabbnál gonoszabb gondolatok. Mondta valaki, hogy van a Jób könyvébe egy vers, ami erre vonatkozik olvassam el, de nem tudta megmondani, hol van. Egy este végigolvastam az egész Jób könyvét, hogy ezt a részt megtaláljam. Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen szüzekre. Mi lett volna az osztályrészem Istentől onnan fentről, vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból? Hiszen veszedelem vár az álnokra, szerencsétlenség a gonosztevőkre! Jób 31, 1-3 Elolvastam az eredeti, héber szöveget is, ahol még drasztikusabb értelme van és még szigorubb kitételt szab. Valahogy igy hangzik: Szövetséget kötöttem és átok alá helyeztem magamat, ha netán felemelném a tekintetemet szűzekre. Az Úr Jézus is azt mondta: Ha valaki kivánsággal tekint egy más asszonyára, máris paráznaságot követett el szivében, és méltó, hogy megkövezzék.

Érdekes, hogy a pogány zuluk, a még elszigetelt zulu falúkban, nem néznek más asszonyára, olyannyira, hogy nem is köszönnek neki az útcán. Úgymond keresztyén országokban pedig, sajnos még a hivő asszonyok is, jól kicicomázzák magukat, hogy legyen, amit lássanak rajtuk a férfiak. Keresztyén konferenciákon látok olyan fiatalokat, akiknek kilóg az alsónemüjük, mert most ez a divat, hogy a lányok is láthassanak valamit. Hivő emberek naponta órákat töltenek a tévé előtt és megnéznek mindent, amit csak mutatnak nekik. Aztán csodálkoznak, hogy miért van annyi gyengeség, erőtlenség hivő közösségekben és az egyházakban.

A zuluknál nem illik a másiknak a szemébe nézni: ha beszélsz vele a földet nézed. Számunkra ezek erőltetett, túlzott dolgoknak tűnnek, de állitom, hogy mióta megtanultam inkább a földet nézni, mint nézelődni össze-vissza, meglátni, azt is amit nem kell, gondolataimban sokkal több helye van az Úrnak, mint a világ szennyének, és egyre több mindenben látom meg Őt, aki minden, mindenekben. Magyar nyelvünkben van az elnézés kifejezés. Jó elnézve élni, akkor kevesebb dolog fog minket a céltól elterelni.

Egy másik dolog a nyelv, a beszéd. Olvassátok el a Jakab 3-at. Milyen veszélyes is lehet a nyelvünk. A misszión, ha tudni akarod, hogy mi történik, megkéred Fano Sibisit, hogy küldje el a körleveleit. Itt nem pletykálnak az emberek. Egyes bevándorlók próbálkoznak, de előbb-utóbb megtanulják a leckét: megégeti őket. Fano egy béna ember, aki már csak a szemét tudja mozgatni, gépek éltetik évek óta. De a szeme mindig mosolyog. Van egy számitógépes program, ami átlal a pillantásával ir. Csodálatos levelei, irásai vannak. Ő a teljesen béna, képes vigasztalni, erőt nyújtani. Ez annál is nagyobb csoda, mintha az Úr meggyógyitaná őt.

A feleségemnek szoktam mondani, adjon hálát az Úrnak, hogy nem tud idegen nyelveket (most tanul angolul), legalább nem beszél túl sokat és nem esik rabságába ennek az alattomos bűnnek. Felelősek vagyunk azonban azért is, amit együtt beszélünk. Milyen jó pletykapartner lehet egy bizalmas, hivő házastárs. Kezdem megtanulni, milyen nagy áldás az, ha nem mondok el mindent, amit hallottam, vagy amit gondolok a feleségemnek: sok nyugtalanságtól és stressztől szabaditom meg ezáltal. Jó ha nem a házastársunkat használjuk szemeteskukának, hogy minden bántalmunkat az ő nyakába akasszuk. Milyen áldás, hogy vannak lelkigondozók, akikkel imádkozva, imádkozó lélekkel lehet a terheket megosztani, hogy közösen az Úr elé vigyük, és ott is hagyjuk, végérvényesen.

Sokszor az az érzésem, hogy csak akkor szeretnék beszélni, amikor igét hirdetek, amikor az Úrról teszek bizonyságot: minden más beszéd fölösleges és ártalmas. Egyesek kértek, hogy tegyek szert skypra, hogy beszélhessünk, csak úgy, mert ők nem szeretnek irni. Én nem akarok csak úgy beszélgetni. Vigyázni szeretnék minden szóra, amit kimondok, mert mindenről el kell egyszer számolni: minden kimondott szóról. Ha mi emberek hangfelvételeket tudunk késziteni, mennyire inkább az Úr. A napokban elmesélte valaki, hogy egy nagy bevásárló központban dolgozott a kameráknál. Mi mindent látott meg, amit az emberek nem gondoltak. Egy este egy úgymond hivő asszony kilopott a raktárból egy doboz narancsot és betette az autójába. A kamerák kezelőinek kötelességük leleplezni a személyt. A többi ör megkérte ezt a fiatalembert, hogy menjen ő beszélni, mert hát ő is hivő, mint az asszony. Mikor leleplezte, az asszony azon tűnődött, hogy hogy látták meg, hiszen ő olyan gondosan járt el. Mikor elmondta, hogy a raktárban is van kamera, csak akkor lepődött meg.

Nos a következő, amit megakarok emliteni szorosan kötődik mindehhez.

Nekünk olyan Istenünk van, aki nem csak lát minket, hogy mit teszünk, nem csak hallja, minden szavunkat, hanem ismeri minden gondolatunkat. Az Úr Jézus amikot Simon farizeus házában volt, ahol a parázna nő megkente a lábát drága olajjal, az Úr világosan látta, tudta, hogy Simon lenézte az asszonyt és azt gondolta, hogy az Úr Jézusnak sejtelme sincs arról, hogy ez egy parázna. Isten tudta, hogy Kain gyilkos gondolatokat forgat a fejébe testvérét illetően, és még idejében figyelmeztette őt. Luther azt mondta ugyan, hogy nem akadályozhatjuk meg, hogy a madarak a fejünk fölött repkedjenek, csak azt, hogy fészket rakjanak a fejünkre. Én inkább az Úr Jézust idézem: „Ahol a tetem, oda gyűlnek a dögkeselyük.” A bűn mindig a gondolat szintjén indul el. Ha nincs szűrőnk, hogy szelektáljuk a gondolatokat, akkor szabad utat adunk a sátánnak, hogy ki-be járjon a fejünkbe és egész életünkbe. Nem könnyű dolog ezen a szinten is tisztán maradni, de nem is lehetetlen. Ez tanit meg igazán imádkozni. Bármikor érzed, (az Úr kegyelméből) hogy egy rossz gondolat lopakodik, még mielőtt végiggondolnád, imádkozol: Uram te uralkodj a gondolataim fölött is, és te tartsd őket tisztán, a te dicsőségedre.

Nem csak az nyilvános, látványos, kézzelfogható bűnöket valljuk meg, hanem azokat is, amik csak gondolati szinten jelentek meg az életünkben. Igy lehet csirájában megfolytani, az Úr segitségvel a bűnt, eltelni az Ő gondolataival, az Úrról és az Ő országáról elmélkedni.

Szoros a kapú és keskeny az út, amely az életre visz, és tágas a kapú és széles az út, amely a kárhozatra visz: nem mindegy, hogy melyiken járunk.

Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy megragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. Fil 3, 12

 

14. A kód

 

Ha az Úr úgy határoz, hogy visszamennyünk Romániába, vagy egyáltalán Európába, vagy valahova máshova, de el kell hagyjuk ezt a missziót, emberileg nézve itttartózkodásunk fele lejárt. Szeptemberben jöttünk és július végére van időzitve a hazatérésünk.

Amióta itt vagyok, azon iparkodok, hogy megfejtsem a kódot, a lelki ébredés kódját. Régebben is, amikor még nem ismertem ezt a missziót, de lelki ébredésről, tömeges megtérésekről olvastam, mindig ott lappangott bennem a kérdés: hogyan lehetnék én is része egy ilyen munkának. Gyönyörű itt lenni, nagy kiváltság és áldás, hogy láthatom, tapasztalhatom, hogyan munkálkodik az Úr itt Afrikában és a misszió más ágazataiban is, de mit használna ez a tapasztalat, ha nem tudna majd használni az Úr engem ott, ahova majd rendel. Éppen ezért figyelem az itteni emeberek életét, kivált képpen a vezetőkét és próbálom megfejteni, miért tudja az Úr ilyen csodálatosan használni őket. Sok prédikációt meghallgatok a régi kazettákra és CD-kre rögzitett régi prédikációk közül és figyelem mi az az üzenet, ami mindig megmozgatja az emberek szivét. A legelején az érdekelt leginkább, hogyan lehet olyan életet élni, olyan személynek lenni, hogy imádkozol betegekért, problémákkal küzdőkért, és az Úr felel az imádságodra és megoldja a kilátástalan helyzeteket is. Tulajdon képpen három dolog volt, ami vonzott és érdekelt ennél a missziónál. Az első az emberek életmódja, amit szeretnék magamévá tenni. Mindig békességben élni, stressz, nyugtalanság nélkül. Eleinte hihetetlennek tünt, de most egyre jobban belátom, hogy Isten kegyelméből lehetséges. A második dolog, ami vonzott, és amit szeretnék megtanúlni, az az itteni igehirdetések ereje és autoritása. Az igehirdetéseknek ereje van. A harmadik pedig a betegekért való imádkozás. Sok szenvedélybeteg, rákos és aidszes gyógyul meg.

Jó az Úr, és aki keres, annak felfed, megmutat, megsejtet dolgokat. Szeretnék néhány dolgot megosztani veletek is, habár félő, hogy mindenkinek személyesen kell végigjárnia a keresés útját. Már néhány körlevelemben emlitettem futólag, de most egy kicsitt bővebben akarok róla beszélni.

Egyik nap egy prédikációt hallgattam Erlo bácsitól, a missziónk vezetőjétől, aminek az volt a cime: Az ébredés receptje. Elképzelhetitek, milyen érdeklődéssel kezdtem el hallgatni. Az igehirdetés alapigéje az 1 Péter 5, 6-11

Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek az ördög mint orditó oroszlán jár szerte, keresve, hogy kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban. A minden kegyelem Istene pedig, aki elhivott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid idejig szenvedtetek, maga fog titeket felkésziteni, megszilárditani, megerősiteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

Nincs most módomban az egész igehirdetést itt részletezni, talán valmikor később leforditom, de már a ige, ahogy kezdődik megragadott: Alázzátok meg magatokat... Itt kezdődik az ébredés. Miért nem térnek meg emberek? Mert nem tudják megalázni magukat, belátva, hogy szükségük van megtérésre. Miért nem térnek meg a mi igehirdetésünkre? Mert bennünk sincs alázat, fennhéjázva, fenntről beszélünk az emberekkel, ami megfosztja őket attól, hogy példát lássanak az alázatól. Azóta állandóan kérem az Urat: tanitson engem alázatra. Ösztönösen iszonyodunk és menekülünk olyan helyzetektől, ami megalázó számunkra, pedig egyre jobban rájövök, hogy ez a legjobb lehetőség arra, hogy felkészitsen minket az Úr. Nemrég egy történetet beszéltem el a lelkigondozómnak egy emberről, aki valószinűleg neheztel rám, pedig ő akart becsapni, kihasználni engem, még a rendőrségre is elhurcolt és perrel fenyegetett. A lelki gondozóm, noha én védtem az ellenségemet, bűnözőnek nevezte őt. Mégis úgy éreztem, irnom kell neki és bocsánatot kell kérjek a „félreértésekért és kellemetlenségekért”. Nem adhatok neki pénzt, ahogy kivánná, de szeretném, ha megbocsát. Az ember, aki eddig csak követelőzött és fenyegetett, megtört és megbocsátott. Jó lecke volt ez. Imádkozok, hogy mutassa meg az Úr, hogy még kitől kell bocsánatot kérnem, és adjon erőt, hogy megtudjam tenni: megalázkodjak a végsőkig. Emberileg nézve, sokszor a másiknak kellene előttem megalázkodnia és tőlem kéne a másiknak bocsánatot kérnie. De akkor, hol maradna az alázat? Mivel tudna akkor nevelni au Úr?

Sokan nem értik, leginkább protestánsok és neoprotestánsok, miért kell egymásnak, egy másik embernek megvallanunk a bűneinket. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Jakab 5, 16  Többek között azért, hogy alázatot tanúljunk. Milyen kellemesen elmondunk mindent az Úrnak, csendben, egymagunk, és soha nem kell pironkodjunk, szégyenkeznünk és átélnünk a bűn megalázó, szégyenletes voltát. Nem is tanulunk semmit, és a továbbiakban is bátran, szégyen nélkül követjük el ugyanazokat a bűnöket: nem szabadulunk meg tőlük.

Hallottam olyan esetet, hogy a lelkigondozó kibeszélte a gondozott bűneit. Elképesztő. Ez is csak azért fordulhat elő, mert nincs alázat az ilyen emberben és konkrét esetekkel akarja bizonygatni, hogy ő jobb, mint szegény bajbajutott testvére. Pedig az Ige arra tanit: ...alázattal kűlömbnek tartsátok egymást magatoknál. Filippi 2, 3 Ha kell még a homokost vagy a legnagyobb pervezt is tartsd kűlömbnek magadnál. Ha nem vagy erre képes, soha ne vágyakozzál arra, hogy valakinek is a lelkigondozja légy.

Az Úr Jézus elment Jánoshoz, beállt a bűnösök sorába, noha nem volt mit megvallania, mégis mindenki előtt bűnösnek nyilvánitotta magát, mert képes volt megalázkodni. Egyedül értünk tette, de mi nem akarunk tőle tanulni. A Máté 11, 29-ben világosan mondja: ...tanuljátok meg tőlem, hogy  szelid vagyok és alázatos szivű... A természeti embernek nem tetszik ez a tanitás. A teológián is azt tanultuk, hogy jó jegyeket szerezzünk, jó médiánk legyen, okos dolgokat tudjunk mondani és ettől jó alapsan beképzeljük magunkat. A gyülekezetben csak a lelkésznek lehet igaza, mert a hivek és a presbiterek prolik vagy egyenessen buta parasztok, és ha engedünk nekik, még a fejünkre másznak. Ezért méhkasok a gyülekezetek, idegességben telnek el a lelkésztalálkozók és közgyűlések, hajba kapnak emberek egy-egy jelentéktelen titulusért, mert nem tudunk megalázkodni. És végeredményben csodálkozunk, hogy nincs lelki ébredés annyi egyházban.

Az elmúlt időben sok bocsánatkérő levelet irtam, és imádkozok, hogy az Úr mutassa meg még hova, kinek irhatnék. Lassan egy éve elmélkedem régi életemen, és szinte nap, mint nap találok régi és új bűnöket, amiket megvallok egy testvérnek, hogy imádkozzon értem, hogy megszabaduljak tőle teljesen. Világi, pszihológus szemmel nézve, betegesnek tűnik, de elmondhatom egyre nagyobb békességem és egyre mélyebb örömöm van, amióta ezt teszem.

Alázzd meg magadat: ez az első karakter az ébredés kódjában: ez teljesen biztos. Ha ezt elsajátitod és magadévá teszed továbbléphetünk és beszélhetünk más karakterekről is, de ennélkül hiábavaló minden másról beszélni.

Boldogok a szelidek, mert ők öröklik a földet. Máté 5, 5

Szeretettel köszöntelek mindannyiatokat. Az Úr közel.  

 

15 ...hogy megismerjem Őt és feltámadása erejét... Fil 3, 10a

 

Nem könnyű leirnom a következő sorokat, de ha nem tenném, hűtlen lennék az Úrhoz és háládatlan az ő kimondhatatlan jóságáért. Az Úr ismét megmutatta hűségét és szeretetét irántunk és nem tehetem, hogy ezt elhalgassam. Vasárnap egy távoli (kb 3oo km) kisvárosban prédikáltam, egy magtárban, több mint száz zulu gyermeknek és néhány szülőnek. Nekik is elmeséltem ezt a történetet és úgy éreztem megérintette őket és áldás származott belőle.

Szilárd sokáig imádkozott egy bicikliért. Sokszor napközben felment a kunyhónknak az emeletére és kimondottan a bicikliért imádkozott. Az Úr meghallgatta az imáját és kapott egy használt de jó álapotban levő biciklit. Szilárd nagyon szeret biciklizni. Még Simonyiban laktunk, amikor azt álmodta egy éjjel, hogy tud biciklizni és másnap addig próbálgatta, bukdácsolt, mig végül sikerült: egyedül megtanult biciklizni. Azt hiszen éppen Svájcból jöttem haza, amikor boldogan mutatta be, milyen jól megy a biciklizés.

A napokban Rebekának is kedve támadt a biciklizésre. Eleinte csak tologatta aztán megkért, hogy fogjam hátulról és hamarosan el is indult: ha elengedtem úgyesen tartotta az egyensúlyt és pedálozott. Le is tudott szállni magától. Ha elengedtem elment az utólsó házikóig a mi sorunkon és ott leugrott és megvárt, hogy forditsam meg a biciklit és inditsan ismét útnak.

Szombaton este, már készültem elmenni, amikor ismét megkért, hogy bicikliztessem. Szépen elment a megszokott szakaszon, én mentem utánna, de nem állt meg, hanem kihajtott az útra. Ekkor rákiálltottam, hogy álljon meg, de ő tovább ment. Azonnal éreztem, hogy veszélben van, elkezdtem szaladni, ahogy birtam. Egy darabon enyhén lejtett az út aztán meredek következett, és ő nem tud fékezni. Szalatam, de nem értem utól. Rettenetes átélni ezt a tehetetlenséget. Nekirohant a bicikli egy betonpárkánynak, a legrosszabb helyen ami a környéken létezett, és Rebeka lerepült róla, a kormányon keresztül. A betonpárkány másik része egy fal volt, kb két méter mély és alatta egy betonjárda. Erre zuhant rá, fejre. Csak a tompa ütést hallottam, nem láttam, amikor földet ért. Úgy hallatszott mintha szétment volna a feje, vagy csont tört volna. Leugortam hozzá. A hátán feküdt és a szemei fel voltak akadva. Abban a pillanatban éreztem a halál hidegrázó leheletét. Minden jel arra mutatott, hogy egy szörnyű dolog történt a kislányommal.  Holtan feküdt a kicsi lányom. Halott csend volt. Borzasztó pillanat volt, amit soha nem fogok elfelejteni.

Akkor egyszerre kinyitotta a szemét és sirásra nyitotta a száját. Elkezdett sirni. Olyan sirás volt ez, mint amikor megszületik egy csecsemő: az élet sirása. Lehajoltam hozzá és magamhoz emeltem. Amint felemeltem arra gondoltam, nem törte ki a nyaka, hogy ne tudja mozgatni a tagjait. Ebben a pillanatban mindkét oldalra elmozditotta a fejét, átkarolt és a lábaival is belém csimpaszkodott. Magamhoz szoritottam és megköszöntem az Úrnak, hogy visszaadta a kislányomat. Letettem és kértem, hogy járjon egy kicsit. Tudott járni, de ismét az ölembe kérezkedett. Még sirt, amikor elénkbe jött Krisztina, a feleségem. Gyere köszönjük meg az Úrnak, hogy még él a kislányunk – mondtam neki. Beértünk a házba, leültünk a kanapéra és hálát adtunk az Úrnak. A feje azonban kezdett dagadni és fájt, ezért jeget tettünk rá.

Úgy piszkosan, ahogy volt elmentünk Erlo bácsi bátyjához, Friedel bácsihoz, hogy imádkozzon érte. Friedel bácsi éppen vacsorázott, úgyhogy ott az asztal mellett imádkozott, hogy az Úr távolitson el minden veszélyt, ami még hátramaradhatott az ütéstől.

Nem is mosdattuk meg, csak megtörölgette Krisztina, mert csak feküdni akart. Felvittem a szobába és azt mondtam, hogy mielőtt lefekszik, amint szoktuk máskor is imádkounk és vallja meg a bűneit. Kissé szabadkozott, de aztán szépen imádkozott és megvallotta, hogy nem fogadott szót, amikor mondtam, hogy álljon meg. Lefeküdt és hamarosan el is aludt.

Vasárnap reggel hatkor, amikor felkeltem Rebeka is felkelt. Angyali mosoly volt az arcán, jókedve volt, és tele volt energiával. Itt volt az Úr Jézus az éjszaka az angyalokkal – mondta. Az Úr meggyógyitott. Az egyik angyal fölém hajolt és megpuszilta a sebet a fejemen. Teljesen meggyógyultam, nem fáj semmi. Hihetetlen, de a korábbi duzzadásnak nyoma sem volt, alig látszott egy kis karcolás.

Boldogan indultam igét hirdetni. Már néhány nappal előtte az Úr a Máté 5, 8- at jelölte ki, hogy arról beszéljek. Boldogok a tiszta szivűek, mert ők meglátják az Istent.

Nemcsak Rebeka látta Őt és az Ő angyalait, én is látom, hogy töri meg a gonosz minden próbálkozását és erejét, láttam, amint feltámasztotta és ismét karjaimba adta kislányomat. Látom az Ő gondviselését, jóságát, kegyelmét, erejét és hűségét. Amikor ide értünk szeptemberben egy igevers volt az ajtónkon áfrikánszul: Want Ek weet watter gedagtes Ek aangaande julle koester, spreek die Here, gedagtes van vrede en nie van onheil nie, om julle `n hoopvolle toekoms te gee.

Azaz:

Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – igy szól az Úr - : békeséget és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Jer 29, 11

Ez a vers igy folytatódok:

Ha segitségül hivtok, és álhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szivvel folyamodtok hozzám.

Jer 29, 12-13

 

Szombat március 8. volt. Nekünk ez nevezetes nap. Ez volt a fordulópont az én és a feleségem életében. 2oo7 március 8 estéjén mentünk el először lelkigondozásra, hogy Isten világosságába állitsuk egész addigi életünket. Úgy tűnik, hogy az ellenség súlyos csapásra készült ennek a napnak az évfordulóján. Ha azonban az Úr Jézus az életünknek ura, akkor az ellenség legyőzött ellenség. Az Úré a hatalom mennyen és földön. Áldott legyen az Úr neve!

 

 

16. Az elégetett fetisek

 

Minden ébredésnek világszerte vannak közös vonásai. Ahol a Szentlélek munkálkodik - Isten szent lelke és nem akármilyen lélek, amit könnyelmüen Szentléleknek nevezünk - ott ugyanazok a jelenségek ismétlődnek meg, amiről az apostolok cselekedeteibei is olvashatunk. Amikor Péter Pünkösdkor, a Lélek erejével hirdette az evangéliumot, a Lélek azzal tett bizonyságot mellette, hogy hatalmas tömeg, mintegy háromezer férfi és emellett nők és talán gyermekek is, rájöttek - a Lélek meggyőzte őket - hogy bűnben és istentelenül éltek, gonosz erők és hatalmak rabságában. A Lélek meggyőzte őket bűneikről, hogy feltárja előttük a szabadulás lehetőségét is. Afrikából nézve európai keresztyénségünket, egyre jobban rájövök, kezdem érteni, hogy miért kell a bűnről prédikálni, leleplezni a bűnt, még ha ez sokszor veszélyel is jár. Amig nem tudatos a bűn, a bűnös állapot egy ember életében, addig szó sem lehet megtérésről: miből térjünk meg, ha nem érezük a bűn erőszakos, romboló munkáját az életünkben.

Könnyű lenne evangéliumot hirdetni úgy, hogy nem leplezzük le a bűnt. Egyes egyházak itt is Afrikában, kegyelmet-kegyelemre hirdetnek, de nincs bátorságuk kimondani, hogy a halottkultusz és általában a pogány kultusz bűn és utálatos dolog Isten szemében. Vannak gyülekezetek ahol hirdetik ugyan az evangéliumot, de ugyanakkor elnézik, ha a hivek a varázslókhoz is eljárnak. Vegyittik a keresztyénséget a pogánysággal, amig teljesen kiürülnek a templomaik és újra megerősödik az ősök imádata. Ha azonban nyiltan kimondjuk egy településen, hogy a betegségekkel, gondokkal, gyásszal és szükséggel, nem a varázslókhoz kell fordulni, nem az elhúnyt nagyszülőket, szülőket kell kérni, hanem az Úr Jézus keresztjéhez kell jönni, ez azzal is járhat, hogy a következő alkalommal kövekkel fogadnak, vagy halálal fenyegetik az igehirdetőt. Nem azok jelentik a veszélyt, akik az összejöveteleken résztvesznek, hanem azoknak a szülei, családtagok, hozzátartozók, akik az evangélium világosságában megtagadják otthon, hogy folytassák a pogány kultuszt és résztvegyenek az ősi vallás pogány, okkult ritusain.

A varázslók hatalmas jövedelemmel rendelkeznek és félve tisztelik őket. Ha veszittenek a tekintélyükből, és jövedelmükből, attól sem riadnak vissza, hogy felbéreljenek embereket, hogy felgyújtsanak egy-egy gyülekezeti termet.

Mindezek ellenére, az evangélium diadalmaskodik. Ha nem kimélve az életeünket sem, kiállunk az Igazság mellett és hirdetjük azt, meghozza gyümölcsét: Nemcsak a megtévedt, becsapott embereket szólitja meg és szabaditja meg az Úr az ördög hatalmából, hanem csodálatos módon, maguk a varázslók is megtérnek és az evangélium hirnökeivé lesznek.

Az egyik ilyen eset Tugela Ferry-ben történt. A környék hires varázslója, aki az összes létező betegségre képes volt varázsszereket késziteni, ő maga megbetegedett, varázsszerei neki magának nem használtak, korházba került, és rövid időn belül meghalt. Bizonyságtételében bőven beszél arról, milyennek látta a mennyet, és azt a helyet, ahol itéletre gyűltek az emberek, ahonnan az Úr visszaküldte, hogy hirdesse a megtérést és a bűnbcsánatot. Ez az ember mindaddig nem volt egy istentiszteleten sem, nem olvasta a Bibliát, de miután felébredt a korházban, visszakapta egészségét, azonnal tudta, mit kell hirdetnie a köréje gyűlt, kiváncsiskodó orvosoknak, ápolóknak és a többi betegnek. Azonnal lelkigondozót keresett, hogy megvallja bűneit és hogy világosságra hozza minden sötét mesterkedését, amivel az Isten majmát, az ördögöt szolgálta és az embereket megtévesztette. Mihelyt megtette ezt, érezte, amint varázsereje elhagyta, de erőt és hatalmat kapott a Szabaditóról való bizonyságtételre és a megtérés és bűnbocsánat hirdetésére. Végül elhozta az összes fetiseit, edényeit, varázsláshoz szükséges eszközeit, ide a misszióra, hogy miután bizonyságot tett és hálát adott az Úrnak a csodálatos szabaditásért, elégessék azokat. Vele együtt egy másik varázsló is elégette a dolgait.

Az Apostolok cselekedeteinek a 19. részében olvassuk: „Azok közül sokan, akik a varázslást űzték, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették... Igy az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött.” 

Sok hasonló történetet lehetne elmesélni, de félő, hogy sokan csak meséknek gondolják ezeket: történetek egy primitiv világból. Amig gondolkodtam és imádkoztam ezzel a témával kapcsolatosan, találkoztam a napokban, itt a misszión egy férfival, aki egy ideig a szomszédomban lakik, családjával együtt. Ez a férfi, anélkül, hogy kérdeztem volna, elmesélte, hogy ő Svájcban lakik és amig nem tért meg az Úrhoz, ott Európa legszebb országában tehetséges varázslónak számitott. Közel húsz évvel ezelőtt, Svájcból idáig jött, Afrikába, hogy megvallja bűneit és imádkozzanak érte, hogy megszabaduljon az ördög köteleiből.

 Amikor az ébredés elkezdődött itt Zuluföldön 1966-ban, az első, aki segitségért jött, egy varázsló volt, akinek egy varázsló iskolája volt. Megvallotta: megkötözött vagyok, és megkérdezte: meg tud az az Úr Jézus engem szabaditani, akit ti hirdettek. Miután a testvérek imádkoztak érte, a gonosz lelkek, félelmetes módon elhagyták és megszabadúlt.

Szerte a világban egyre csak terjednek az okkult, ördögi praktikák. Kezdve a horoszkoptól, az átkokon és kötelékeken át a rituális gyilkosságokik emberek millióit érinti ez a jelenség. Egyre égetőbb lesz az apostol felhivása: „éljetek úgy, mint a világosság gyermekei... ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket” Ef 5, 8: 11

Jézus Krisztus a világ világossága: Ő azért jelent meg, hogy az ördög munkáit lerontsa. 

17. Paraklétosz

 

Van egy néhány gondolatom, amit szeretnék veletek még Pünkösd előtt megosztani. Meglehet, hogy egyesekhez csak késéssel jut el ez az üzenet, de ne felejtsük el, hogy egy olyan Istennek vagyunk a gyermekei, egy olyan Urat szolgálunk, aki túl van minden idő és tér fogalmán. Az ünnepek csupán miattunk vannak, hogy emlékeztessenek, és valóban emlékezzünk, azokra a csodálatos eseményekre, amit az Úr tett értünk.

Az Úr jézus mondja: „Én azonban az igazságot mondom nektek: Jobb nektek ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó (Paraklétosz) nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, az igazság és az itélet.” János 16, 7-8

A tavalyi Pünkösdre, irtam egy újságcikket, az egyik egyházi lapnak, aminek ezt a cimet adtam: A Szentlélek munkája. Ebben az irásban bibliai helyekkel támasztottam alá, azt a látásomat, hogy a Szentlélek munkája elsősorban nem a csodákban nyilvánul meg, amik általunk történnek, vagy gyógyitásokban, akár nyelveken szólásban vagy prófétálásban, hanem elsősorban abban, hogy leleplezi bennünk, az én életünkben, hogy mi a bűn.

Az elmúlt ejszaka elég rosszúl aludtam. Néhány napja gyötör az influenza és az afrikai virusok erősebbeknek bizonyulnak, mint az otthoniak. Gyakran felébredek éjszaka, vagy nem is tudok aludni, és hogy hasznosan töltsem az időt, imádkozok. Az Úr a szivemre helyezte, hogy ébredésért imádkozzak. Ha valaki egy ideig egy ébredési területen élt, és engedte, hogy átjárja ez a Lélek, az nem tud belenyugodni, hogy nincs máshol is ébredés. Semmi nincs a világon, amit jobban kivánok, mint egy igazi, mély ébredést a mi országunkban (gondolok itt Romániára, de Magyarországra, és a kárpátaljai testvéreimre is) népünk, testvéreim körében. Sokszor arra ébredek, hogy álmomban is ébredésért könyörgök, vagy evangelizációkon veszek részt. Az éjszaka azonban nem voltak szép álmaim. Három filmszerű álmom volt, amiben az Úr rámutatott három bűnömre, amelyel akadályoztam az Ő dicsőségének a terjedését. Rámutatott az Úr, hogy milyen tévedésben éltem, amikor hirdettem ugyan az evangéliumot, de közben bűnben éltem, bűnös szokások rabságában. A szivem mélyém tudtam, hogy megbotránkoztatok embereket, de mindig kimagyaráztam magamnak, hogy az nem is bűn, csak azokkal van baj, akik megbotránkoznak.

Milyen kegyelem, ha az Úr leleplezi, világossá teszi számunkra, hogy mi a bűn, mi az, ami elválaszt minket tőle, hogy mi is leleplezhessük, világosságra hozzuk, megvalljuk és elhagyjuk ezeket. Az éjszaka gyorsan irószert ragadtam és lejegyeztem magamnak, amit megmutatott az Úr, és ma éppen meglátogatott egyik lelkigondozó, úgyhogy alkalmam volt meg is vallani őket, és végérvényesen kivetni magamból. Hála az Úrnak, hogy ilyen lehetőségeim vannak, hogy olyan emberek között élek, akik maguk is állandóan megtisztitják magukat, és bátran és bizalommal lehet hozzájuk fordulni, hogy együtt imádkozzunk feloldozásért.

A tavalyi cikkemben, kitértem arra, hogy milyen tévedés, ha az úrvacsorát magunkhoz vesszük, gondolva, hogy elfedez minden vétket, de eltávozva az istentiszteletről, folytatjuk ugyanazt a régi, bűnös életünket. Jeremiásnál olvassuk: Ti hazug szavakban biztok, amelyek semmit sem érnek. Lopok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisam esküsztök, a Baalnak tömjéneztek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. Az után idejötök, és megálltok előttem, ebben a házban, amit az én nevemről neveztek el, és azt mondjátok: Megszabadultunk! De azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el. Vajon rablók barlangjának nézitek ezt a házat (az egyházat), amelyet az énnevemről neveztek el? Majd én is annak nézem! – igy szól az Úr. Jer 7, 8-11

Pál apostol, ugyancsak az úrvacsorával kapcsolatosan irja, azokról, akik méltatlanul, átokképpen veszik magukhoz: Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg (idő előtt) számosan. 1 Kor 11, 31 

A Pártfogó nélkül, és a bűn leleplezése nélkül, ne legyenek nagy elvárásaink. Enélkül hiábavaló akár ébredésért is imádkozni.

A tanitványok, akik Pünkösd előtt együtt voltak, egy akarattal imádkoztak: teljesen megtisztulva. Az a Péter, aki felállt Pünköskor, mikor először találkozott az Úrral azt mondta neki: Menj el tőlem Uram, mert bűnös ember vagyok, belátva méltatlanságát és megalázva magát. Igy alázkodik meg és sir keservesen, miután háromszor megtagadja az Urat és szomorkodik, mikor az Úr háromszor kérdi meg tőle a Tibériás tengernél: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?

Sokan szeretnének ébredést, anélkül, hogy tisztáznák, hogy miféle ébredésre vágynak. Melyik lelkész nem szeretné, ha állandóan megtelne a temploma, özönlenének az emberek, hogy hallják az ő megragadó igehirdetéseit és hálából jó, summás összegeket is tennének a perselybe. Csakhogy ez nem ébredés. Még ha egyes gyülekezeteknek valamilyen képpen sikerül is nagy tömegeket megmozgatni és summás költségvetésekkel gazdálkodniuk, ez nem ébredés. A kommunisták is nagy tömegeket mozgattak meg, akiknek semmi közük nem volt Istenhez, és pénzük is volt. Az ébredés nem az, amikor az istentiszteletek megtelnek emberekkel, hanem amikor az emberek telnek meg az Isten tiszteletével, szentségével, erejével, kegyelmével, hogy lényük legmélyéből sugározzom, hogy egy céljuk van: hogy az Úr megdicsőüljön az életükben. Eltűnik minden emberi ambició, minden önös dicsvágy, és csak az Úr dicsősége számit. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. János 3, 30

Az utóbbi időben tanulmányoztam az ébredéseket, kűlömböző időkben és kűlömböző helyeken. Egy ébredés sem volt egyforma, de minden ébredésben voltak közös vonások.

A hibridákon 1949- ben kezdődött az ébredés. Az emberek tömegestől vonultak az utcákra, letérdeltek és bűnbocsánatért esedeztek az Úrhoz. Egyik esete egy ifjusági bál volt az egyik településen. A fiatalok ott hagyták a táncot, a szórakozást és elmentek Duncan Cambell lelkészhez, hogy megvallják a bűneiket és új életet kezdjenek. Ezek a fiatalok vitték később tovább az ébredés tüzét: sokuk prédikátor lett.

Ezt megelőzően azonban, hónapokik két nyolcvan valahány éves idős asszony, akik közül egyik vak volt, elkezdett imádkozni ébredésért. Néhányan csatlakoztak hozzájuk. Hónapokig nem történt semmi, mignem egyik asszony felfigyelt arra, amit a 24-ik zsoltár mond: Ki mehet fel az Úr hegyére, és ki állhat meg szent helyén? Az ártatlan kezű és a tiszta szivű...

Ettől kezdve, megvallották egymásnak a bűneiket, megtisztitották magukat, és nemsokkal utánna csodák és jelek kiséretében, elkezdődött az ébredés. Kanadában az ébredést igazából ezzel lehet jelezni: az emberek kivántak megtisztulni bűneikből. Angliában, John Wesley egész életműve e köré a fogalom köré épül: „A sziv és az élet szentsége és tisztasága” (Holiness of heart and life) Ezt látjuk és tapasztaljuk itt a zuluk között is.

 

Ime egy ujabb karakter az ébredés kódjából: kitartó ima. Sehol sem volt ébredés, ahol előzőleg ne kérték volna azt. A közbenjárók vajúdó imának nevezik, annyira megszenedtek érte. Erre indit engem is az Úr, és erre kérlek titeket is testvéreim: Ha az Úr inditt, imádkozzatok, hogy szakitsa szét az Úr az eget és jöjjön le közénk és árasszon el minket az Ő dicsőségével. De ki birja majd  ki eljövetele napját, és ki állhat meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz, mint az övösök tüze, és mint a ruhatisztitók lúgja. Ahogyan leül az ötvös, és megtisztitja az ezüstöt, úgy tisztitja meg az Úr Lévi fiait. Fényessé teszi őket mint az aranyat és az ezüstöt.  Mal 3, 2-3

Imádkozzatok, ha készek vagytok megtisztitani magatokat, ha nem, hagyjátok az egészet.

Könyörüljön az Úr rajtunk, készitsen fel, és ha elérte velünk, hogy ugyanaz a szándékunk, mint az Ő szándéka, ugyanaz az akaratunk, mint az Ő akarata, és ez összeköt minket, dicsőitse meg az Úr az Ő háromszor szent nevét az életünkben. Árassza ránk az Úr tisztitó tüzét és ruházon fel az Ő erejével.   

Az Úr közel.

 

18. Mi-ká-él

 

Ma Mihály arkangyalról olvastam. Mihály volt az az erős angyal, aki seregeivel kiűzte Lucifert, a sátánt a mennyből. Lucifer maga is erős angyal volt, világosság csillágának nevezték, de bűszkesége, tekintélye elsötétitte a lényét: Isten, a Teremtő ellen fordult, és ő akart isten lenni. Mihály, a hűséges nem tűrhette azt, hogy valaki is megpróbálja megfosztani a Mindenhatót a dicsőségétől, ezért seregeivel elűzte Lucifert. Mihály azóta is ellensége Lucifernek, a sötétségnek, aki még mindig a világosság angyalának akar feltűnni. Lucifer pedig mindent megtesz, hogy megtévessze az embereket, hogy ne Istennek, a teremtőnek adjanak hálát, és ne az Ő akarata szerint éljenek, hanem őt szolgálják, ellenszegüljenek az Úrnak és végeredménybe a vesztüket okozza.

Mi-ká-él az egyik legszebb héber név. Tulajdon képpen háron szó. Mi azt jelenti ki, ká azt, hogy olyan, ÉL pedig az Elohim, Isten egyik röviditett változata. Szó szerint tehát azt jelenti: Ki olyan mint Isten? Egy kérdés, ami, önmagában is, dicsőiti a Mindenhatót.

Minden név hordoz egy üzenetet. Sokszor sajnos nem is tudjuk mit jelent a nevünk, úgyhogy azt sem tudjuk megsaccolni, hogy egyáltalán méltók vagyunk-e arra, hogy ilyen magasztos nevet viseljünk. A zuluk engem Bábá-nak neveznek, amit lehet bácsinak, de ugyanakkor apának is forditani. Tulajdonképpen Attila is ezt jelenti: apa, apácska, mint az arab attá, vagy a héber abbá. Apának lenni is negy felelőség.

Az egyik legszebb zulu név a Sibusiso, ami azt jelenti áldás. Egyik fiatal ember, akit igy hivnak, amikor bemutatkozott, hozzátette, hogy ő valóban áldás akar lenni a többieknek.

Az sem kis feladat, hogy valaki méltóképpen éljen éljen a Mihály névhez: hogy látva őt az emberek, ne magát a személyt lássák, hanem megkérdezzék: ki olyan, mint Isten? Csak Isten tud ilyen csodát tenni egy ember életével. Csak Isten tud megváltoztatni ennyire. Csak Isten tud valakit ennyire kicserélni. Hogy minden gesztusunk, egész életünk Istent dicsőitse.

Ne a saját dicsőségünkre törekedjünk tehát, mint Lucifer tette, elesve és elkárhozva ezáltal, hanem Istennek adni a dicsőséget, elismerni őt teremtőmnek, megváltómnak és megtartómnak. Bárcsak ellen tudnánk állni a sátánnak, ahogy Mihály ellenállt. Jakab apostol irja: ...álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Jak 4, 7 Hogy egyedül az Úr dicsőűljön meg az életünkben.

Minden egyes bűnnel Lucifert dicsőitjük és Istent megfosztjuk az őt megillető dicsőségtől. Pedig csak az a magyarázat van arra, hogy miért teremtett Isten minket: hogy ő ,megdicsőüljön az eltünkben, hogy neki éljünk. Sajnos az ördög gúnyt űz belőlünk és Istenből, mert mi magunk hagyjuk hogy ő ezt tegye.

Csak ha teljesen megútáljuk a bűnt, leleplezzük, megvalljuk, világosságra hozzuk, és elhagyjuk, tőltjük be azt a győnyörű feladatot, amit ez a név hordoz: Mihály, Mikáél, ki olyan mint Isten?

Az ördög becsap, bűnbevisz, aztán azt hazudja, hogy nincs menekvés belőle, hogy végkép elveszitse az embert, ahogy ő maga is el van veszve. De az Úr Jézus, a világ világossága, eljött és győzött felette: feltámadt a halálból, kiűzte a démonokat, megtisztitotta az embereket, megújultak életek, emberek, akiket a sátán tartott fogságába, ismét szabadok lettek.

Egyedül a Jézus Krisztus nevében kaphat új értelmet ez az ősi héber név: Mikáél. Az Úr Jézust látva csodálkozunk el, tűnődünk és mondjuk: ki olyan mint Isten?

Az év elején egy este felhivott Imrike, Jakab Imre, Brassóból. Legkevesebb tizenöt éve nem beszéltem vele. Már az csoda, hogy elért, mert teljesen „véletlenül” volt bekapcsolva az otthoni telefonom. Kétségbeesve kért, segitsek rajta, mert gyötri a gonosz, állandóan öngyilkossági gondolatai vannak. Tizenkétezer kilóméter van köztünk: hogy tudok segiteni? De az Úr tud segiteni rajta. Elkezdtünk imádkozni érte. A kicsi Rebeka volt talán a legbuzgóbb az imádkozásban. Egy idő után úgy nézett ki, hogy csak romlik a helyzete: a gonosz egyre jobban nyomúlt, már nem is tudtam, hogy egyáltalán beszámitható-e Imre, amikor beszélgettünk. Úgy tűnt komoly lelki problémákkal küszködik, ami az elméjét is befolyásolja: néha nem tudtam eldönteni, hogy hazudik vagy félrebeszél. Két hónapig szinte minden nap beszélgettünk. Biztattam menjen el a missziónk állomására, Temes megyébe, de erre nem volt neki sem fizikai, sem pedig lelki ereje. Két hónap után, egy szombati napon egy idegen hivott fel Brassóból, és Imrével kapcsolatosan akart velem beszélni. Rosszat sejtettem. Kiderült, hogy ez az idegen egy útcai evangélista, aki beszélt Imrének az útcán az Úrról. Imre arra kérte őt, hogy vigye el őt Voitegre, a misszióra. Most a részleteket akarta velem megbeszélni, és megosztani az örömet, hogy Imre kész átadni az életét az Úrnak, de lelki segitségre van szüksége. Ezért vagyunk mi. A missziónk neve Kwasizabantu, ami zuluúl azt jelenti: a hely ahol az emberek segitséget kapnak. Már akkor úgy hivták ezt a helyet, mikor csak pusztaság volt itt, és még nem is létezett itt misszió. Imre azóta ott van Voitegen, sokat javúlt az állapota, erősödik testileg, szellemileg, lelkileg, és amint hallottam, nagyon vár minket haza. Utoljára 1987-ben beszélgettem vele, majd valamikor 90-91-ben néhány percre összefutottunk a városban. Most úgy látszik az Úrban össefonódik az életünk. A gyermekeim és a feleségem soha nem találkoztak vele, de a legközelebbi rokonnak számit, mert Isten akarata szerint akar élni. Egyedül ez tesz minket igazi testvérekké: ha készek vagyunk az Atya akaratát cselekedni.

Ki olyan mint Isten? Ki tud ilyen távolságákon át is, ilyen csodálatosan munkálkodni? Egyedül Ő.

 

Lassan már három hónapja, hogy Rebeka (4 éves) elkezdett imádkozni egy rokonunkért, Feri bácsiért, hogy hagyjon fel a cigarettázással. Csodálkoztam rajta, hogy hogy jutott neki eszébe Feri bácsi és a cigarettázás. Azt mondta, hogy ő szeret mindenkit és nem akarja, hogy valaki is elkárhozzon a szeretteink közül.

Feri bácsi régi cigarettás, nyugdijas katonatiszt, akinek esze agában sem volt feladni kedvenc szemnvedélyét. Csakhogy „nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének”. Jak 5,16b Rebeka pedig álandóan megtisztitja magát, megvallja a bűneit. Feri bácsi akarta,nem akarta, felhagyott a cigarettázással. Ugyanabban az időben szivinfarktusa volt és azóta nem dohányzik.

Veszélyes ha egy kisgyermek imádkozik. De hála az Úrnak Feri bácsi most már jól van. Reméljük eljön ő is a nyári konfereciánkra.

Ki olyan mint Isten? Ki tud ilyen csodákat tenni? Bizony csak Ő.

 

Ma elkezdtek a gyermekek imádkozni, hogy rokonaink, szeretteink, szabduljanak meg az alkohol rabságából. Izgalmas dolog gyermekeimmel és feleségemmel együtt imádkozni. Nap, mint nap érezzük, átéljük, hogy csodálatos, jóságos és hatalmas Istenünk van. Nem a mi közbenjárásunk hoz eredményt, hanem az hogy van közbenjárónk az Atyánál, a Krisztus Jézus, aki meg tud könyörűlni, a mi erőtlenségünkön.

 

„Ime eljön majd az idő, igy szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával; nem olyan szövetséget, amilyent atyáokkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük, igy szól az Úr. De ez lesz az a szövetség, amit Izráel házával ama napok múltán kötök, igy szól az Úr; törvényeimet a elméjükbe adom, és szivükbe irom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. Akkor senki sem tanitja többé igy a társát és testvérét: Ismerd meg az Urat! Mivel mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok egyaránt. Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben és bűneikről nem emlékezem meg többé.”

Zsid. 8, 8-12

 

 

19. A Te akaratod

 

A tegnap egy szép napunk volt, habár csúnya, esős és hideg volt az idő. Reggel Erlo bácsi prédikált a pünkösdi történetről. Krisztinának szombaton volt a születésnapja, de mivel el akartunk búcsuzni a távozó családtól is, ezért vasárnapra halasztottuk az ünneplést. Grilleztünk, elfogyasztottuk a születésnapi tortát, majd beszéltünk az igéről és imádkoztunk. A miatyánknak az első három kérését vettük: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltesség meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.     

Egy ideje szivemre helyezte az Úr ezeket a kéréseket. Az Úr Jézus nem egy imaszöveget tanitott a tanitványoknak (és nekünk), hanem ezekben a kérésekben érzékeltette az Ő viszonyát a Mennyei Atyához. Ezek a kérések egybefonódnak, talán nem is lehet elválasztani őket egymástól. Legyen meg a te akaratod! Milyen kár, hogy olyan sok ember hazugságnak használja ezeket a szavakat, Isten és emberek előtt. Mert imádkozzák, azaz mondják ugyan sokan, hogy legyen meg az Atya akarata az életükben, de aztán elmennek és ugyanazokat a dolgokat teszik, mint annak előtte, életük folyik a régi mederben, a bűnben. Az Atyának nem ez az akarata. Az Atya akarata az, hogy Ő megdicsőüljön az életünkben és ahogy az Úr Jézus mondta: a mennyeknek országa bennünk van, azaz bennünk kell, hogy legyen. Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek – irja Pál az 1 Thessz 4, 3-ban. Hogy szentségben és tisztaságban éljünk...

Személyesen tudom, hogy az Isten akarata az én életemre nézve, hogy megtisztuljak: azért vagyok itt. Halottam a napokban egy gyönyörű hasonlatot, ami sokat jelent nekem. Egy történet szerint, egy útcai aranyműves az útcán tisztitotta kis asztalán az aranyat és ott dolgozta fel. Valaki jó ideig figyelte, aztán megkérdezta tőle: miből tudod, hogy már tiszta az arany? Abból – felelte a mester – hogy amikor belenézek a tűzben izzó aranyba, meglátom magamat benne, mint egy tűkörben: ekkor tiszta az arany. Ha nem látom magamat benne, még mindig salak van benne. Igy tisztit minket is a Mennyei Atya. Tűzét bocsátja ránk és figyeli, hogyan jön ki belőlünk a salak. Amikor meglátja magát bennünk, akkor vagyunk tiszták. Ezt a példát hagyta ránk a Fiú: Aki engem lát, látja az Atyát – mondta Fülöpnek.

Bárcsak megdicsőülhetne az Úr az élteünkben. Hallottam egy egyszerű falúsi emberről, akiről azt mondták a falúbeliek, hogy mikor őt látják, mindig az Úr Jézus jut eszükbe. Vajon mire gondolnak az emberek, amikor engem látnak?  

Áldott együttlét volt a tegnap esti. Reméljük az örökkévalóságban is emlékezetes lesz.

Ezt imádkozni azonban: Legyen meg a te akaratod! - azt is jelenti, hogy aláirom, egyetértek a saját kivégzésemmel, megsemmisitésemmel: Megtagadom magamat, felveszem a keresztem naponta, és követem Krisztust. Már nem az a fontos, hogy én mit akarok, hogy mi az én elképzelésem, hogy mik voltak a terveim: egyedül az Atya akarata számit.  Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Mk 8, 36

Életemre mondom – igy szól az én Uram, az Úr -, hogy nem kivánom (nem akarom) a bűnös ember halálát, hanem azt (akarom), hogy a bűnös megtérjen és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitkról! Miért halnátok meg...? Ez 33, 11

 

 

20. János

 

Ma este Keresztelő Jánosról prédikáltak az áhitaton. Ő volt, aki elkészitette a Messiás útját. Kiáltó hang a pusztában – igy jellemzi őt a Szentirás. Noha a szülei idős emberek voltak, Isten megajándékozta őket egy gyermekkel és meghagyta nekik, hogy Jánosnak kereszteljék. A régi időkben a neveknek komoly jelentőségük és jelentésük volt. A név jellemezte a személyt. Amikor a kisfiúnknak a Szilárd nevet adtuk két dologra gondoltam: hogy szilárd, erős ember lesz, valamint Pál apostol felhivására: „álljatok szilárdan a hitben”. Ahogy kinéz nem lesz kemény ember. Rebeka inkább szilárd, mint ő maga. De Isten kegyelméből, még mindig lehet szilárd a hitben és ez fontosabb a testi szilárdságnál. Ha most kellene újból nevet adjak, talán én is Jánosnak nevezném. De még nem vagyunk nagyon elkésve: még lehet egy fiúnk. Rebeka, a kislányunk akár hányszor kisbabákat lát, este mindig imádkozik kistestvérért. Igaz ő kislányt szerene, de ez már részletkérdés.

A feleségem nagytatája, akit Máthé Jánosnak hivnak, azt állitja, hogy ha neki fiai lettek volna, mindegyiket Jánosnak nevezte volna. Nem tudom, hogy miért olyan fontos a tatának ez a név, azon kivül, hogy igy hivják, de elmondom miért lett számomra hirtelen olyan fontos a János név. Nos, ismét felelevenedett bennem, ennek a névnek a jelentése. János azt jelenti héberül: Isten irgalmas, Isten kegyelmes. Kell ennél szebb név? Melyik név tud még  ilyen gyönyörűen vallást tenni a Teremtőről? Persze, hogy még sok szép bibliai név van, és nincs szebb név, mint a mi Urunk Jézus Krisztus neve, de milyen mély üzenete van a János névnek: Isten irgalmas, jóságos, kegyelmes. Ezékiel prófétánál mondja: „Életemre mondom – igy szól az én Uram, az Úr ,– hogy nem, kivánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen.” Ezékiel 33, 11 János apostol pedig ezt irja az első levelében: „Ha ezt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztit minket minden gonoszságtól.”

1 János 1, 8-9

Minden ember, aki ezt a nevet hordozza: János, ezt az üzenetet hordozza: Isten kegyelmes, irgalmas, nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy az emberek megtérjenek és éljenek. Milyen kár, hogy sok névre is érvényes Ésaiás kemény próféciája: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek...” Ésaiás 6, 9 Mi lenne szebb és fontosabb, minthogy éppen a Jánosok életén tükröződjön, hogy Isten irgalmas. Hogy a János el tudja mindenkinek mondani: Isten jó volt hozzám, megkegyelmezett nekem. Én is bűnben éltem, Isten ismerete nélkül, de Ő megmutatta magát nekem, felismertem az Ő jóságát, irántam való szeretetét és most, az Ő irgalmából, új életem van. Soha nem késő meghajolni az Ő jósága előtt. Soha nem késő visszatekintve is belátni, hogy ő eddig is jóságos, irglmas volt hozzám. „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul.” – olvassuk Jeremiás siralmaiban (Siralmak 3, 22-23)

A kedves Piri nénink, aki által eljutottunk a misszióra, nemrég, hatvan évesen elköltözött az Úrhoz. Bizonyos szempontból lelki anyánk volt nekünk. Ő is, mi is vágytunk, hogy újra találkozunk, amikor hazamegyünk innen, Afrikából. Ez az asszony, úgymond, nagyvilági életet élt, majdnem az utolsó pillanatig. De az Úr megszólitotta őt, a betegségében, erőtlenségében. Eljutott ide a misszióra, belátta és megvallotta ősszes bűneit, megtisztult és új életet kezdett; élete alkonyán. Utolsó levelében a következőket irta:  Istenem,hát mindezt megadtad nekem, hát könyörülj rajtam: ha feladatot akarsz még adni, tedd, ha nálad van rám szükség hivj magadhoz. Legyen meg a Te akaratod.

Csodálatos visszagondolni, hogy milyen áldás volt ez az asszony számunkra, és milyen áldások származtak abból, hogy ő élete akonyán elfogadta az Úr irgalmát, kegyelmét és átadta neki az életét. Beteljesedet rajta, amit Pál apostol a római levélben ir: „Mert közüllünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának, mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.”  Rm 14, 7-9 Ezekkel a versekkel fejeztem be utolsó levelemet, amit neki küldtem. Amikor eltávozott (nem mondom, hogy meghalt), ez a levél volt a bibliájában.  Amilyen kegyelemteljes volt az élete az utolsó évben, olyan kegyelemmmel és irgalommal teljes volt az elköltözése is. Ezt irta unokahuga, aki mindvéig vele volt:  „A korházban történt, én voltam vele. Este

nagyon gyenge volt; már, úgy aludt el, hogy -Uram de jó is lenne a lábaidnál ébredni. Megadatott neki: csendesen elaludt.

Sokan a halált tartják a legnagyobb veszteségnek, pedig előbb-utóbb mindenki meghal. Még az Isten Fia is megizlelte a halált: meghalt, értünk. Nem az a nagy veszély, hogy meghalunk, hanem az, hogy ha nem részesültünk Isten irgalmából, ha nem hordozzuk ezt a nevet: János, Johanna: Isten irgalmas, ő kegyelmes volt hozzám. Felkinálta nekem az ő kegyelmét, az új életet, és én elfogadtam azt. Ha nem ez történik, félő, hogy végérvényesen elveszünk.

Az Atya Isten olyan irgalmas volt, hogy az Ő egyszülött fiát odaadta értünk. Jézus Krisztus a vérével váltott meg minket a bűnből és a halálból. De hol van Jézus vére az életemben? Megtisztitja-e, azaz, hagyom-e, hogy megtsztitsa az életemet az ő drága vére, vagy hitetlenűl, kételkedve, dölyfösen, lábbal taposom az ő drága vérét?

„Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tapodja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja?” Zsid 10, 29

Szeret az Úr, azért nincs még végünk, nem fogyott el irgalma. Éljünk az Ő irgalmával!

 

21. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!

 

Az utóbbi időben elég súlyos próbán esett át a misszió, de ebben is bebizonyosodott, hogy szilárd alapon áll az itteni testvérek hite. Szombaton reggel leégett az auditórium, ami tizezer embert volt képes befogadni. Az évek folyamán ezrek és ezrek hallották ebben az épületben az evangéliumot. Most is készülünk egy ifjúsági konferenciára, ahova többezer fiatalt várunk. Hiányozni fog az auditórium, de a munka nem áll le. Mintegy tiz évig épült a nyolcvanas években ez az épület, és most kevesebb mint egy óra alatt a lángok mártalékává lett. Kemény vasszerkezete volt, de a nagy hőségben, a hatalmas vasgerendák megolvadtak és összeomlottak. Ott állltunk, többszáz ember, teljesen tehetetlenül csendben, és néztük, ahogy tombol a tűz. Sokan, leginkább nők és gyermekek, sirtak. Ott volt Erlo bácsi is. Cseppet sem volt szomorú. Épp olyan békessége volt, mint mindig. Odament sorra az áldogáló emberekhez és vigasztalta, bátoritotta őket. Ott álltunk a lángoló épület előtt, odajött Erlo bácsi hozzám, és mosolyogva megkérdezte: hogy állsz az egészségeddel? Neki abban a pillanatban is eszébe jutott, hogy beteg voltam, és a legkritikusabb pillanatban is jobban érdekelte őt az egészségem, mint az az épület, amiért tiz évet dolgoztak, és rengeteget áldoztak érte. Ilyen ember Erlo bácsi.

Reggel kilenc körül keletkezett a tűz, és tizre már teljesen kiégett az épület. Minden nap délelőtt tizenegykor van egy égehirdetés, amit mindig az auditóriumban tartottunk. Most sem maradt el az áhitat. Tizenegykor összegyültünk az iskola tanácstermébe és dicsőitettük az Urat. „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!” – ez volt az igehirdetés alapigéje a Jób 1, 21-ből.

Rebeka megkérdezte tőlem: Apa, tudod miért történt ez? Nagyon kiváncsi voltam a véleményére. Azért – mondta – mert az ordog azt gondolta, ha leég az auditórium, mi többé nem fogjuk szeretni az Úr Jézust, de mi igy is szeretjük. Mindkét gyermekünk sirt mikor égett az őpület.

Vasárnap az iskola tanácstermébe és a körülötte lévő osztálytermekbe, a folyósókon, meg a szabadban gyűltünk össze. A hangositás tökéletes volt, úgyhogy jobban hallottuk a prédikácót, mint az auditóriumban. Sok vendég volt, akik eljöttek részvétet nyilvánitani az auditórium miatt. Erlo bácsi hirdette az igét. Azt mondta, hogy őt az egész esemény csak felélesztette, felfrisitette, hogy még elszántabban, még odaadóbban hirdesse az evangéliumot. Ez csak egy épület: sokkal fontos az evangélium terjedése.   

Az auditórium mellett volt három lakás is. Tulajdonképpen a tűz, eddigi ismereteink alapján, az egyik lakásból indult és terjedt át az auditóriumra. Három család lakás nélkül maradt és gyakorlatilag mindenük bennéget a házba. Az egyik családban négy kisgyermek van. Hálásak vagyunk, hogy nem volt emberi áldozata a tűznek. Pillanatok alatt megoldódott a családok elszálásolása. A testvérek megnyitották házaik ajtaját, átadtak szobákat. Ki mivel tudta, segitette a károsultakat. Egyik károslt éppen a lelkigondozóm és kedves testvérem, Jan Pinnar, kollégiumi biológiatanár.  Elmondta, hogy másnapra, mivel vasárnap volt, az Úr már gondoskodott arról, hogy egy új öltönnyel rendelkezzen: a régi már kissé szoros volt.

Az anyagi kár nagy, de a világ minden részéről jeélentkeznek testvérek, akik készek seiteni, hogy úraépitség az auditóriumot. Az is áldás, hogy az épülenek volt biztositása, igy egy bizonyos összeget a biztositó is fog fizetni. Biztos vagyok, hogy nem fog újabb tiz évbe kerülni az auditórium újraépitése.

Végig arra gondoltam, hogy nem értjük, hogy miért történik ez. Miért kellene mindig, mindent értsünk? Az Úr nemcsak hogy megengedte, de egyben meg is tervezte az egészet. Mi elfogadjuk ezt is az Ő kezéből, dicsérük Őt, és imádkozunk, hogy ezáltal is dicsőitse meg az Ő csodálatos nevét.

Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!

 

22. Mi a te reménységed?

 

Ez a mostani ifjúsági konferenciának a témája. Az ifjúsági konferenciák a misszión, az én születési évemben, 1973- ban kezdődtek. Lidia Tufosi Dube, egy fiatal lány, ebben az évben, hosszú betegeskedés után eltávozott. Itt a misszión történt az eset. Senki nem számitott rá, már fel volt ravatalozva, de Lidia felébredt és attól kezdve az egészsége is visszatért. Előzőleg sok hires orvos próbálta megfejteni, hogy mi okozza a betegségét, kezelték is kűlömböző betegségekkel, de az állapota cseppet sem javult. Lidia bizonyságtételében részletesen elmeséli, mit érzett és mit látott, amikor eltávozott, mindaddig mig visszatért és ismét felébredt, de az utóbbi időben nem szivesen beszél ezekről az eseményekről, mert sokakból csak hitetlenséget, piszkálódást és kritikát vált ki a beszámolója. Tény, hogy visszatérése után, indittatást érzett, hogy meghivjon fiatalokat a misszióra, és hirdessék nekik az evangéliumot. Azóta évente kétszer van Sizabantun ifjúsági konferencia, decemberben és július elején, és az egész országból jönnek fiatalok. Nagyszerű látni, hogy együtt van több ezer fiatal, akik azért vannak itt, hogy találkozzanak az Úrral. A misszió magára vállal minden költséget, beleértve a szállitásukat is: tehát teljesen ingyenes az evangélium, amit ezek a szegény gyermekek és fiatalok itt hallanak. Természetesen a fiatalok szeretnek játszani: néha spontán csapatokat szerveznek és kűlömböző játékokat játszanak, de a hangsúly az igehirdetéseken van. Naponta három igehirdetés van: reggel tizkor, délután háromkor és este hétkor. Igehirdetések előtt szépen énekelnek a fiatalok. A zuluk nem használnak hangszereket, de ezek nélkül is szépen, több szólamban énekelnek. El lehet képzelni, hogy hangzik, mikor több ezer fiatal énekel. A zuluk nagyon muzikális emberek. Én még nem hallottam, olyan zuluról, aki nem tud énekelni. Egy zulunak az a legnagyobb sértés, ha valaki azt mondja róla, hogy melléfogott a hangnak, azaz nem énekel tisztán.

Amikor néhány héttel ezelőtt leégett az auditórium, ahova tizezer ember is befért, egyesek feltették a kérdést: mi lesz az ifjúsági konferenciával? Erlo bácsi azonnal megválaszolta ezt a kérdést: Csak egy épület égett le, és nem az evangélium, amit nekünk kötelességünk átadni azoknak, akik még nem ismerik az Urat, és a bűn rabságában élnek.

Egyre világosabban kezdem látni, hogy itt, Afrikában szó szerint érvényes, amit egyik lelkész testvérünk fogalmazott meg: megtérsz vagy meghalsz. A fiataloknak egy nagy hányada már meg van fertőzve a halálos HIV virussal, ami lassú (nem minden esetben lassú), de biztos halált eredményez. Valóra válnak Pál apostol szavai: A bűn zsoldja a halál... Rm 6, 23 A fertőzések oka a bűnös életmód. Régebben a zuluk nem érintkeztek, csak kimondottan házasság után: az udvarlás sem volt ismert fogalom. Időnként bábák megvizsgálták a hajadon lányokat és ha netán egy lányt nem találtak szűznek, a lány apja nagy összeg szégyenbirságot kellett fizessen. Igy ragaszkodtak tehát a pogány zuluk a tisztasághoz, ahogy még egyes arab törzseknél látjuk, hogy foggal körömmel ragaszkodnak a szüzességhez. Milyen szégyen, hogy a sok szemét: a pornográfia, a pop és más riszálós zenével járó szabadosság, a félpucérság, nem is beszélve a homoszexualitásról és a leszbianizmusról, mind olyan környezetekből áradnak, ahol emberek keresztyéneknek nevezik magukat. Sajnos a zulukat és más afrikai népeket is azok a missziónáriusok vitték romlásba, akik nem értették a biblia tisztaságra vonatkozó intelmeit és megtürték, elnézték, sőt életmódukkal teresztették is a szabadosságot. Az eredmény szörnyű. Itt Kwazulu Natalban a nők 44 és a férfiak 22 százaléka fertőzött és ez a szám csak nő. Ebben is látszik, hogy a női a gyengébbik nem, és kiszolgáltatottabbak, mint a férfiak. Csak a tanári állomány közel 5o százaléka fertőzőtt. Rövid időn belül nem lesz ki oktasson ebben az országban, és az iskolák helyzete igy is katasztrófális. Rengeteg gyermek marad árván és lesz kiszolgáltatott másoknak, vagy szegénységben tengődik egy még élő nagyszülő társaságában. Ezért van a missziónak is több árvaháza szerte az országban.

Egyetlen menekvés tehát a megtérés és a tiszta élet: az önmegtartóztatás. Sokan az óvszerekben biztak, de ez a biztonság csalókának bizonyult. Megtész vagy meghalsz: nincs más választás.

Ne gondolja senki, hogy ez egy afrikai, elszigetelt jelenség. Ez egy futótüzkénz terjedő veszély és egyben bűntetés, azoknak, akik nem akarnak az Úr szerint élni. Bárki elmehet akár Magyarországon, akár Romániaban bármelyik nagyváros aids-szes korházába (mindenhol vannak már ilyenek) és meggyőződhet a saját szemével arról, ami már van és arról is, ami hamarosan mégnagyobb tömegeket fog megfertőzni, és fiatalok millióit áldozatul ejti. Nézzétek csak a tévét, és engedjétek, hogy gyerekeitek is nézzék azokat a műsorokat, és ahhoz szabják az életüket, és egy nap csak szembesültök a szörnyű valósággal: „feláldoztad gyermekedet a Moloknak”: nincs számára emberi segitség többé, nincs az az orvos aki közé és a halál közé állhat.

Ha megtér egy fiatal a konferencián, azt jelenti, hogy megmenekül a fertőzéstől és a haláltól. Képzeljétek milyen felelőség igét hirdetni, ilyen körülmények között. Milyen felelőség hiteles keresztyén életet élni, hogy ne csak szavaink, hanem egész lényünk tanuskodjon arról, hogy a Mindenható Isten szolgái vagyunk, annak az Istennek az őrállói, aki nem kivánja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy mindenki megtérjen és éljen. Ez 33, 11

Az aids figyelmeztet minket: A bűn zsoldja a halál. A paráznaság csak egy a sok bűn közül, ami halált hoz arra, aki nem tartja meg az Úr parancsolatát. De ugyanigy hoz halált minden más bűn is. Az Úr Jézus azt tanitja a hegyi beszédben: ha csak megsértem a testvéremet, méltó vagyok a gehennára, vagy ha csak kivánsággal tekintek egy asszonyra, paráználkodtam vele a szivemben. Lelki értelemben meg is fertőztem magamat a HIV virussal. Csak az Úr Jézus szent és drága vére tud megtisztitani ebből a fertőzésből. Ő meghalt, hogy nekünk életünk legyen.  

A sok év alatt rengeteg fiatal megtért ezeken a konferenciákon. Közülük sokan hires emberek lettek: kutatók, üzletemberek, politikusok, akik mikor eljönnek a misszióra alázatosan belátják, hogy ha nem fogadták volna el az evangéliumot fiatal korukban, lehet, hogy már nem is élnének. A jelenlegi délafrikai elnök is egy olyan ember, aki fiatal korában sokszor résztvett ezeken az ifjúsági konferenciákon. A misszió nem igyekszik most kihasználni ezeket a kapcsolatokat, hanem csak remélik a vezetőink, hogy az Úr használni tudja őket, hogy továbbra is sokan megtérjenek, megmeneküljenek a bűntől és a haláltól és életük, örök élettük legyen.

Mi a te reményed?

PRÉDIKÁCIÓK

1. Tűzkeresztség

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy ismét igéd köré gyűlhettünk. Szeretnénk a te lábaidhoz telepedni, és hallgatni, ahogy beszélsz hozzánk. Te ismered mindannyiunk szükségeit, és kérünk segits nekünk, a mi szükségeinkben. A te dicsőségedre kérjük mindezt. Ámen

 

A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyömölcsöt, kivágatik és tűzre vettetik. Én vizzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánnam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket. Kezében szórólapát van, és megtisztitja szérüjét: a gabonáját csűrbe takaritja, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.

Máté 3, 1o-12

 

Emlékezünk az Úr Jézus szavaira a Máté 11-ből, amikor azt mondja, hogy nincs nagyobb, azok között, akik asszonytól születtek, mint Keresztelő János. Ő a legnagyobb valamennyi ember között. Miben állt ennek az embernek a nagysága? Nem tudunk egy csodáról sem amit ő tett. Nem voltak kűlönös jelek vagy cselekedetek, amit véghezvitt. És mindezek ellenére, ő volt a legnagyobb, valamennyi ember között.

Találunk ezekben a versekben néhány szembetűnő dolgot. Azt gondolom, hogy ezek a versek nem nagyon népszerűek a keresztény világban. Lehet, hogy sokan használaton kivül helyezik őket. Maga Keresztelő János sem volt egy népszerű ember. És ez igy szokott lenni: Azok, akik Isten szemében értékesek, nem nagyon népszerűek az emberek szemében.

Az első dolog, amiről Keresztelő János beszél, az a fejsze, ami a fák gyökerére vettetett: Oda van helyezve. És minden fa, amelyik nem hoz jó gyömölcsöt ki lesz vágva, és a tűzre vetik. Milyen megrázó gondolat. Képzeljük csak el: Minden fát, amelyik nem terem gyümölcsöt levágnak. Nem azt mondja, hogy talán egyszer, az itélet napján, oda teszik a fejszét a fa gyökerére. A fejsze már ott van most. Minden fát, amely nem terem gyümölcsöt kivágnak és tűzre vetnek. Milyen rettenetes dolog.

Mi vagyunk a fák. Az Úr nem a gyömölcsfákról, vagy valamilyen más citrusokról beszél. Mi vagyunk a fák. És arról beszél Keresztelő János, hogy Isten fejszéje, a mi életünk gyökerén van. Ha nem hozunk gyümölcsöt kivág minket és a tűzre vet.

Tudjuk, hogy mik a gyümölcsök. A Galatákhoz irott levél ötödik részében olvasunk a lélek gyümölcseiről. Az első felsorolt gyömölcs a szeretet, és azt is tudjuk, hogy milyen szeretetről beszél. Az 1 Korinthus 13-ban azt olvassuk: a szeretet nem keresi a maga hasznát, és nem saját magára gondol. A szeretet csak a mások gondjaival foglalkozik. A szeretet nem keres kifogásokat, hogy a másik igy, vagy úgy bánt velem. A szeretetet nem érdekli a másik személy viselkedése, csak az, hogy hogyan válaszol arra. A szeretet soha nem mondhatja: az az ember ezt, vgy azt tette velem. Mert a szeretet nem gondolkozhat igy. A szeretetet csak az érdekli, hogy ő mit tehet a másik személyért.

Az első gyümölcs tehát a szeretet, és ha nincs szeretet bennünk – mondja Keresztelő János – Isten kivág és tűzre dob minket. Ezzel kell szembesűlnünk, akár tetszik, akár nem. Ez volt Keresztelő János beszédstilusa. És az Úr Jézus azt mondja róla, hogy ő a legnagyobb, valamennyi ember között.

A szeretetben nincs keserűség. A szeretet nem tud haragudni, vagy nehesztelni valakire.

Most nincs időnk arra, hogy csak a szeretetről beszéljünk. Később majd elolvashatjátok az 1 Korinthus 13-at. Ez csak egy, a lélek gyümölcsei közül.

A következő gyümölcs az öröm. Ha nincs öröm az életünkben, a fát kivágják. Aztán következik a békesség, a türelem, a hosszútűrés. Képesnek lenni hosszasan tűrni és szenvedni. Mert ha nincs ez a gyömölcs az életünkben, kivágatunk és tűzre vettnek minket.

Emlékezzünk a fügefára, amiről az Úr Jézus akart enni, amikor megéhezett. Odament a fügefához és nem talált rajta gyümölcsöt. Talált rajta ágakat és leveleket, de nem volt rajta gyümölcs. Azt olvassuk, hogy azért nem volt gyümölcs, mert nem volt fügeérés ideje. Ekkor az Úr jézus megátkozta a fát és az kihalt gyökerestől. Másképpen mondva, kivágta a fügefát.

Mi ebből a tanúlság? A fügefa, a Bibliában, mindig Izráelt jelképezi, Isten népét. Manapság azt mondanánk, hogy Isten gyermekeit jelképezi. Az Úr Jézus akkor jött, amikor nem volt szüret, éhes volt és akart enni. Mi nem csak azért teremünk a gyömölcsöt, hogy gyümölcsöt teremjünk. Hanem azért, mert az Úr éhezik a gyömölcseink után. Ő gyümölcsöket akar, és ha mi nem teremünk, akkor vétkezünk az Úr ellen. A mi gyümölcseink nem önmagukért és nem önmagunkért vannak, hanem mindenek előtt Istenért és az Ő dicsőségéért vannak. Ezek után pedig embertársainkért vannak. Soha nem önmagunkért teremjük a gyömülcsöket. Sokszor csak magunkra gondolunk: ha ilyen vagy olyan lehetnék, és csak a saját étvágyunkat elégitjük ki. Vagy ha rendelkeznék ezzel, vagy azzal. Ha gyümölcsöt teremünk, soha nem önmagunkért tesszük azt, hanem magáért Istenért, és a felebarátainkért. A fa nem eszik a saját gyümölcseiből, képtelen erre. De eljönnek mások és leszedhetik a gyümölcsöket. És néha nem egészen udvariasan teszik ezt az emberek. Egyes emberek oadmennek a fához, vesznek egy botot és megverik a fát, vagy köveket ragadnak és megdobálják a fát. És mit tesz a fa? Visszadobja a köveket, vagy visszaüt? Nem. A fa gyömölcsöt ad nekik. Nem mondja azt, hogy mivel megütöttét, visszatartom tőled a gyümölcsöt, vagy én is megütlek. A fa nem mondja, hogy mivel megdobáltál, én is kövekkel dobálok vissza. Nem. A kövek helyett jó gyümölcsöt ad a dobálónak. Igy viselkedik, igy reagál egy fa. De hogyan viszonyulunk mi? Mi is olyanok kellene legyünk, mint egy fa, mint egy jó gyümölcsfa. Ahogy az Úr Jézus mondja: Ha átkoznak titeket, ti áldjátok őket. Ha rosszat tesznek veletek, ti jóval válaszoljatok a rosszra. Ha rosszat mondanak rólad, te jót mondjál róluk. Az Úr Jézus éhezik ezekre a gymölcsökre.

A fához jött tehát, de nem volt a fán gyümölcs. Szép volt a kűlső, a lombozat, de nem volt gyümölcs. És az Úr nem elégedett meg a levelekkel. A levelek a keresztény életben lehetnek az imádság, a templombajárás, a hivőség külsőségei, formalitások, de ezek nem gyümölcsök. Ő gyümölcsöt keres, és megátkozza a fát, ha nem talál rajta gyümölcsöt.

Megkérdezzük: helyes volt, hogy az Úr megátkozta a fügefát? Nem volt szüret, és nem várhatjuk el, hogy egy fa gyümölcsöt teremjen, ha nincs gyümölcsérés ideje. Rosszak a körülmények, túl hideg van, nincs eső. Hogy várhat el az Úr gyümölcsöt rossz időben?

Amikor az Úr Jézus jön, Ő gyümölcsöt akar találni, minden időben. Néha azt mondjuk, most nincs gyümölcsérés. Nem várhatod el Uram, hogy gyümölcsöt teremjek, mikor ilyan rosszak a gyermekeim, és amikor ilyen lehetetlen a férjem. Ha a munkások a vállalkozasomban engedetlenek, és minden rosszul sűl el. Rosszak a körülmények. Nem várhatod el, hogy szeretettel viszonyuljak, hogy kedves legyek, hogy örüljek, amikor nem kedvező a helyzet. Ha megfelelőek a körülmények, akkor igen, de amikor nincs ennek az ideje. De ez csak emberileg van igy, csak a mi természetünk ilyen. Természetileg szomorkonod kell, mélypontra jutsz, de az Úr Jézus nem ezt várja el tőled: bármikor jön, Ő gyümölcsöt akar találni az életedben, még akkor is, ha nincs gyümölcsérés ideje. Ő megátkozta a fügefát: ne egyen rólad gyümölcsöt senki, soha többé. Azt a fát kivágták, örökre, mert, amikor az Úr jött, nem talált gyümölcsöt rajta.

Az Úr Jézus bármikor visszajöhet. Valószinüleg a leg váratlanabb időben fog eljönni. Az evangéliumokban azt olvassuk, hogy úgy fog eljönni, mint a tolvaj, éjszaka. És amikor jön, gyümölcsöt akar találni az életünkben.

A következő dolog, amiről beszélni szeretnék: hogy „kezében szórólapát van és megtisztitja szérüjét”. Ez egy másik gondolatmenet. Az Úr Jézusnak megvan a maga szérűje. A régi időkben a szérűt, mindid a domb tetején készitették el, ott ahol mindig fuvalat volt, (fújt a szél). A földet addig dongölték, ütötték, hogy kővé keményedet, nem maradt rajta homok vagy puha talaj. Ide teritették ki a búzakötéseket. Az arató fogott egy botot és megverte a búzakalászokat, hogy elválljon a mag a kalásztól. Ha megfigyeljük a búzát, vagy az árpát láthatjuk, hogy a mag benne van a kalászban. Ott születik a mag, és teljesen hozzá van tapadva. Ilyenek vagyunk mi is. Mi is bűnben születűnk, és abban nővünk fel, annyira, hogy eggyek vagyunk a bűnnel. De Keresztelő János arról tanuskodik, hogy valaki jönni fog, aki elviszi a búzát a szérűre és megtisztitja a gabonát. Addig üti a kalászt, amig levállik róla a mag. Aztán pedig a szélben megtisztitja, kifújatja a gabonát. A héber nyelvben, akár a zuluban, a szél és a lélek ugyanaz a szó. Amikor munkálkodik a lélek elválasztja a magot a kalásztól és megtisztitja azt.

Egyes esetekben, a mag nem vállik meg a kalásztól, benne marad. Ezek után, amikor tűzbe vetik a szalmát, a pelyvát, a benne maradt mag, úgy robban szét a tűzben, mint egy puskagolyó. Ha robbanást hallunk a tűzben tudhatjuk, hogy volt egy mag, amelyik nem akart megvállni a kalásztól. Amelyik mag nem vállik meg a pelyvától, maga is tűzbe jut a pelyvával együtt. A gabonát azonban csűrökbe takaritják.

Sokat beszélhetnénk még erről, de most szeretnék a 11-ik versről beszélni. „Én vizzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek,” hogy megválltozzatok elmétekben és gondolkodásotokban, „de aki utánam jön, erőssebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel keresztel meg titeket, és tűzzel”.

A tűzkeresztségről szeretnék beszélni a továbbiakban. János azt mondja az Úr Jézusról, hogy Ő olyan hatalmas, hogy nem hasonlithatja magához, annak ellenére, hogy maga János a legnagyobb az emberek között. És mégis olyan kicsi, hogy még a saruját sem méltó megoldani az Úrnak. És miben látja az Úr nagyságát? Abban, hogy amig ő vizzel keresztelt, az Úr Jézus tűzzel fog keresztelni. Tudjuk milyen a tűz, és mire képes a tűz. Az egész Biblián végigvonul a tűz, mint jelenség. Az Ószövetségben azt olvassuk, hogy Isten megtisztitja az Ő népét, mint aranyat a tűzben. Az Újszövetségben azt olvassuk Lukács evangéliumának a 12-ik részében: azt mondja az Úr Jézus: „Azért jöttem, hogy tűzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna.” A zsidókhoz irott levélben azt olvassuk, hogy Isten emésztő tűz. János azt mondja, hogy ő ugyan vizzel keresztel, de aki utánna jön, az Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni. Már többször emlitettem dr. Edwin All-t, aki valamikor 1952 vagy 53 –ban, Pretoriában egy rendezvényen, megkérdezett ey baptista igahirdetőt és egy holland református lelkészt, hogy ki használ több vizet a keresztségkor. Aztán azt mondta: csak egy dolgot sajnálok, mégpedig azt, hogy függetlenűl attól, hogy mennyi vizet használtok, az emberek nyelve száraz marad, nem érint a keresztviz. Milyen más lenne a dolog, ha csak a nyelvet keresztelnétek meg. A vizzel való keresztségben, a nyelv érintetlen marad, de a tűzkeresztséggel nem maradhat érintetlen, mert a viz nem olyan, mint a tűz. Ha elmegyünk egy folyóhoz, és a legmélyebb szakaszán lemerülünk, és felhozunk egy követ. Veszünk egy kalapácsot és azonnal ketté törjük a követ. Lehet, hogy evezredek óta van a kő a vizben, mégis csak a kűlső része nedves, belül száraz maradt. És mihelyt rásűt a nap teljesen megszárad. De milyen más a tűz. Ha tűzbe teszed a követ, a tűz azonnal átmelegiti. Ilyen a tűz. Ha vasat teszünk a tűzbe, nemsokára a tűzben megváltozik a vasnak a szine, vörös lesz, nem csak kivül, hanem teljesen áthatja. Teljesen átalakitja a vasat: régebben még kemény volt, most pedig meg lehet hajlitani és alakitani, ahogy akarjuk. És hogyha tovább melegitjük, akkor átváltozik fehérré. És ha kűlömböző anyagokat teszünk a tűzbe: fát, szenet, vasat, hamarosan minden vörössé válik. A tűz teljesen áthatja az anyagokat.

Hasonló dolog történik velünk is, ha tűzbe borulunk a Szentlélektől. Akkor már nincs zsidó, nincs görög, nincs fekete, nincs fehér, mindezek eltűnnek: ha tűzbe borulunk az Úrért és lángolunk érte. De mihelyt kihűl ismét ez a lángolás, előjönnek a kűlömbségek. Ismét ellentétek lesznek férfi és nő között, fiatal és idős között. De amig lángol bennünk a Szentlélek tűze, eggyek vagyunk. Nem fog feltűnni nekünk semmi ellentét, mert ugyanaz a lélek van bennűnk, ugyanaz az erő és ugyanaz az energia. Erről beszélt Keresztelő János, amikor azt mondta, hogy tűzzel keresztel meg. Máté evangéliumának végén, amikor elkűldte az Úr Jézus az apostolokat a világba, azt parancsolta, hogy kereszteljék meg őket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Az egedeti görög szövegben nem arról van szó, hogy ezekben a nevekben kereszteljenek, hanem bele keresztelni a névbe. Belekeresztelni az Atya nevébe, a Fiú nevébe és a Szentlélek nevébe. Fogod tehát a személyt és, mint egy medencébe, belekereszteled az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe, a Szentháromság Isten nevébe. A név a karaktert, a természetet jelenti, mindazt ami jellemzi a személyt. Egy szóval sem mondom, hogy nem helyes a Szentháromság nevében keresztelni az embereket, de nem tehetjük azt, hogy megkereszteljük őket és azt mondjuk: kész, most megtettük, amit parancsoltak nekünk. Egyáltalán nem. A keresztség sokkal több ennél: belekereszteljük Isten jellemébe, természetébe, mindaba, ami Őt jelllemzi. Bellekereszteljük őket mindebbe. Belekereszteljük az Úr Jézus jellemébe és természetébe. És bele a Szentlélekbe. Megkérdezed: hogyan lehetséges ez? Az Úr Jézus felel erre: azt mondja: tanitsátok őket, hogy engedelmeskedjenek, mindannak, amit parancsoltam nektek. Hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. Meg kell tanitsuk a gyermekeinket, hogy tudják, hogy nem szabad lopjanak. Megtanitjuk őket, hogy nem járnak lányokkal, kedvük szerint. Megtanitjuk őket, hogy ne hazudjanak. Magtanitjuk őket, hogy ne vétkezzenek. Magtanitjuk őket, hogy ne a világot szeressék. Hanem, hogy megtartsák, tiszteletben tartsák, amit parancsoltam, és engedelmeskednek mindannak. Nem elég, ha tudják, mit nem szabad tenni. Hogy szépen fel tudják sorolni: ez az első parancsolat, ez a második, ez a harmadik parancsolat, ez a negyedik parancsolat. Meg kell tanitsuk az embereket, hogy ne csak ismerjék, tudják, hanem meg is tartsák a parancsolatokat. Mélyre kell hatolnunk: Ezért mondja az Úr Jézus, menjeek el, szerte a világba, minden néphez, és tegyetek embereket tanitvánnyá. Nem csak a saját nemzetünkre ell gondolnunk. Mi egy romlott világban élünk, ahol csak a saját népünkre gondolunk. Az Úr Jézus nem csak a saját népére gondolt, és nem csak róluk beszélt. Igaz, hogy a mieinkkel kell kezdjük, de aztán Jeruzsálemből kiindulva, el kell menni Samáriába, Júdeába, a föld végső határáig. Tanitványokká kell tegyünk embereket, minden nép köréből, azáltal, hogy az igaz Istenbe kereszteljük bele őket.

Adok egy példát. Emlékszem, amikor ébredésért imádkoztunk Mapumulóban, sokan eljöttek az imaösszejövetelekre. Egy üzletben gyűltünk össze, zárás után és ott imádkoztunk. Akkoriban nem volt gyülekezeti termünk, igy az ületben gyültünk össze.

Azon az imaösszejövetelen azt mondtuk: Úr Jézus, Keresztelő János azt mondta, hogy Ő vizzel keresztel, de te tűzzel fogsz keresztelni. Kérünk téged Urunk, hogy tedd meg ezt. Végy kezedbe minket és keresztelj meg minket a te lelkeddel. Keresztelj bele minket, a te isteni természetedbe, és isteni jellemedbe, bele Istenbe, aki emésztő tűz. Úr Jézus te azért jöttél, hogy tűzet bocsáss a földre. Most kérünk Urunk tedd meg ezt velünk is.

És ahogy igy, teljes szivből imádkoztunk, teljes lényünkkel imádkoztunk. Mert lehet úgy is imádkozni, hogy közben máshl jár az eszed, és mindenre felfigyelsz, ami körülötted történik. Úgy kell tudjunk imádkozni, hogy becsukjuk az ajtót magunk mögött. És ha becsuktad az ajtót, azt sem hallod, ha egy gyermek sir kivül. Be kell csukjuk a világ előtt a szivünk ajtaját. Minden egyebet kizárunk az életünkből. Nem arra figyelünk, hogy mit hallanak az emberek a szánkból. Vannak emberek, akik imában mondják el sérelmeiket, mert nincs erejük és bátorságuk, hogy szemtől-szembe mondják el a bajaikat az embereknek. Igy indirekt módon, az emberekkel beszélnek, mialatt imádkoznak. Ez nem helyes, mert azt jelenti, hogy nem csuktuk be az ajtót magunk mögött. Amikor imádkozunk, kettesben kell maradnunlk a mennyei Atyával. Hallottam isten egyik emberéről – at hiszem Moody volt az – hogy amikor imádkozott az istentiszteleteken és kimondta az áment, sokkot kapott attól, hogy még mindig a világban van. Ez bizonyitotta, hogy ő tényleg becsukta maga mögött az ajtót. Amikor imákdozott, Isten jeenlétében volt, és amikor kinyitotta a szemét, csodálkozott, hogy még mindig ebben a világban van, emberek között. Ezek az emberek tudták, mit jelent imádkozni: elfelejtesz minen egyebet, és nem arra figyelsz, hogy ki mond áment az imádra és ki nem. Vagy megállapittod, hgy szépen imádkoztál. Ha imádkozol, csak Istenre figyelj.

Amikor mi imádkoztunk, igy imádkoztunk, és kértük az Urat, hogy váltsa valóra, amit igért. Az Úr Jézus nem engedte a tanitványit, hoy eltávozzanak Jeruzsálemből, amig meg nem teltek lélekkel és meg nem keresztelte őket tűzzel. Tulajdonképpen bűn, ha nem vagyunk megtelve Szentlélekkel. Az efézusi levéleben azt olvassuk: teljetek meg Lélekkel. Az Úr azt akarja, hogy minden keresztény teljen meg Lélekkel. És ha nem vagyunk megtelve Lélekkel, akkor engedetlenek vagyunk az Isten igéjével szemben. Ha az Úr azt mondja, hogy szeressük egymást, és mi nem tesszük ezt, bűnt követünk el. Ugyanigy ha azt mondja, hogy teljünk meg Lélekkel, akkor meg kell telnünk Lélekkel. Hogy ne legyen olyan időszak az életünkben, amikor nem vagyunk megtelve Lélekkel. Engedelmeskednünk kell Isten igéjének, és meg kell telnünk Lélekkel.

Amint tehát imádkoztunk az üzletben, egyik testvérünk felkiáltott: óh, a szemeim, égnek a szemeim. És megismételte: égnek a szemeim, mintha tűzben lennék. És igy könyörgött: óh Uram, légy könyörületes hozzám! A következő személy felkiálltott: óh az én szám, az ajkaim, úgy égnek, mint a tűz. Tisztálalan az ajkam. Addig, soha nem tapasztaltunk ehhez hasonlót. Ugyanazokat a szavakat használta, mint Ésaiás próféta., amikor azt mondta: Tisztátalan ajkú vagyok, amikor megjelent neki az Úr dicsősége. Azonnal erre a prófétára emlékeztem, amikor igy felkiáltott az a személy.

Egy másik személy levette a cipőit és eldobta magától. Ez a személy azt kiáltotta: a lábaim égnek, mintha tűzben lennének. Uram bocsásd meg nekem, hogy olyan útakon járok, amilyenen soha nem lett volna szabad járnom. Olyan ösvényeken jártam, amilyeneken soha nem lett volna szabad járnom. Ez a személy ki akarta oltani a tűzet. Mi nem láttunk semmit, nem láttuk a tűzet, mert ez valami lelki dolog volt, láthatatlan számunkra. De mindezek ellenére érezhető volt, hogy Isten jelenétében voltak az emberek. Isten jelenlétében, aki olyan, mint az emésztő tűz. Nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy Isten emésztő tűz. Amikor Isten megjelent közöttünk az Ő dicsőségében, mindenkit ott érintett meg, ahol tiztátalan volt. Az akinek a szemei égtek, azt mondta: Olyan dolgokat néztem, amit nem lett volna szabad nézzek, és olyan könyveket olvastam, amilyeneket nem lett volna szabad olvasnom. Egyik igehirdető felkiáltott és azt mondta: úgy érzem, mintha ketté hasitottak volna, a tetőtől-talpig, két részre. A szavakat, amit használt, megtaláljuk a zulu forditású bibliában, a 25. rész 49-ik versétől kezdődően, ahol az Úr Jézus a haszontalan szolgáról beszél. A szolga azt gondolta, hogy késik az Ura, és verni kezdte a szolgatársait. Valószinüleg nem bottal vagy vesszővel ütötte őket, hanem a szájával verte őket. Kritizáljuk az embereket, hibát keresünk bennük, és ezáltal bántuk verjük őket. A szavak megsérthetnek, akár meg is ölhetnek egy személyt. Valószinüleg ezt tette a gonosz szolga. Az Úr azt mondja erről a szolgáról, hogy „kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja: és ott lesz majd sirás és fogcsikorgatás.”

Amikor hallottam ezt a prédikátort, amint felkiállt, szinte sokkolt, és arra gondoltam: vajon miért használja ez az ember éppen azokat a szavakat, amit az Úr a gonosz szolgáról mondott? Még ha igy is érez az ember, akkor sem szokta kimondani, mert ezzel gonosz szolgává teszi magát. Az összejövetel után elmagyarázta nekünk. Soha nem fogom elfelejteni, amit mondott. Azt mondta, úgy érezte, hogy darabokba vágták, tetőtől-talpig, ahogy az eredeti, görög szöveg mondja. Nem csak megbünteti, hanem kettévágatja. Néhány nap múlva kiderült, hogy mit is tett ez a személy. Eljött és megvallotta, hogy kipletykálta az ő szolgatársait, kritizálta a többi igehirdetőt, rosszat mondott róluk. Megkérdezte: tudnál imádkozni értem, hogy az Úr megkönyörüljön rajtam?

Csak egy néhányan voltunk az imaösszejövetelen, letérdeltünk és imádkoztunk. Amint imádkoztunk, ez a személy leesett a földre és úgy ficánkolt, mint egy kigyó. Tudjátok, hogy csavarog, tekerek egy kigyó: úgy tett ez az ember is. Közben azt mondta: oh, milyen sötét van, nem látok semmit. Ismeritek az Úrnak azokat a szavait, amikor azt mondja: „Megparancsolta, hogy kötözzék meg a lábait és a kezeit, és dobják ki a kűlső sötétségre.” Az ember csak ficánkolt, és mi imádkoztunk: Uram könyörülj meg rajta! Egy kis idő múlva elmondta nekünk, hogy rettenetes sötétben érezte magát. Olyan sötét volt, hogy nem tudja szavakban kifejezni, szörnyű érzés volt, nem látott semmit. Nem látott minket, semmit a szobában, a saját tenyerét sem látta. Néhány nap múlva, szörnyű körülmények között, meghalt ez a személy. Nem kivánok senkinek olyan halált, amilyennel ez az ember halt meg.

Ezek olyan dolgok, amit átéltünk, nem csak olvastuk, valamilyen könyvből. Ezért mondom azt, hogy amit a biblia mond, az teljességgel igaz, és jól tesszük, ha tartjuk magunkat hozzá. Ha Isten mond valamit, az úgy van, Ő nem beszél csak azért, hogy beszéljen. Az Úr Jézus, ha valamit mond, az úgy van. Isten szava az igazság.

Egy másik helyen voltunk, a missziótól mintegy 16o kilométerre, valahol, ahol mg nem volt korábban lelki ébredés. Olyan sokan gyűltünk össze, hogy a székeket ki kellett tegyük a helységből, hogy beférjünk mindannyian. Elkezdünk imádkozni: Uram eljöttünk ide és arra kérünk, hogy légy velünk. Kérünk Urunk te szits tűzet, és munkálkodj ezen a helyen.

Ahogy igy imádkoztunk egy asszony, aki semmit sem tudott a mi előző tapasztalatainkról, elkezdett ugrálni, mintha tranbulinon lett volna. Azt mondta: barátaim nem lett volna szabad ide jönnöm, úgy, hogy nincs rendben az életem. Imádkozott és azt mondta: Uram légy kegyelmes hozzám. Ne vess engem a pokolba. Megkérdezte, hogy elmehet-e, elhagyhatja-e a termet. Amikor azt mondtuk: igen, szó szerint kiszaladt a szobából. Egy vagy két óra múlva visszajött. Mit tett, amig távol volt? Egy hegyen voltunk, és az ő otthona lent volt a völgyben. Nem volt út, csak egy ösvény. Szó szerint, hazaszaladt. Az első ember, akihez odament, a férje volt. A zulu nők nem nevezik nevükön a férjüket, hanem, azt mondják neki apa, és a legidősebb gyermek nevét mondják és ennek az apjának nevezik. Azt mondta neki: apa, én egy szörnyű bűnös vagyok. Az Úr megmutatta nekem, hogy milyen kellene legyek, és én távolról sem vagyok olyan. Nem voltam egy jó feleség, nem voltam engedelmes feleség. Én mindig a saját jógaimért harcoltam, és soha nem voltam segitség számodra. Kérlek bocsáss meg nekem. Amikor a férj azt mondta, hogy megbocsátok, a legidősebb fiúhoz szaladt. És sorra odament minden gyermekéhez és azt mondta: gyermekek nem voltam Isten szerinti anya. Nem voltam olyan példa számotokra, amilyen kellett volna legyek. Nem láttátok soha az életemben a gyümölcsöket, amiket kellett volna teremjek Istennek. Nem hoztam olyan gyümölcsöket, amilyeneket az Úr elvárt volna tőlem, mint anyától. Miután otthon mindenkitől bocsánatot kért, átszaladt a szomszédokhoz. Sorra bocsánatot kért minden szomszédtól. Az egyiknek azt mondta: bocsáss meg, mert pletykáltam rólad. A másiknak azt mondta: bocsáss meg, mert képmutató voltam veled szemben. Amikor sót kértél tőlem, magamban mindig arra gondoltam, hogy csak kihasználsz engem. Az Úr megmutatta nekem, hogy ez bűn volt az életemben, és jaj nekem, ha úgy kell meghalnom, hogy nem bocsátasz meg nekem, és nem teszem rendbe ezt a dolgot. Aztán elment a farm tulajdonosához, ahol dolgozott, és megvallotta, hogy nem volt hűséges a munkájában.

Amikor mindezt megtette, visszajött hozzánk, térdre esett, mintha mi ott sem lettünk volna, és sirva igy imádkozott: Uram, köszönöm, hogy adtál nekem egy esélyt, hogy renbetegyem az életemet, hogy lehetővé tetted, hogy megbékéljek ezekkel az emberekkel, és megbékéljek veled. És most kérlek Uram tölts be a te lelkeddel. Gyújtsd meg a te tűzedet a szivemben, hogy égjek, lángoljat, tűzbe legyek érted. Ez az asszony, most már nagyon sok éve, messzemenően világossággá lett, az Úrért. Ő tudja, mit jelnt, hogy Isten szent. Tudja, mit jelent az, hogy Isten emésztő tűz. Van fogalma arról, amit az Úr Jézusról mondott János, hogy Ő tűzzel keresztel. Tudja mit jelent a tűzkeresztség. Féli az Istent, azzal a félelemmel, ami a bölcsesség kezdete.

János azt mondta, hogy ő vizzel keresztel, de aki utánna jön, az tűzzel fog keresztelni. Ha elboritt minket ez az isteni tűz, ez az emésztő tűz, számithatunk arra, hogy ennek komoly következményei lesznek.

Lilimoor történetével szeretném befejezni. Lilimoor akkor tért meg, amikor az ébredés elkezdődött Mapumuloban. Kezdetben lángolt, tűzben volt az Úrért. Emlékszem egy nap elment Lidia Tutufuse testvérünkhöz és ezt mondta neki: ha az Úrhoz térsz, akkor térj hozzá teljes szivvel, ne elégedj meg felemás dolgokkal. Ilyen keresztyén volt Lilimoor, aki elment és bizonyságott tett, és egyik lelket a másik után vezette az Úrhoz. De aztán történt valami, ami sajnos sok emberrel megtörténik. Kialszik az első tűz, és az ember hanyatlani kezd lelkileg. Ha ilyesmi előfordul, minden esetben, kivétel nélkül tudható, hogy a bűn ismét teret kapott annak a személynek az életében. Nem föltétlenűl szükséges, hogy egy nagy bűn legyen a mi szemünkben. De ami nekünk kicsinek tűnik, az nagy lehet Isten szemében. Ezért figyelmezteti az Úr Jézus a gyülekezetet a Jelenések könyvében, hogy elveszett belőle az első szeretet. Nem azt mondja, hogy imádkozzanak szeretetért, mert megfogyatkozott a szeretet, hanem azt mondja: emlékezzetek vissza, hol siklottak el a dolgok. „Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet.” Jel 2, 5 Ha nincs meg bennünk az első szeretet, ha lazittunk, tudhatjuk, hogy valahol, valami megromlott. Akkor helyre kell igazitsuk a lépteinket. Az Úr azt mondja: emlékezzél vissza hol estél el. Ne kövesd el azt a hibát, hogy elkezdesz imádkozni és kéred az Urat, hogy több szeretetet adjon neked, vagy több tűzet adjon beléd. Ne is gondolj erre. Annál inkább kérjed, hogy az Úr mutassa meg hol vétkeztél, hol siklottak el a dolgok, és térj oda vissza. Lehet, hogy csak egy kis keserüsg ez, vagy egy batátságtalan szó, vagy egy barátságtalan cselekedet, valami, amit nem kellett volna elkövess és mégis megtetted. Ha rájöttél a vétkedre, tedd rendbe. Ne töprengj és ne halogasd egy pillanatig sem. Ha ezt megteszed, nem kell imádkozzál több szeretetért és tűzért, mert a tűz azonnal fel fog lobbanni a szivedben, és lesz szeretet is benned. A Szentlélket el lehet oltani, el lehet hantolni, ki is ölhetjük magunkból. A zsidókhoz irott levélben azt olvassuk, hogy hit által elvesztette a tűz az erejét és nem ártott Dániel barátainak, akiket a tűzes kemencébe vetettek. Ezeknek még a hajuk szála sem perszelődött meg. A tűz erejét veszitette. Arra is figyelmeztet az ige, hogy ne fojtsuk el a Szentlélek tűzét. A Szentlélek erejét veszitheti a mi életünkben, a bűn miatt. Ezért mondom azt, hogy ahol vétkeztünk, ott kell rendbe hozzuk a dolgot.

Térjünk vissza Lilimoorhoz. Bűnbe elegyedett és egyik bűn a másikat követte az életében: szeretőt tartott, aztán másik szertője volt, addig mig végül teherbe esett egy olyan férfitől, akinek már volt három felesége. Ő volt a negyedik. Aztán elterjedt a hire az egész országban: az emberek mindenhol arról beszéltek, hogy milyen gonosz nőszemély lett belőlle, és milyen botrfányos életet él. Kilenc évig visszatért a világba, és amennyire lángolt előbb az Úrért éppen olyan tűzzel égett az ördögnek. Add oda az ördögnek a kisújadat és elveszi az egész kezedet. Kilenc év után visszajött hozzánk a misszióra. Egy vasárnap jött és mi éppen indultunk Claridgebe. Éppen kiléptem az ajtón, amikor szembejött velem. Megkérdeztem: Lilimoor mi szél hozott erre? Azt felelte, hogy az istentiszteletre jött.  Mondtam neki, hogy mi elmegyünk, és az autók már tele vannak és az autóbusz is tele van, de lesz egy istentisztelet itt helyen délben egy órakor. Azt mondta, hogy marad, és úgy is lett, itt maradt. Egyes munkatársaink is hátramaradtak. Szép napsütéses nap volt, úgyhogy egy felhő nem volt az égen. Negyed egykor már mintegy hétszáz ember gyűlt össze az istentiszteletre. Az emberek behúzódtak az árnyékba és két oszlopban ültek, Lilimoor pedig valahol a közpen űlt. Ahogy elkezdtek énekelni felhők gyülekeztek föléjük, és hirtelen mielőtt még Barni elkezdte az igehirdetést egy villám belecsapott Lilimoorba. Senkit sem érintett körlötte, ahogy a tömegben űlt, csak őt. Úgy eltalálta a villám, hogy a levegőbe repitette és az átjáróhoz esett le. Ott a betonon teljesen kiterült. Leállt az istentisztelet. Kissé magához tért, de egyik oldala le volt bénúlva. Ezért nem tudott jól beszélgetni, de kérte, hogy menjen hozzá az igehidető. Amikor Barni odament hozzá, azt mondta neki: úgy csapott belém a világosság, mint Saúlba, amikor Damaszkusz felé tartott. Tudom, hogy ez a bűneim miatt történt velem. Lángoltam az Úrért, de meghátráltam. Amikor este hatkor megérkeztünk, több száz ember még mindig úgy állt ott, mintha temetésen lettek volna. Megkérdeztük mi történt, és ők elmesélték nekünk a történteket. Barni azt mondta, hogy ő már sok ember bűnvallását hallotta, de ilyet mint Lilimoortól még soha nem hallott. Olyan volt, minha egy köyvet tartott volna a kezében, és az elúlt kilenc évet úgy mondta el, mintha egyik lapot a másik után lapozta volna fel. Eygik napot a másik után mondta el: kipakolt minden, ahogy addig élt. Néven nevezte a bűnöket. Barni azt monta, soha nem gondolta volna, hogy valaki igy megtudja vallaki a bűneit. De ezt mondta Lilimoor: meghalok, és jaj nekem, ha ezekkel a bűnökkel halok meg.

Sok hasonlót tapasztaltunk, amikor egy ember szemtől szembe találkozik az Úrral. Akkor nem játszadozik többet az ember, hanem néven nevezi a dolgokat. A zuluknak van egy mondásuk: mondj igazat, mint egy haldokló.

Megkértek, hogy menjek be hozzá a szobába, ahova bevitték. Nem akartam azonnal menni, de kérleltek. Amikor bementem a padlóm feküdt bénán. Azt mondta nekem: te ismertél engem, amikor még tűzben voltam és égtem az Úrért, de aztán az ördög ismét bejött az életembe és tönkre tette az életemet. Volt még egy néhány dolog, amit megvallott és rendbehozott az életében. Amikor aztán imádkoztunk érte, felállt, és  teljesen meggyógyult. Megkért, hogy adjunk egy autót, hogy elmehessen az édesanyjához. Az édesanyja mindvégig figyelmeztette őt: gyermekem az élet, amit élsz, nem lehet tetsző Istennek, de ő nem akart hallgatni az édesanyjára. (Azt gondoltam, hogy csak a fiúk ilyenek, hogy nem hallgatnak a szülőkre, de akkor rájöttem, hogy a lányok is lehetnek engedetlenek.) Azt mondta: el kell menjek az édesanyámhoz, mert ő soha nem kötött kompromiszumot, mindig mondta, hogy a pokol felé tartok. Semmiben nem akart közösséget vállalni belem, mert bűnös életet éltem. És most el akart menni, hogy bocsánatot kérjen az édesanyjától és megbékéljen vele. Addig kérlelt, hogy elvittük őt.

Amikor odaértek azt monta az édesanyjának: az Úr leállitott engem, mert villám csapott belém. Az édesanyja azt felete: lányom, Lilimoor, fejzd be a hazudozást. Meddig akarsz még hazudozni nekem. De ő állitotta, hogy igazat beszél. Ekkor azt mondta az anyja: nézd, ma jó idő volt, nem volt egy felhő az égen. Hogy mondhatod, hogy a villám csapott beléd? Nem villámlik, amikor sűt a nap. Akkor atöbbiek is elmondták a történteket. De valóban a körülöttünk lévők, akik a szomszédságunkban élnek, azok sem vettek észre semmit a villámlásból. Amikor elváltunk azt mondta: nem tudom mikor találkozunk, valószinüleg nem egyhamar, mert el kell mennem Durbánba, Ishawiba, Stangerbe és minden helyre, ahol éltem és rendbe kell tegyem a dolgaimat, ahol vétkeztem. Mindenhová, ahol férfiakkal éltem és olyan dolgokat tettem, amilyet soha nem kellett volna elkövessek.

Látjátok, azt mondja János, nagyobb az, aki utánnam jön, mert én vizbe merittem az embereket. Bemegyünk a vizbe bűnösen és kijövünk bűnsen: nem változik meg semmi az életünkben. De lehetetlenség, hogy találkozz az Istennel, aki emésztő tűz, és továbbra is ugyanolyan maradj. Ez nem azt jeléenti, hogy mindenki autómatkusan rendbejön, ha találkozik Istennel. Pál apostol azt irja, hogy a bűn halált okoz. De hála Istennek van menekvés a bűnből. Aki elhagyja a bűnt azé a menny, de aki nem azé a pokol. Adja az Úr, hogy ez betelsesedjen rajtunk. Bárcsak felismernénk, hogy mit jelent az, hogy Isten emésztő tűz. És ez az isteni tűz hasson át minket, hogy égő vörössé, forróvá váljunk az Úrért. Ilyennek kell lennie, minden keresztyénnek, minden egyes embernek. Talán ezért mondja, hogy Jánosról, hogy a legnagyobb. Ő nem gyógyitott betegeket, de ennél nagyobbat tett. Nem gyógyitotta meg a vakokat, hanem az Úr előtt járt és elkészitette az útat. Azt hirdette: térjetek meg és változzatok meg elmétekben, mert jőn az, aki nagyobb nálam, és ő tűzzel fog megkeresztelni titeket.

 

Imádkozzunk!

Úr Jézus hozzád jövünk. Nem megyünk Jánoshoz, aki beszélt rólad, hanem hozzád jövünk, akiről azt hallottuk, hogy tűzzel fogsz megkeresztelni minket. Mert te azért jöttél, hogy tűzet bocsáss a földre. Kérünk, hogy a te isteni terméseted, a te jellemed, a te lelked árasszon el minket, és hasson át minket teljesen. Érintse meg a mi szemeinket, a látásunkat, az érzéseinket, szivünk legmélyét, az ajkainkat, a lábunkat, hogy soha ne legyünk ugynolyanok mint azelőtt voltunk. Segits, hogy valóban olyanok legyünk, akik beléd vannak keresztelkedve: Az Atyába, az Ő természetébe, a Fiúba, és a Szentlélekbe, hogy meglátszodjál Te Urunk bennünk, hogy az Atya kijelentse magát általunk és a Szentlélek is. Add Uram, hogy ne névleges keresztyének legyünk, hsanem árassz el minket teljesen. Ha van bennünk még valami világi dolog, te semmisitsd meg azt. Ha van valami, ami elfojtja a te Lelkedet bennünk, semmisitsd meg Uram. Segits, hogy olyan keresztyének legyünk, akik égnek, lángolnak az Úrért, és egész hátralévő életünkben a te Lelked árasszon el minket. Ámen            

 

Ne felejtsétek el hol kezdődik. Nem Kinában kezdődött, nem Indiában, hanem Jeruzsálemben, azon a helyen, ahol az apostolok éppen akkor voltak. Ott kell elkezdjük, ahol éppen vagyunk, ahol találjuk magunkat, éppen most és éppen itt. Aztán folytatódik az otthonunkban, a családunkban, a gyermekeinkkel, a feleségünkkel, a férjünkkel, a szülőkkel, a szomszédeinkkal: ez a mi munkaterületünk, a mi missziónk. A munkahelyünkön, ahova helyezett az Úr, ott kell kiálljuk a próbát. Igy lesz a kör egyre tágasabb, amig el nem érjük a föld végső határait. Ezt várja el az Úr tőlünk. Ne mond, hogy te csak egy egyszerű háziasszony vagy, csak egy farmer, vagy ez, vagy az, mert csak egy néhány szóra van csak szükség, és az Úr hatalmasan tudja használni azt egy lélekkel betöltött személy életében. Legelőször a legközelebbiek kell megérezzék a változást az életetekben, és aztán a többiek, a szolgák, a munkások, a szomszédok, és igy tovább...

 

2. Az igazi megtérés

 

Erlo Stegen igeirdetése

 

Imádkozzunk:

Úr Jézus köszönjük, hogy neked adatott minden hatalom mennyen és földön. Kérünk légy közöttünk, mint ahogy ott voltál a kánaáni mennyegzőn: ott ahol borrá változtattad a vizet. Uram ezt csak te tudod megtenni. Te megtudod változtatni egy pillanat alatt a testi és földi dolgokat. Kérünk tégy csodát a mi életünkben is.

Köszönjük, hogy meghaltál értünk, legyőzted a kereszten a bűnt, a halált, és az ördögöt. Jöjj közénk Urunk, menj végig soraink között, és kegyelmeddel érints meg mindannyiunkat, a te igéd, a te szent szavad által. Ámen  

 

A tudatlanság időszakait ugyan elnézte az Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.  Apostolok cselekedetei 17, 30

Ebben az igehirdetésben a megtérésről akarok beszélni. A mégtérés parancs az egész emberiségre nézve. A Biblia Isten szava, és ha valaha is érvényes volt, akkor ma is érvényes: érvényes számunkra és az egész mai világ számára. Az Úr azt parancsolja mindenkinek mindenhol, hogy térjen meg.

A mai modern világban a keresztyének nagyon felszinessé váltak: a só elveszitette az izét és a világosság nem fénylik kellő képpen. Meglátogattam egyszer egy vidéket Délafrikában, ahol arra panaszkodtak az emberek, hogy annyira sötét az a vidék, hogy az emberek nem akarnak hallani az Úr Jézus evangéliumáról. Azt válaszoltam erre az ottani embereknek, hogy én nem értem, hogy lehet ez, hiszen ők keresztyéneknek vallják magukat, hát akkor hogy-hogy nem világitanak? Ha a világban vagy akár csak egy városban sötétség van, ezért nem azok a hibásak, akik a sötétségben űlnek, hanem azok, akik kellene, hogy világitsanak és nem teszik ezt. Valahogy a lámpások nem müködnek úgy, ahogy kellene, hogy működjenek: ezért olyan sötét a mi korunk. A mai keresztyénség egyik alapvető problémája a minőség nélküli mennyiség. Sok keresztyén van ugyan a világon, de kevés igazi keresztyén van. Sokszor mondtam már otthon Délafrikban, hogy többet ér két igazi keresztyén, akik kompromiszum nélkül élnek, mint kétezer olyan, akik csak fél szivvel követik az Urat. Két igaz embert sokkal jobban tud használni az Úr, mint több ezer olyant, akiknek megosztott szive van. Miért van ez igy? Sok egyház és sok gyülekezet csak arra törekszik, hogy minél több embert összetoborozzon. Ezt én egyáltalán nem értem. A világi dolgokban is másképpen járunk el. Aki például egy autót vásárol, azt szeretné, hogy a legjobb autója legyen. Aki egy ruhát vagy egy öltönyt vásárol, azt szeretné, hogy a legjbb minőségű anyagot kapja. A lelki dolgok szempontjából azonban, megelégszünk minden ócskasággal. Bárcsak változtatna ezen az Úr, a mi életünkben. Az Úr nevét miattunk, keresztyének miatt gyalázzák sokan. Már Pál apostol is ezt irta a rómaiaknak: „miattatok káromolják az Úr nevét a pogányok”.

A Bibliában sokszor olvasunk a pogány népek útálatosságairól, és az Úr szigorúan megtiltja az Ő népének, hogy kövessék őket ezekben a dolgokban. Manapság a pogányok beszélnek a keresztyének útálatos dolgairól. Ezt gyakran tapasztaltam a pogány zuluknál. Vannak zuluk, akik nem akarják iskolába adni a gyermekeiket, mert attól tartanak, hogy a nyugati civilizáció hatására, a gyermekek neveletlenek és engedetlenek lesznek, és nem tisztelik kellő képpen a szüleiket. Az ilyen zuluk nyiltan kimondják: nem kérünk ebből a civilizációból. Sajnos azonositják ezt a civilizációt a keresztyénséggel.

Az ébredésben, amit az Úr ajándékozott nekünk, olyan gyermekeink vannak, akik képesek órák hosszát türelmesen űlni a helyükön, ha kell. Néha ötezer gyermek gyűlik össze és mégis olyan csendben vannak, mintha egy sem lenne ott. Ezek a gyermekek tisztelik a szüleiket, és ha egynek is azt mondjuk: űlj ide, akkor ott fog űlni, és ha azt mondjuk: légy csenben, csendban marad.

Vannak pogányok, akik nem engedik meg a gyermekeiknek, hogy templomba menjenek, mert azt tartják, hogy az egyház, az ő kulturájuk végét jelenti. Azt álliták, hogy a keresztyének hatására veszitették el a lányok a szűzességüket. Szomorú ez a helyzet.

Egy alkalommal meghivtak, hogy beszéljek egy egyetemen, feketéknek. Az együttlét után odajött hozzám egy jogász és ezt mondta: „Ne várd el tőlem, hogy keresztyénnyé váljak. Én az ősök szellemét imádom. A Jézus lelkével nem akarok semmiféle közösséget vállalni. Ha az az eredménye az evangéliumnak, ami ma a keresztyén népeket jellemzi, akkot én nem kérek ebből.” És elkezdte felsorolni azokat a nemi betegségeket, amit a keresztyének terjesztettek el: többek között a szifiliszt. Tudjátok, hogy nevezik a feketék ezeket a betegségeket? Keresztyén betegségeknek nevezik őket. Ilyen körülmények között, nem könnyű misszionáriusnak lenni, pogányok között.

Köszönjük az Úrnak, hogy az utóbbi húsz évben, amióta elkezdődött az ébredés, az evangélium zászlaja ismét magasam lobog, úgyhogy ezt mondják a pogányok: Ha azt akarjátok, hogy a leányaitok ismét tiszták és szűzek maradjanak, mint a régiek voltak, akkor menjetek azokhoz a keresztyénekhez, akik az ébredési területeken élnek. Ilyenek kellene legyenek az egyházak is. Valószinüleg tudjátok, minden keresztyén tudja, hogy a mennyasszonyi fehér ruha, azt jelképezi, hogy a férjhezmenndő lány még érintetlen és tiszta. Igy kellene ennek lennie, de mi a valóság? Mi a pogányokat arra szólitjuk fel, hogy térjenek meg, de úgy néz ki, hogy a keresztyéneknek is meg kell térniük. Bocsássatok meg, ha kűlönös módon beszélek, de az igazságot kell mondanom. Ha nem ezt teszem, egyszer el kell majd számoljak erről, Isten szine előtt. Örülök annak, hogy még vannak olyan emberek, akik az igazságot akarják hallani. Ha nem az igazat mondjuk, akkor cirkusszá tesszük a gyülekezetünket. Sajnos sok helyen a mai keresztyénséget cirkusszá teszik, és ráadásul még tetszik is az embereknek ez a cirkusz. Bárcsak megkönyörűlne rajtunk az Úr, hogy ne legyünk részestársak sokakkal ebben a dologban. A mi feladatunk, az Úrral szemben és a világgal szemben az, hogy az igazságot és csakis az igazságot szóljuk: mert az igazság szabaddá tesz. Sajnálatos dolog, a mai keresztyénségben, hogy sokan a mennyiségre és nem a minőségre törekszenek.

Nem olyan rég, volt egy lelkész-konferencia a mi tartományunk fővárosában, Pietermaritzburgban a következő témával: „Megtérés és megbánás”. Ezen a konferencián felállt egy lelkész és a következőket mondta: Nagyon veszélyes dolog, ha sokat beszélünk a megtérésről és a megbánásról, mert amikor ő megtért, olyan röhögő görcs kapta el, hogy a földön fetrengett a nevetéstől. Kijelentette: „Én nevetve mentem be az Isten országába.”

Ebben a felszólalásban nyomát sem találtuk a megtérésnek és a megbánásnak, cseppet sem beszélt arról, hogy felismerte volna a bűneit. Vajon meg kell tűrniük a keresztyéneknek az ilyen igehirdetőket a szószékeiken?

Billy Graham, a hires amerikai evangelizátor egy alkalommal a következőket mondta: „Évekkel ezelőtt az emberek sirva jöttek az Úr keresztjéhez, hogy megtérjenek. Manapság mosolyogva jönnek előre az evangelizációkon, hogy átadják az életüket az Úrnak.” Olyan mély megtérésekben van részünk, hogy ma megtérnek, holnap pedig már ismét a cigarettát fogják  kezükben, vagy ha nem cigarettát, akkor kábitószert, vagy ha nem kábitószert, akkor egy parázna nőt, vagy ha ezt sem, akkor is ott marad a büszkeség, vagy a hazugság, vagy az irigység, a féltékenység, vagy a harag. Az ilyen dolgokról még beszélni sem kellene keresztyén körökben, nem hogy lépten nyomon ott találjuk őket a keresztyének között.

Sajnos ez a valóság a mai világban: a megtérések felszinesek, ezért a gyümölcs sem lehet jó. Legtöbb esetben az embereket jól beidomitják: felöltöztetik egy örvendező ruhába, felhúzzák a ruhát a világ öszzes tisztátalanságára, ami ott marad a ruha alatt. Hogyan lehet ez tetsző nekünk, de hogyan lehet ez tetsző az Úrnak? A feolvasott igében azt olvassuk, hogy Isten megparancsolja minden embernek mindenhol, hogy térjenek meg, és a megtérésük valós legyen, nem mosolyogva, mert nem a cirkuszba hiv minket az Úr, hanem az Ő szentségének jelenlétébe.

Nemrég, Délafrikában megtért egy terrorista. Mikor beszélgettem vele, megkérdezte tőlem: Mondd, milyen lélek a Szentlélek, aki a keresztyénekben van? Én visszakérdeztem, hogy milyért kérdezi ezt tőlem. Akkor elmondta a következő trörténetet: Egy nap egy nagy keresztyén gyülekezetben voltam. A zsebeim tele voltak kábitószerrel és cigarettával, a szivem tele volt gyűlölettel, és minden vágyam az volt, hogy hamarosan vért lássak. Akkor hirtelen hátra vágtam magam, mert azt mondták, hogy leszállt a Szentlélek. Elteritett, annak ellenére, hogy kábult és részeg voltam. De amikor kimentem onnan, folytattam a terrorcselekményeket, a kábitószerezést, a paráznaságot és a gyilkolást. Én nem értem ezt a Szentlelket.

Ez nem a Szentlélek – válaszoltam neki – ez egy másik lélek. Ha a Szentlélek elkezd munkálkodni az életünkben, érezni kezdjük Isten szentségét, aminek nem lehet semmi közössége a bűnnel. A világosság és a sötétség nem vállalhatnak közösséget egymással.

Ekkor ez a fiatal azt mondta: Meg akarok térni, imádkozz értem, hogy megszabaduljak a gyűlölettől és az erőszaktól.

Időközben megtudtam, hogy néhány társa, akik szintén terroristák voltak, megtért és viszamentek azokra a helyekre, ahol bűncselekményeket követtek el és megvallották a bűneiket és rendezték a dolgaikat. Olyan megdöbbentő vallomásokat tettek, hogy amikor a rendőrök hallották őket ezt mondták: Ha ilyen emberek, mint ezek, akikkel eddig csak problámáink voltak, megtérnek az Úrhoz, akkor eljött az ideje, hogy mi is megtérjünk.

Kedves barátaim, ha egy ember megtérése őszinte és igaz, több ezer más embet ragad magával. Ezzel a jelenséggel gyakan találkozunk, amióta elkezdődött közöttünk az ébredés. Ha csak egy gyermek megtér, előfordult, hogy száz vagy akár kétszáz ember tért meg néhány nap után. Nem a szavai, hanem a megváltozott élete győzi meg a többieket. Az a baj sokszor, hogy túl sokat beszélünk. Jobban tennénk sokszor, ha hallgatnánk, és hagynánk, hogy az életmódunk tanúskodjon, kűlönben újjal fognak mutatni ránk a pogányok kijelentve: ezzel a képmutatóval mi nem vállalunk közösséget.

Ugyanazon a konferencián, a tartományunk fővárosában, felállt egy asszony, aki a keleti területekről jött, ahol ugyancsak lelki ébredés volt és ezt mondta: „Lelkész úr, én nem értem azt, amit ön mond a megtérésről és arról, hogy az ember nevetve megy a pokolból a mennyországba. Nem igy jött vissza a tékozló fiú az apjához. Az ő megtérése nem vicc volt. Mi Istennel nem viccelődhetünk: megtehetjük az emberekkel, de nem az Úrral. Isten szine előtt mi bűnösök, elveszettek vagyunk. Mi keleten azt mondjuk: ha valaki megtér az Úrhoz, úgy kell tegye, ahogy a folyó teszi a tengerrel: teljesen odaadja magát. Minden, ami bennünk van, ki kell jöjjön bennünk (minden bűn). Ime egy igazi megtérés, ahogy ezt a keleti négerek megfogalmazták: mint a folyó magát átadja a tengernek, úgy adjuk át magunkat az Úrnak: teljesen.

 

Milyen tehát egy igazi megtérés?

 

Kurt Koch, „Hogyan találjuk meg az Úr Jézust? cimű könyvében” ir a középköri teológusokról, akik négy pontban foglalták össze az ő teológiájukat. Ez a négy pont nem kell, hogy sablon, vagy törvény legyen számunkra, ha azonban jártasak vagyunk lelki dolgokban, vagy ha átéltünk már egy lelki ébredést, könnyen rájövünk, hogy minden ébredésnél és minden megtérésnél, vannak alapelemek, melyek megismétlődnek. Ezeket az alapelemeket megtaláljuk a Bibliában is. Vehetünk egy bibliai megtéréstörténetet, és meg fogjuk találni benne ezeket a pontokat. De ismétlem: ne legyen ez szabály. Teljes szivvel törekedjünk arra, hogy ne csináljunk ebből törvényt.

Nézzük meg tehát melyek voltak a középkori teológusok alaptételei:

 

1. attricio – a bűn felismerése
2. contriccio – őszinte megtérés
3. confessio – bűnvallás vagy gyónás
4. satisfactio operis – jóvátétel

 

Vizgsáljátok meg ezek alapján, hogy a megtérésetek igazi volt-e, vagy nem volt igazi. Egy igazi megtérés többet ér ezer testi gyógyúlásnál. Többet ér az igazi megtérés, mint a rákból való gyógyulás, vagy akár a feltámadás. Amikor az Úr Jézus elkezdett prédikálni, ezt hirdette: Térjetek meg! Hasonló képpen Keresztelő János is, akiről azt mondta az Úr, hogy a legnagyobb az asszonytól születettek között, ő is a megtérést hirdette. Ugyanigy tettek az ószövetségi próféták is.

Ne mondja senki, hogy ezt csak az ószövetség Istene követelte igy. Manapság sok ember kűlömséget tesz az ószövetség és az újszövetség Istene között, és ezáltal visszasülyednek a többisten hitbe. Egyesek megtagadják az ószövetség Istenét és csak az „új Istenükhöz” imádkoznak. Ha a te Istened nem azonos az ószövetség Istenével, akkor csak egy magán bálványt imádsz, saját eszeddel és értelmeddel alkottál maganak Istent. Az Isten, örök Isten, aki nem változik meg: Ő az első és az utólsó. Mi olyanok vagyunk, mint az időjárás, állandóan változunk, de Ő nem változik meg, és az Ő szava, a Szentirás sem változik meg.

Az újszövetségben azt olvassuk, hogy pünkösdkor, amikor Péter igehirdetése sziven ütötte az embereket, ezt kérdezték: Atyámfia, testvérek, mi tévők legyünk? Mit kell cselekednünk? Ekkor Péter ezt válaszolta nekik: „Térjetek meg! Az Úr Jézus is, feltámadása után, amikor az emmausi tanitványokkal haladt az úton és felfedte nekik az irásokat, majd megjelent a többi tanitványnak is, saját szájával mondta: „...hirdetni kell az Ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot, minden nép között...” Lukács 24, 47 Az egész újszövetségen végighúzódik ez a téma: a megtérés. Fontos tehát, hogy mi is hangsúlyozzuk ezt.

Figyeljük meg tehát ezt a négy tételt:

 

1. Attricio (A bűn felismerése)

 

Manapság sokmindenre azt mondják, hogy a Szentlélek munkája. Én megkérdőjelezem ezeket a dolgokat. Sok lélek van ugyan, melyek munkálkodnak, de nem minden lélek Isten lelke.

Az Úr megigérte, hogy az utólsó időben kiárasztja a lelkét minden teremtményre. Ha az Úr igér valamit, azt Ő meg is teszi. De az ördög is megtesz mindent, hogy megakadályozza Isten munkáját. Mivel azonban nem tudja megakadályozni a lelki ébredéseket, hamis, nem valós ébredéseket inditványoz. A Szentlélek nevében jön, de a maga munkáját végzi. Ébredés helyett cirkuszt csinál az egyházból. Az emberek azt állitják magukról, hogy megteltek Szentlélekkel, de bűnben élnek: paráználkodnak, elválnak, vétkeznek, és nincs győzelmük a bűn felett. Minden keresztyén, aki részesedett a Szentlélek ajándékában, több nint győztes: uralkodni tud a bűn felett. Ezek után meglátszanak az életében a Lélek gyümölcsei: a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a szivesség, a jóság, a szelidség és az önmegtartóztatás. Arcuk isteni ragyogásáról, az örvendezésről ismered fel az ilyen embereket, azokat, akik részesedtek a Lélek ajándékában. Azt tapasztaljuk azonban, hogy éppen azok nem tudnak szeretni, akik a legtöbbet beszélnek a szeretetről.      

Ne csapjuk be magunkat és ne csapjunk be másokat: a megtérésnél a legfontosabb dolog a bűnök beismerése. Ez volt az első dolog, ami velünk történt, amikor a Szentlélek elkezdett munkálkodni közöttünk és ébredést ajándékozott nekünk. Az emberekre annyira ránehezedett a bűn, hogy sokszor száz-kétszáz ember állt sirva az ajtónk előtt, hogy megvallják bűneiket. Emlékszem az egyik nap egy pogány ember, egy gyilkos, úgy sirt mint egy gyermek, és amikor megkérdeztem, hogy miért sir ezt válaszolta: „A pokol felé tartok, mert bűnös ember vagyok, az élő Isten ellen vétkeztem”. Ez a Szentlélek gyümölcse. Minél mélyebb és aprólékosabb a bűn felismerése, annál jobb: mert akinek sok bocsátatik meg, az jobban szeret. Aki nem ismeri be bűnösségét, az örömét leli a bűnben, és mivel örömmel vétkezik, nem akar megválni a bűneitől. Az ilyen ember állithatja ugyan, hogy benne van szeretet, de az csak testi, érzelmi szeretet lehet,és semmi köze nincs az isteni szeretethez.

Lehet, hogy azt monjátok: Erlo, te a mondanivalódat csak az ébredéssel támasztod alá. Igazold mindezt biblikusan, Isten igéjéne alapján. Nos, éppen ezt akarom tenni.

A zuluk közötti lelki ébredés a kezdetektől Isten igéjére támaszkodott, és mind a mai napig igyekszünk, hogy az ige alapján folytassuk az ébredést. János Evangéliumának a 16-ik részében, a 8-ik versben ezt olvassuk: „És amikor eljön (a Pártfogó, a Szentlélek) leleplezi a vilg előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az itélet.”

Az első dolog, amit a Szentlélek tesz, amikor kezd munkálkodni az életünkben az, hogy megnyitja a lelki szemeinket, hogy lássuk meg a bűnt, Isten világosságában. Ha valaki nem élte át a megtérést, nyugodtan vétkezik és örömét leli a bűnben, sőt szereti a bűnt. Az ilyen emberen nem segit semmilyen egyházi törvény vagy a szülők szabályai. A meg nem tért gyermekek, ha félnek a szülőktől és nem vétkeznek az ő jelenlétükben, azonnal megteszik, ha a szülők nincsenek jelen. De ha a Szentlélek kezd munkálkodni egy ember életében, akkor nem kell már azt az embert oktatni, vagy győzködni, hogy mi a bűn, és mit jelent vétkezni, mert a Szentlélek meggyőzi és megvilásositja számára, hogy mi a bűn és miben vétkes. Ilyen szempontból azonnal le lehet ellenőrizni egy igehirdetést, vagy akár egy ébredést is, hogy az a Szentlélektől van-e vagy semmi köze az egésznek Léleknek. Sok igehirdetés és sok ébredés van, ami nem a Szentlélektől ered. Ezért mondja az apostol, hogy mindent meg kell vizsgálni. Ez a próbakő: Amikor eljön (a Pártfogó, a Szentlélek) leleplezi a vilg előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az itélet.” Nem azt mondja: Ne aggódj, nincs semmi baj, ha vétkeztél is, jó a mi Urunk, szeret téged. Nem igy biztat a Szentélek.

Az ébredés kezdetétől, sokszor az volt egy-egy nap az érzésünk, mintha az az itélet napja volna. Amikor az emberek megtértek, rettegtek és reszkettek. Meglett férfiak, olyan keservesen sirtak, mint elkeseredett, kétségbeesett gyermekek. Valóban megtapasztalták Isten szentségét, és egész addigi életük, minden jócselekedetük, csak szenyfoltok voltak a szemükben. Ez Isten ajándéka, amikor a Pártfogó megnyitja a lelki szemeinket, hogy meglássuk, hogy mi a bűn. Ez kell legyen az első dolog, ami velünk történik. Enélkül egy megtérés, vagy egy ébredés, hamis. Ha valaki csak azért tér meg, mert a beteg gyermeke meggyógyult, akkor az összes bűnét beviszi a gyülekezetbe,és megterheli vele az egyházat. Ez egy komoly probléma a modern kereszyénségben. Sokszor, úgymond megtérnek mohamedánok vagy buddhisták, de tulajdonképpen beviszik a mohamedanizmust és a biddhizmust az egyházba.

A régi életet teljesen le kell zárni, be kell fejezni, mert nem lehet semmi köze a Krisztusban kapott új élethez. „Mert, aki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és minden újjá lett.”

Hadd kérdezzem meg tőled: hogy állsz te ezekkel a dolgokkal? Minden új a te életedben? Vagy nem volt elég mély a megtérés, ezért csak felemás dolog az egész. Ha igy van, akkor eljött az ideje, hogy most mélyre hatoljon. Bárcsak adná a mi drága Urunk, hogy a Szentlélek által, megnyiljon a szemed és meglásd a bűnt.

Sokszor megtörténik, hogy keresztyének veszekednek egymással, aztán azt kérdezik: vajon bűn, vagy nem bűn a veszekedés? Ha jön a Szentlélek és megnyitja az ember szemét, akkor hiába biztatjuk, hogy ez nem bűn, mert látni, érezni fogja, hogy vétkezett, és belátja: „Én vagyok a hibás.”

Ez tehát a bűn beismerése. Csodálom, hogy az Úr felfedte ezt a középkori teológusoknak. Milyen jó lenne, ha a korabeli teológusok is felismernék ennek a tézisnek a fontosságát, és erre épittenék az ő teológiájukat.

 

2. Contritio (Az igazi megtérés)

 

A második korinthusi levél, hetedik részének, tizedik versében ezt olvassuk: „Mert az isten szerinti szomorúság megbánhatalan megtérést szerez az üdvösségre.” Hogy üdvösségre jussunk szükségünk van egy olyan szomorúságra, ami Isten szerint való. Az angol forditásban ez a vers igy hangzik: „Az Isten szerinti szomorúság eredményezi az igazi megtérést. Ez éppen az ellenkezője annak, amit a lelkész Pitermaritzburgban mondott. Kijelentésével elárúlta, hogy soha nem bánkódott bűnei felett: csak nevetett. Egy nevető lélek vett erőt rajta, de ennek semmi köze nincs a Szentlélekhez. Az Isten szerinti megtérés nem olyan valami, amit az ember magától is megvalósithat. Az Isten szerinti megtérés ajándék, amit kapunk, és amit elfogadhatunk az Úrtól. Ha megkapjuk ezt az ajándékot, annyira, hogy el tudjuk mondani: „Bocsáss meg Uram, mert vétkeztem ellened”, akkor nem kezdünk töpreneni dolgokon, vajon ez bűn vagy nem bűn. Nálunk, Délafrikában vannak emberek, akik éveken át cigarettáznak, és találgatják, hogy vajon bűn-e a cigarettázás vagy nem. De ha a Szentlélek megnyitja az ilyen embernek a szemét, abbahagyja a dohányzást azonnal és örökre. Akkor megtér és ezt mondja: „Uram a testem a Szentlélek temploma, és te azt mondtad, hogy ha valaki tönkreteszi a te templomodat, azt te is tönkreteszed.” Ez borzasztó dolog. Sok haldokló ember ágyánál álltam már, akiket a cigarettázás emésztett fel. Elnézést kérek, hogy olyan dolgokat mondok, amihez lehet, hogy nem vagytok hozzá szokva, de hogy szól a felolvasott ige? „Az Úr azt parancsolja mindenkinek, mindenhol, hogy térjen meg. A tudatlanság időszakait ugyan elnézte az Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.” Nemrég egy magas beosztású katonatiszt keresett fel. Az orvos azt mondta , hogy legfennebb öt évet él még. Fiatal felesége van és két szép kicsi gyermeke, és ő be kell fejezze ideje előtt az életét, mert cigarettázott. Az Úr azt mondja: aki tönkre teszi az Úr templomát, azt az Úr is tönkre teszi. A te tested nem sajátod, hanem az Isten temploma. Akkor gondozzuk is úgy, mint Isten templomát. Ha az ember felismeri az igazságot, akkor megszünnek a gondok: az Úr igazi megtérést ajándékoz neki.

Térjünk át a következő pontra:

 

3. Confessio (bűnvallás, gyónás)

 

Ismétlem, hogy mindaz amit mondok, nem törvény. Luther Márton mondta: „Aki képes követni az Urat, bűnvallás nélkül, az tegye csak, de nekem szükségem van a lelkigondozómra.” Luthernek volt lelkigondozója, és jól tudta azt is, hogy mit jelent, megvallani a bűnöket. Ez a dolog nem ismeretlen a Bibliában sem. A Szentirás tele van példákkal, amikor az emberek megvallották a bűneiket. Dávid király, amikor vétkezett, elrejtette a vétkét, mindaddig, amig nem tudott a bűn miatt aludni, és nem volt számára kiút. Ezek után találkozott az Úr prófétájával, Nátánnal, aki rámutatott a vétkeire. Miután bevallotta a bűneit, a próféta, feloldozta: bűneid meg vannak bocsátva. Ez egy forduló pont volt Dávid életében, amikor átélte az Úr bocsánatát. A bűnvallás, a gyónás igenis jó dolog. Persze a büszkeség és makacsság ellenáll ennek. A Bibliában nagyon gyakran találkozunk a bűnvallással. Keresztelő János munkássága, egy negyméretű lelki ébredés volt, amikor az emberek kimentek Jánoshoz, alázatosan, és mielőtt megkeresztelkedtek, megvallották a bűneiket. Hasonló dolgot olvasunk Pál apostol munkásságáról. Az apostolok cselekedeteiről irott könyv 19-ik részében, a 18-ik versben ezt olvassuk: „A hivők közöl is sokan eljöttek és megvallották, ilyen féle mesterkedéseiket.” János apostol első levelének első részében, a 9-ik versben ezt olvassuk: „Ha megvalljuk bűneinet, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket és megtisztit minket minden gonoszságtól.” Igy ismerjük meg a bűnbocsánatot és az Úrat az értelműnkkel.

Mielőtt folytatnám ezt a gondolatmenetet szeretnélek figyelmeztetni. Vannak emberek, akik ismételten megvallják, ugyanazokat a bűnöket, anélkül, hogy elfogadnák a bűnbocsánatot. Ha valaha is megvallottad a bűnödet, vagy meg fogod vallami, azonnal köszönd meg az Úrnak, hogy megbocsátotta azokat. Csodálatos dolog ezt átélni, mert ez a szabadulás, az üdvösség. Nagy arányban vannak beteg lelkű emberek, akiknek a bűnvallás komoly gondot jelen.

 

Állandóan bűnösnek érzik magukat, és minél több bűnt vallanak meg, annál több jut eszükbe, olyannyira, hogy képesek reggeltől estig töprengeni a bűneiken, amig elmegyógyintézetbe nem jutnak. Ez nem helyes dolog. Az ilyen embereket az ördög kinozza, és nem a Szentlélek vezeti őket. Az ördog arra törekszik, hogy minél több embert megtévesszen és becsapjon.

Judás Iskáriótes vétkezett azáltal, hogy pénzért elárulta az Úr Jézust, aztán pedig visszament a papokhoz, a prédikátorokhoz, földre dobta a pénzt, és megvallotta a bűnét ezt mondva: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el.” És mit válaszoltak erre az irástudók? Mi közünk hozzá? A te bajod. Ebből a példából is láthatjuk, hogy van sok pap, sok igehirdető, akiket cseppet sem érdekel a bűnvallás: egyszerűen nem akarnak foglalkozni vele. Aztán a sátán azt mondta Júdásnak: az egyetlen mód a szabadulásra az, hogy felakaszd magad. Ilyen az ördög mesterkedése: gonosz és fondorlatos. Először bűnbe viszi az embert, ráveszi, hogy vétkezzen, és ha már vétkezett az ember, azt mondja: számodra nincs semmi esély: öld meg magad! Judás sajnos ezt tette, az egész világ előtt.

Ha azonban a Szentlélek jön,megnyitja a szemeinket és megmutatja ugyan a bűneinket, de azt mondja: van megoldás, jöjj a kereszthez, az Úr Jézus vére érted is folyik és megtisztit téged is, és bocsánatot találsz. Kedves barátom, ha odaállunk a kereszt alá, és hagyjuk, hogy az Úr Jézus vére megmosson minket, akkor Ő hű és igaz, megbocsát nekünk, úgyhogy nem kell többé vájkáljunk a múltban és tépelődjünk régi bűneink miatt. A bűnbocsánat egy csoda, amit Isten kezéből vehetünk el. Nagyon sok példát hozhatnék fel ezzel kapcsolatosan. Hadd emlitsek csak egyet.

Volt egy fiatal, aki olyan rossz lelki állapotba került, hogy többször próbált öngyilkosságot elkövetni. Mindig mondom az embereknek: soha ne tegyetek ilyet, semmilyen körülmény között. Az öngyilkosság a leggyorsabb út a pokolba. És ha már ott lesztek, egy örökkévalóságon át bánni fogjátok, hogy megtettétek. Meneküljetek a pokoltól, ahogy csak tudtok, és gyertek az Úr Jézushoz.

Csak azáltal lehet győzelmünk a bűn és az ördögi dolgok felett, ha megtisztitjuk magunkat a bűntől. Ezáltal az ördög teret veszit az életünkben, és mindaz, amit felépitett bennnük összeomlik, úgyhogy nem lesz nálunk menedéke. A bűnvallás és megtisztulás által, az ördög elveszitti minen jogát fölöttünk. Az ördögnek nem lenne semmi joga Isten gyermekei felett, ha minden bűnt világosságra hoznának. A bűnök a sötétség cselekedetei. Az efézusi levél ötödik részének, 13-ik versében ezt olvassuk: „de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz.” A világosság mindent leleplez. Ezáltal igazi szabadulást élhet át bármely ember, aki megtisztija magát.

 

4. Satisfactio operis (Jóvátétel)

 

Zákeus felállt és ezt mondta az Úrnak: Uram én vétkeztem, de most mindent rendbe akarok tenni. Ha loptam, a négyszeresét adom vissza. Ha egy forintot vettem el, négyet adok vissza. Egyszer megtért egy asszony, eljött hozzám és a következőket mondta el: Rendszeresen jártam egy mohamedán üzletébe, vásároltam valamit, de mindig valamit elrejtettem a zsebemben vagy a táskámban. Mit tegyek, mert vétkeztem és nem tudok éjjel aludni, mindig erre gondolok? Bűneim mindig előttem vannak. El kell mennem ehez az emberhez, hogy elmondjam ezt neki, de annyira félek. Nem jönnél el velem? Talán ha te velem leszel, nem fog lecsukatni az az ember.

Elmentünk tehát mindketten ehez az emberhez. Amint odaértünk az üzlethez, ott volt a tulajdonos. Akkor igy szoltam hozzá: Itt van ez az asszony, akar beszélgetni önnel. Rendben – válaszolta – mi a probléma? Akkor az asszony igy szolt: Meg kell valljak valamit. Sokszor jártam az ön üzletében, és minden alkalommal ellolptam valamit. Idővel egyre többet és egyre nagyobb tárgyakat loptam, mignem az egyik nap egy nagy főzőfazakat loptam el.

Én közben vártam, az istentelen mohamedán itéletét. De amint ránéztem, láttam, hogy reszket az ember, látszott rajta, hogy rettegés fogta el. Eleinte az asszony remegett, most pedig rajta vett erőt a rémület. Igy szolt: Megbocsátok mindent, nem kell nekem visszahozz semmit: jó hogy eljöttél és elmondtál mindent. Aztán látszott rajta, hogy örülne, ha minél hamarabb megszabadulna tőlünk. Valószinüleg érezte, hogy neki is meg kellene térnie, és neki is lenne, amit rendbehozzon az életében. Az, hogy a dolgainkat rendbe hozzuk Istennel szemben és embertársainkkal szemben, sokszor csodákat eredményez. De ezzel kapcsolatosan is vannak veszélyek. Ha megvalod a bűneidet, menj a megfelelő emberhez, ne olyanhoz, akire ez nem tartozik. Olyan emberrel kell előbb elbeszélni, aki valóban Isten szolgája. Jakab levelének az ötödik részében, a 16-ik versben ezt olvassuk: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy ereje van az igaz ember buzgó könyörgésének.”

Ezen a téren is lehetnek tévedések.

Nemrég megtért egy ember Durbanban, nem messze a missziónktól. Addig ez az ember borzasztó életet élt. A felesége nem sokat tudott a férje dolgairól. Néha sejtett ő valamit, de nem tudta nyomon követni. A feleség háziasszony volt, a férj pedig üzletember. Amikor megtért ez az ember, az Úr megnyitotta a szemét, hogy olyan szennyesnek látta saját magát, hogy nem tudta már elviselni. De mit tett ez az ember? A feleségét használta lelkigondozónak. Sok férfi szereti, ha a felesége lelkigondozza őt. Inkább a feleségüket terhelik meg ahelyett, hogy egy igazi lelkigondozóhoz folyamodnának. A te feleséged, feleség és nem lekigondozó kell legyen számodra. Ne feledd el soha ezt a dolgot!

Ez a férj tehát hazament és igy szólt a feleségéhez: Van valami, ami nagyon nyomaszt az utóbbi időben. Rettenetes életet éltem eddig. Megcsaltalak ezzel és ezzel a személyel, és a másikkal és a harmadikkal. Képzeljük el, hogyan érezte magát az a feleség, aki addig hűségesnek gondolta a férjét. Amikor ilyen szörnyű dolgokat hall egy ártatlan feleség, egyszerűen sokkot kap: egy egész világ omlik össze benne. Többek között, azt is elmondta a férj, hogy a feleségének a legjobb barátnőivel csalta meg őt. Közben az asszony igy imádkozott magában: Úr Jézus segits, hogy meg tudjak bocsátani a férjemnek! Amig a férj igy kipakolt neki, benne is  felébredt a lelkiismeret, és visszaemlékezett, hogy egyszer, nagyon régen, ő is megcsalta a férjét, egy alkalommal. Arra gondolt, ha a férj ilyen őszinte volt hozzá, akkor most ő is el kell mondja ezt neki. Végül ezt mondta a férj: Kedves feleségem, én vagyok a legnagyobb bűnös, a legnagyobb parázna a világon. Meg tudsz bocsátani nekem? A feleség igy válaszolt: Szivesen megbocsátok neked mindent, és tisztellek, hogy igy megvallottál nekem mindent. De  kedves férjem, én is meg kell valljak valami. Én is megcsaltalak téged egyszer egy másik férfival. Kivel? – förmedt rá a férje. És kiderült, hogy ő is  a férje legjobb barátjával csalta meg őt. Akkor a férj, olyan ideges lett, hogy kijelentette: Ezt nem fogom neked soha megbocsátani. Annyira összevesztek ezen, hogy már a vállást kezdték egymásnak emlegetni.

Ilyen lehet egy férj: elvárja, hogy a felesége neki minden ocsmányságot megbocsásson, de ő nem képes megbocsátani semmit a feleségének. Milyen jó lett volna ha ez az ember, egy lekigondozóhoz folyamodik. Ha azonban a feleség amúgy is tud a férj bűneiről, akkor ne próbálja takargatni azokat. Nehogy megjátsza a megtért, hivő embert, de közben képmutatásból él. De ha a feleség nem tud a férj szennyes dolgairól, akkor ne terhelje őt ezekkel, hanem menjen el egy lelkigondozóhoz. Ha rendbe akarod tenni a dolgaida, menj el azokhoz, akikkel vétkeztél és kérj bocsánatot, hogy ezeket tetted. Nem jó azonban levelet küldeni nőknek, mert lehet, hogy időközben férjhez mentek, és többet ártunk a levéllel, mint amennyit használna.

Rendbehozni a dolgainkat, azt jelenti, hogy jobbá tesszük azokat, nem pedig összekuszáljuk őket. Ezért is van szükség felkent, alkalmas lelkigondozókra, akik rendelkeznek a megfelelő isteni bölcsességgel és megértéssel. Ne menj valami irástudó farizeusokhoz, akik nem is ismerik az Úrhoz vezető utat, és nem tudják megmutatni a bűnösnek azt. Talán azt mondják: Mit érdekel minket? A te bajod.

 Látjuk a veszélyt? Előfordulhat, hogy az utcán látunk két embert és arra gondolunk, hogy talán homoszexuálisak. (Az ördög sok borzadályt képes művelni egy ember agyában.) Aztán odamegyünk hozzájuk és elmondjuk, hogy mit gondoltunk róluk. Ezzel nem tennénk rendbe semmi. Ha gonosz gondolatok gyötörnek, menj el egy lelkigondozóhoz és valld meg, hogy nincs uralmad a gondolataid felett. Áldott dolog, ha ketten, vagy hárman összegyűlnek imádkozni. Az Úr megigérte, hogy meghallgatja az ilyen könyörgést.

A középkori teológusoknak megvoltak tehát a maguk tételei a megtérést illetően. Istennek nagy adománya az, ha egy bűnös megismeri a megtérés útját. Ez parancs az Úrtól: Térjetek meg!

Végül hadd idézzem az apostolok cselekedeteiről irott könyv, 11-ik részének18-ik versét: „A pogányoknak is megadta az Isten a megtérést az életre.”

Az igazi, Istentől való és biblikus megtérés, életet eredményez. A megtérés gyümölcse nem lehet depresszió vagy rabság, vagy savanyú abrázat, hanem egy igazi új élet. Megtérés, amely életet eredményez. Bárcsak megadná nekünk az Úr, hogy részünk legyen az ilyen megtérésben. Ha van valaki, akinek ez még ismeretlen, az figyeljen most jól ide: Az Úr most mindenkinek, mindenhol azt parancsolja, hogy térjen meg. Megtérés nélkül nincs lelki ébredés. Sokszor felteszik nekem a kérdést: Mit kell tennünk, ahhoz, hogy a mi országunkban is legyen lelki ébredés? Az első lépés ez: Térjetek meg, mert a mennyeknek országa közel van! Ha közel jött hozzánk az ébredés, térjünk meg, kűlönben elveszitjük az ébredést. És ha közel kerültünk az igazi élethez, akkor térjünk meg, kűlönben elveszitjük az igazi életet.

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk a te Igédet, ami világosság a mi ösvényeinken. A legnagyobb sötétben is, a te Igéd Urunk, a Szentlélek által égi fényt áraszt ránk, és igazi, mennyei életet ajándékoz nekünk. Köszönjük ezt. Ámen

 

Ezt az igehirdetést Erlo Stegen 1985 május 1o-én mondta el, a németországi Hamburgban.

 

3. Ismerd meg a pásztor hangját

 

Erlo Stegen igehirdetése

 

János evangéliuma 1o, 1-6

„Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; de akiaz ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig a nevükön szólitja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.”

Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik.

  

Adja az Úr, hogy mi megértsük azt, amiről Ő beszél nekünk.

 

Azt mondja az Úr Jézus, mint a jó pásztor, hogy az Ő juhai ismerik az Ő hangját. Könnyen leellenőrizhetjük és kiderithetjük, hogy kik az Úr juhai: mert az Ő juhai ismerik az Ő hangját. Mégis milyen szomorú, szinte sokkoló az a tény, hogy keresztyén körökből, keresztyének szájáról azt halljuk, hogy az emberek nem ismerik fel az Úr hangját. Az emberek túlságosan nehéznek tartják azt, hogy felismerjék az Úr hangját. Azt kérdezik: miből tudom meg, hogy az az Úr hangja volt? És nehéznek találják azt, hogy erre a kérdésre választ kapjanak. Nem tudom miért van ez igy; talán mert emberek vagyunk. Milyen érdekes azonban, hogy a juhok semmi nehézséget nem találnak abban, hogy felismerjék a pásztoruk hangját. Hogy van akkor az, hogy mi emberek annyi nehézségbe ütközünk ezen a téren? Az igazság az, hogy minden keresztyénre nézve, Isten minden gyermekére nézve, nagyon fontos dolog az, hogy ismerje az Úr hangját. Ha nem ismerjük ezt a hangot nem jutunk messzire: előbb-utóbb kisiklik az életünk. Az Úr hangja olyan számunkra, mint a vonatnak a sinek. Ha lesiklunk a sinről, sok kár keletkezik ebből. Ha egy vonat kisiklik, mindig nagy tragédiát okoz. Milliós összegekre felrughat a kár, ami származik ebből, de nem csak anyagi kár, hanem sokszor emberi életeket is követel. Hasonló képpen van a mi életünkkel is. Ne mondd: ha kisiklok, hát kisiklok, az én bajom. Nem csak téged érint ez. Az Úr azt mondja, hogy mi vagyunk a só, mi kell legyünk a világ világossága. Ha mi nem teszünk eleget ezeknek a követelményeknek, letérünk a pályánkról, ezáltal sok más embernek a vesztét okozzuk. Ezért mondom, hogy nagyon fontos, hogy ismerjük az Úr hangját. Akár olyan messzire is elmehetünk ebben a dologban, hogy megkérdezzük: ha valaki, nem ismeri az Úr hangját, lehet-e egyáltalán az  Isten gyermeke? Az Úr nyájához tartozik-e egyáltalán az ilyen?

Emlékszem, néháy évvel ezelőtt, résztvettem egy konferencián Svájcban, Lozánban. Ott találkoztam egy lekésszel, aki valahol közelkeleten, meglátogatott, más lelkészekkel együtt, egy olyan vidéket, ahol még a pásztorok nagyon ősi, primitiv módon éltek. Amint oda  értek, négy vagy öt kűlönböző pásztor összeterelte a nyáját egy helyre. Az akol, ahova összeterelték a juhokat, gerendákból volt összerekva, de úgy, hogy egyik gerenda a másikhoz tapadt, és több mint két méteres fal volt, hogy a vadállatok nem tudjanak hozzáférni a juhokhoz. Ennek az akolnak olyan szoros volt a bejárata, az ajtaja,  hogy csak egyszerre egy juh tudott bemenni vagy kimenni rajta. A pásztor pedig ott állt az akol ajtajánál. Amint bementek a juhok, a pásztor megérintette mindegyik állatot, és ez az érintés elég volt a pásztornak ahoz, hogy észrevegye, ha valamelyik juh beteg, vagy valami baja van. Igy terelték be az állatokat este. Reggel odaállt az egyik pásztor az ajtóhoz, szólitotta a saját juhait, és ahogy össze voltak vegyűlve a kűlönböző pásztorok juhai, az övéi a pásztoruk hangjára felkapták a fejüket és sorakoztak a kijárathoz. A többi juh, ami nem az övé volt, fel sem figyeltek az illető pásztorra. Egy lépést sem tettek a kijárat felé. Ezután jött a következő pásztor és ugyanigy járt el. És amikor az ő juhai meghallották a hangját, azonnal felsorakoztak és követték. Azok a juhok, amelyek nem az övé voltak ismét helyben maradtak.

Mikor mindezt látta a lekész, aki nekünk ezt elmesélte, aki kűlönben nagyszerű imitátor, odament a következő pásztorhoz, és megkérdezte: Mondd mit mondasz a juhoknak, amikor hivod őket? Odafigyelt a szavakra, néhányszor elismételte, aztán odaállt ő az akol ajtajába és hivta a juhokat. A juhok mintha süketek letek volna, a fülüket sem mozditották meg. Megkérdezte ismét a pásztort: jól ejetem a szavakat? Igen – felelte, Aztán ismét hivta őket, de a juhok meg sem mozdultak. Amikor látta a lelkész, hogy semmikép sem boldogúl, hivta a pásztort, hogy ő szólitsa a juhokat. Az odajött, és minden erőlködés nélkül, egyszerüen elismételte a szavakat. A juhok felkapták a fejüket és elindultak felé. A lelkész nem hitt a szemeinek. Mi lehet a pásztor titka? Meg kell magyarázd nekem mit tettél – mondta a pásztornak.

A pásztor, amikor kihivja a juhokat, soha nem hagyja magukra, hogy járjanak a maguk útján, hanem előttük jár és vezeti őket. A lelkész erre is rákérdezett: hogyan csinálod, hogyan vezeted őket? Beállt a juhok elé és előttük ment, mert azt gondolta, hogy a juhok követni fogják. A juhok azonban egy tapottat sem mozdultak felé, nem követték az idegent. Ugyanazokat a szavakat használta, amit a pásztor használt, mindent ugyanúgy tett, de a juhok mégsem követték. És hiába vette volna fel a pásztor subáját, mert akkor sem követték volna őt. Csak a pásztorukat követik a juhok.

Hogyan lehet ezt megmagyarázni? A juhok okosabbnak tünnek ebben a tekintetben, mint mi, emberek. Az Úr Jézus pontosan erről beszél: Ha idegen jön, nem hallgatnak az idegenre, inkább elszaladnak tőle. Érdekes, hogy mi emberek, nemhogy elszaladnánk, de még követjük is a hamis pásztorokat. Sokszor csak sok-sok kilóméter távlatban jövök rá: hibát követtem el, mert olyat követtem, aki tévútra vezetett. Ezért mondom azt, hogy nagyon fontos, hogy ismerjük a pásztor, az Úr Jézus hangját: nem csak a lelkészek, hanem minden eggyes egyén. Ha mindannyian az Úr hangjára hallgatnánk, soha nem lenne szakadás és meghasonlás közöttünk, hanem ez hozná meg számunkra a tökéletes harmóniát. Ha mindannyian ugyanarra a hangra hallgatnánk, akkor azonnal felismernénk az idegen hangját. A juhokban van egy bizonyos ösztön, ami képessé teszi őket, hogy felismerjék a kűlönböző hangokat: ez az ösztön kell meglegyen bennünk is, hogy felismerjük az Úr hangját. Azonnal fel kell ismernünk az idegen hangját és elhatároljuk magunkat tőle. Nagy tévedés lenne, ha minden idegen hangra odafigyelnénk.

Ahhoz, hogy felismerjük a pásztor hangját, szükséges, hogy személyes kapcsolatban éljünk vele. Az áram átmegy a vezetéken, de ha a vezeték meg van törve, akkor nem vezeti az áramot. Ha meg akarod hallani a Pásztor hangját, akkor erre a személyes kapcsolatra van szükséged, olyan kell legyen a viszonyod vele, mint a vezetéknek az áramhoz. Ez a viszony maga a mennyország. De ha ez a szál, ez a kapcsolat megtörik, akkor sötétség boritt el minket. Ha kapcsolatban vagyunk az Úrral, akkor világosságban élünk, de a személyes kapcsolat nélkül nincs világosságunk.

A pásztor nem hagyja magukra a juhokat, hogy prédává legyenek a vadállatoknak. Kihivja őket és vezeti őket. Egy lépést sem kellene tegyünk nélküle: az Úr, a Pásztor nélkül. Az Úr előttünk jár és mi minden egyes lépést az életben, abban a tudatban kellene megtegyünk, hogy bizonyosak vagyunk, hogy Ő előttünk jár és vezet. Úgy, ahogy a juhok megállnak, ha a pásztor megáll, és csak akkor indunak el, ha ő is elindul, mi is mindig rá figyelve kellene járnunk és eljárnunk.

A Biblia egy lépéssel tovább lép: nem csak azt mondja, hogy az Úr az ajtóban áll, hanem azt, hogy ő, az Úr az ajtó. Mi rajta keresztül járhatunk ki és be. Hogyan lehetséges azonban, hogy átjárunk, ki és be rajta, benne élünk, és mégsem ismerjük a hangját? Ha ebbe belenyugszunk, az olyan, mintha a legnagyobb bűnt tűrnénk meg az életünkben, mert egy hivő ember sem tud fejlődni, vagy egyáltalán megállni, ha nem ismeri az Úr hangját. Milyen gyakran olvassuk a Bibliában, kűlönösképpen amikor a gyülekezeteknek szóló leveleket olvassuk: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” Hadd mondjam ki egyenessen: az életed nem ér semmit, ha nem ismered az Úr hangját. Ebben az esetben csak egy botrány és akadály vagy Isten országában és az Ő munkája számára. Az a keresztyén, aki nem ismeri az Úr hangját, és minden más hangra odafigyel, csak félrevezeti és akadályozza a többit, úgyhogy jobb lenne, ha nem is ólálkodnál a hivők között. Ezért mondja Pál apostol: hogyha egy angyal jönne le az égből és más üzenetet hirdetne, ami kűlömbözik a Biblia tanitásától, anathema, azaz, legyen átkozott.

Pál annyira biztos volt, abban, hogy ismeri és hallja az Úr hangját, hogy még egy angyal sem tudta volna őt ettől eltériteni. Hol vannak manapság az ilyen emberek, akik ennyire világosan felismerik az Úr hangját? Az ilyen emberek rengetnék meg a világot.

A sátán természetétől fogva gyűlöli azokat, akik ismerik az Úr hangját. A sátán ugyanis nem harcol azok ellen, akik semmi veszélyt nem jelentenek számára. Minél tisztábban felismered azonban az Úr hanját és követed azt, annál inkább ellened fog támadni. De ha süket vagy, nem fog bántani, hanem vállon vereget és azt mondja: jól van jó és hű szolgám. És úgy tűnik, hogy sok szolgája van, akik szorgalmasan támogatják őt ördögi tevékenységében.

Akár gyermek vagy, akár felnőtt, közékorú vagy idős: ismerned kell az Úr hangját.

Hogyan lehetséges, hogy a juhok felismerik a pásztor hangját? Egy alkalommal, amikor még ketté volt osztva Németország, vendéglátóink elvittek, hogy megnézzük a határt. Éppen a határom, ott volt egy juhász a juhaival. Addig soha nem láttam egy igazi pásztort. Amint odaértünk, azonnal odamentem hozzá, de ő mozgásban volt, ment a juhok előtt. Odaszoltam hozzá és megkértem álljon meg, mert le akarom fényképezni. Ő azonban visszafelelt és azt mondta, hogy nincs ideje megállni, nem teheti. Akkor kezdtem magyarázkodni és elmondtam neki, hogy Afrikából jöttem és még soha nem láttam juhász, de őt ez nem nagyon érdekelte, nem állt meg. Meglehet, hogy csak azért nem állt meg, mert makacs német volt, de ment tovább és úgy menet közben lehetett csak vele beszélgetni. Csak úgy tudtam lefényképezni, hogy jó előre szaladtam és szembefordultam vele. Aytán odaszegődtem mellé és láttam, hogy egy nagy görcsös bot van a kezében. Megkérdeztem hogy mire való a botja, mire azt felelte, hogy azzal téritgeti, tereli és levkézteti a juhokat. Megkértem mutassa meg, hogyan csinálja, de azt felelte, hogy őnem játszik a juhokkal, nem bántja őket csak ha igazán rákényszeredik arra, hogy odacsapjon nekik. Aztán megkérdeztem tőle: mindig a juhokkal vagy. Azt felelte: mindig. Nincs számára szabadság, karácsony, ünnepnapok, mindig a juhokkal van, függetlenül az időjárástól. Már húsz éve egyebet sem csináltam, nap, mint nap a juhokkal vagyok - mondta. Ez volt az első pásztor, akit láttam életemben. Elképesztően hangzott számonra mindaz, amit mondott.

Mindebből megtanultam, hogy miért ismerik, hogyan ismerik a juhok a pásztor hangját. Azért ismerik őt, mert nap-nap után vele járnak: vele vannak szüntelen. Amikor már megszületnek, a pásztor ott van velük. Ismerik őt, hivja, szólitja őket, és ők követik őt.

Ha megakarjuk ismerni a Pásztor hangját, akkor vele kell éljünk és vele kell járjunk szüntelen. Az Ő jelenlétében kell élnünk, és be kell gyakorolnunk azt, hogy felismerjük az ő hangját. Jobban kell ismerjük az Ő hangját, mint bármilyen más hangot. Meg kell tudjuk kűlömböztetni a hangokat: ez a pásztor hangja, ez nem a pásztor hangja. Olyan viszonyban kell élnünk az Úrral, hogy akár millió hang közűl fel kell tudjuk ismerni: ez az Úr hangja. Vannak emberek, akik bekapcsolják a rádiót és azonnal tudják, melyik bemondó beszél, melyik állomástól, de az Úr hangját nem ismerik. A gyermekek már nagyon kicsi korban felismerik az édesanyjuk hangját, sőt az érintését is. A siró gyermeknek sokszor elég ha az édesanyja megérint a sötétben, megsimogatja és a gyermek megnyugszik és elcsendesedik. Akkor miért van az, hogy olyan nehezünkre esik megismerni, felismerni az Úr hangját?  Nem kellene ennek igy lennie. Szégyen és gyalázat a kerestyénekre nézve, ha nem ismerik fel az Úr hangját. Jobban kellene ismerjük az Úr hangját, mint bármi mást.

Hogyan jutok el oda, hogy felismerjem az Úr hangját? Hadd adjak néhány példát.

Mész valahova, vezeted az autódat és rágondolsz egy személyre. Az az érzésed, hogy el kellene menj, és meg kellene látogatnod az illető személyt. Később azonban egy másik gondolatod támad, és úgy érzed, hogy ma nem kellene meglátogasd, talán valamikor máskor, gondolod. Nos van két hang, ami beszél hozzád: melyik az Úr hangja? Az egyik hang egyet mond, a másik mást: melyik a Pásztor hangja? Ha csak emberekre hallgatnánk, akkor is egyik ezt, másik mást mond. Jaj nekünk, ha minden emberre hallgatunk: végül a bolondok házában kötünk ki. Ezért fontos, hogy ismejük az Úr hagját. Az Úr beszélhet hozzánk, akár egy személy által is. Nem számit hogyan beszél hozzád, az a fontos, hogy te felismerd a hangját. Azzal kell kezdjed, hogy céloddá teszed és imádkozol: Uram felakarom ismerni a te hangodat. Be kell látnod hegy ennélkül csak a sötétben tapogatózol: hibát hibára halmozol, utánna meg bánkódsz a tévedéseid miatt. Egyik pillanatban meg vagy győződve, hogy az Úr akaratát teljesited, a másik pillanatban pedig elhatárolod magadat előbbi cselekedetedtől. Csodálkozom, hogy annyi ember van, akik ilyen bolondul élnek, anélkül, hogy rájönnének erre. Olyan kevés személy van, akik világosan látják mi az Úr akarata az életükben.  Talán megváltozott az Úr az idők folyamán? Szó sem lehet erről: ellenben mi változtunk meg. Ha az Úr megmond valamit, az úgy lesz. Mi azonban elveszitjük az érzékünket és elfordulunk az Úrtól. Elkövetünk egy hibát, de nem vagyunk képesek belátni ezt. Egyik barátom egy nap megkérdezett: tévedhet-e a Szentlélek? Nevettem és azt kérdeztem: hogyan mondhatsz ilyet? Erre azt mondta, hogy ő úgy érzi, hogy sok mindent igér ugyan, de aztán nem teljesednek be a dolgok. Én tovább nevettem, és azt mondtam, hogy akkor valahol máshol van a baj, de a Szentlélek nem tévedhet.

Meghallani az Úr hangját. Térjünk vissza a példánkra. Vezetsz és gondolatok forongnak a fejedben: elmenjek, vagy ne menjek, és őrlódsz a két pólus között. Ez nem mehet sokáig, mert ki vagy téve annak, hogy minden szél elsodorjon. Mit teszel tehát? Lehet, hogy van egy bölcs feleséged, aki jó tanácsokat tud adni neked, úgyhogy megkérdezed őt. De mit tesz az, akinek nincs egy ilyen bölcs felesége? Feleség ide vagy oda, a legjobb viszonyban magával az Úrral kellene legyél. Ha egyenesbe akarsz jönni, imádkoznod kell. Belátod alázatosan: Uram nem szolgálhatok tovább két úrnak. Két hatalom között őrlődöm, melyek egymásnak feszülnek. De nem akarok tovább igy élni, hanem a te akaratodat akarom tenni, ezért mutasd meg, ismertesd meg velem a te hangodat Uram. Őszintén megállsz az Úr előtt és igy imádkozol: Te mutasd meg Uram, mi a te akaratod az én életemben. Nem akarok vétkezni, nem akarok ellenszegülni neked. Veszem az első hangot és ellenőrizem. A Biblia azt tanitja, hogy mindent viszgáljunk meg. Mindent meglehet vizsgálni és az eredmény, a gyümölcs kimutatja, hogy az Úrtól volt-e vagy nem. Imádkozol: Uram, az egyik gondolatom az, hogy meglátogassam ismerősömet, a másik éppen az ellenkezője. Kérlek Uram, mutasd meg nekem, melyik a te hangod. Most az első hangra hallgatok és meglátogatom az ismerősömet. Meglehet, hogy mikor odaérsz, az illető személy éppen indult volna hozzád, mert beszélni akar veled, és szüksége van rád. Ez azt jelenti, hogy az Úr vezetett. Akkor ismét felidézed a hangodat, és utánnanézel az érzéseidnek. Egyik hang szelid és nyugodt volt, a másik pedig erőszakos és tolakodó. Hadd meséljek el egy valós történetet, ami megtörtént egy bizonyos emberrel. Egy bizonyos helyen volt és volt egy bizonyos barátja. Nagyon szoros barátságban volt ezzel az emberrel. Egyszer hallotta, hogy valakik megverték a barátját. Arra gondolt, lehet, hogy az ember megérdemelte a verést. Mivel azonban a barátja volt, mégis egyetérzett vele és megsajnálta. Arra gondolt, hogy elmegy, hogy vigasztalja a barátját. Késóbb úgy érezte, jobb ha nem megy el hozzá: jobb ha békénhagyja. De akkor ismét arra gondolt: mit fog ehhez szólni a barátom, ha most nem állok mellé? Elment tehát, hogy meglátogassa. Ahogy bement a barátja hátába, egy sötét folyósón kellett átmennie. Ahogy ment egyszer csak beleütközötte valamibe a fejét, úgy hogy behasadt a feje és ömlött a fejéből a vér. Visszament tehát a saját házába, megmosdott és bekötötte a fejét, aztán megköszönte az Úrnak, hogy visszaforditotta őt. Azt mondta: tudtam Uram, hogy nem kellett volna odamennem, de más szempontokat vettem figyelembe, és más hangokra figyeltem, mint amire figyelnem kellett volna. Köszönöm Uram, hogy megakadályoztál, hogy oda menjek.

Néha az Úr drasztikus eszközökhöz kell nyúljon hogy felismerjük a hangját. Van amikor egy szamarat használ, ahhoz, hogy megakadályozzon egy prófétát. Amikor az Úr akadályokat görditt elénk, meg kell tudjuk köszönni neki. Egy idő után ez az ember, ismét úgy érezte, hogy el kell mennie a batátjához. Nem volt tiszta számára, hogy az Úr hangja volt-e, ami az elmúlt este megakadályozta. Arra gondolt, hogy lehet a sátán akadályozta meg őt. Ismét nem tudta: vajon most az Úr állitotta le őt, vagy az ördög?      

Akkor kezdett imádkozni: Uram szeretném tudni mi a te akaratod ezzel a dologgal kapcsolatban. A tegnap, amikor oda akartam menni, vissza kellett forduljak. Most az ördög volt, aki megakadályozott, vagy te Uram, Most le akarom ellenőrizni, hogy te küldtél a tegnap este vagy nem.

Elment a barátjához és megkérdezte: te a tegnap este, egyáltalán otthon voltál, amikor megakartalak látogatni. Nem voltam a tegnap itthon – felelte a barátja. Köszönöm Uram – mondta – ez iagazolja, hogy nem te küldtél, hanem egy idegen hang volt, ami hozzám beszélt.

Ha igy élsz és leellenőrized a hangokat, nem telik el sok idő és képes leszel kűlömbséget tenni  a hangok között. Eljön az idő, amikor biztosan fogod tudni, mikor szól hozzád az Úr, és azt is tudni fogod, hogy akkor engedelmeskedned kell az Ő hangjának. Nem fog megtéveszteni még egy angyal hangja sem. Az ördög sokszor úgy jön hozzánk, mint a világosság angyala. Az ördög sokszor a Bibliát használja fel, Isten igéjét, ahoz, hogy egyeseket férevezessen. A ördög, amikor igazán elemében van, akkor a Biblia szavait kezdi el idézni: ezt tette az Úr Jézussal is, amikor megkisértette. Amikor a Bibliát használja a gonosz, mindig egyoldalúan viszonyúl az Isten igéjéhez. Kiragad egy részt, anélkül, hogy az egész Szentirást a maga valóságában tárná fel. Amikor az Urat kisértette, az Úr Jézus nem azt mondta, hogy helytelen doktrinákkal hozakodik. Igaz, meg van irva – mondta – de viszonyt más is meg van irva. A különböző doktrinákkal is ez a probléma: az emberek csak egyoldaluan állitják be Isten igéjét. Ez az ördög mestersége, ezt szereti ő tenni: egyoldalúan bemutatni a dolgokat. Hiszünk mi az ilyen tanitásoknak? Inkább azt kellene mondjuk, mi mindkét oldalt figyelembe vesszük. Ha nem ezt tennénk, figyelmen kivül hagynánk a Biblia figyelmeztetéseit. Ha pedig mindig csak az egyik oldalt vesszük figyelembe, akkor gyakorlatilag, mindenki azt teheti, amit éppen akar.

Isten szeretet: ez igaz, és én teljes szivemből hiszem ezt, de nagyon veszélyes Istent mindig csak ebből a szempontból megközeliteni. Láthatólag az ördögnek is tetszik elhitetni az emberekkel, hogy Isten szeretet, és ahogy a Jehova tanúi mondják: Isten nem büntetheti meg az embert. Isten nem taszithat el valakit, nem itélhet kárhozatra, ez lehetetlen – mondják. Az ördög felhasználhat egy bibliai verset, egy látomást, vagy akár egy álmot. Jöhet az ördög egy kinyilatkoztatással, egy próféciával, sok mindent felhasználhat. Ezért van szükségünk arra, hogy ismerjük az Úr hangját. Maga a Lélek kell tanuskodjon, amellett, amit az Úr mond. Ha nem ismerjük az Úr hangját, elkezdünk hánykódni, kételyek támadnak bennünk: és aki kételkedik, az kétlelkű ember. A kételkedő ember olyan, mint akit a szél hajt és ide-oda csapkod: ma igy gondolkodik, holnap egészen másképpen. Nem jár az ilyen ember az Úr világosságában, hagyva, hogy a mennyei pásztor vezesse őt.

Szükséges, hogy nap, mint nap erre öszpontositsunk: Uram akarom ismerni a te hangodat! Szeretném Uram, ha Te vezetnél engem. Ez kell a legfontosabb dolog legyen az életünkben, mert ha nem könnyen elesünk.

Az engedetlenség ugyanolyan szörnyű bűn, mint a varázslás. Ha kategorizálnánk a bűnöket, a két bűn, az engedetlenség és a varázslás, ugyanabba a kategóriába esnének. Milyen érdekes: ha egy keresztyén elmegy egy varázslóhoz, azt mondjuk, hogy milyen szörnyű bűnt követett el, de ha valaki Isten iránt engedetlen, arra nem mondunk semmit. Úgy tűnik, az engedetlenségre a keresztyének fel sem figyelnek. Pedig isten igéje ugyanannyira elitéli az engedetlenséget, mint a varázslást és a boszorkányságot. Tudjuk, hogy az okult dolgok megkötözik az embereket, olyannyira, hogy az egsz életüket tönkreteszik. Mindenhol a keresztyén világban, azt tartják a vezető egyéniségek, hogy bűnvallás nélkül, nincs szabadulás az okkult dolgoktól. Ha csak nem hozod világosságra, hogy a Szentháronság Isten megkönyörűljön rajtad, és nem térsz meg teljes szivvel, nincs ebből a megkötözöttségből szabadulás. És mit mond az Úr? Az engedetlenségnek ugyanaz a hatása, mint az okult, ördögi dolgoknak. Az engedetlenség még a varázslásnál is gonoszabb bűn. Kezditek érteni, hogy miért kell ismerjük az Úr hangját? Ha nem ismerjük az Úr hangját, azt tesszük, ami éppen tetszik. Az Úr szól hozzánk, de mi fel sem figyelünk rá és meg sem halljuk az Ő hangját. Saul, aki Izráel királya volt, az engedetlenség miatt bukott el. Sámuel, aki igaz prófétája volt az Úrnak, rákérdezett a királyra: „mi ez a bégetés, amit hallok?” Saul takargatta a szégyenét, kifogásokat keresett, mentegette magát. Ahelyett, hogy előlépett volna, hogy töredelmesen bevallja: vétkeztem, ő a saját igazát bizonygatta. Ahelyett, hogy nyilvánosan belátta volna a tévedését és kegyelemért imdkozott volna, ő szabadkozott. Ekkor mondta neki Sámuel: Nem tudod, hogy Isten szemében többet és az engedelmesség az áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérjénél!? (1Sám 15, 22) Feláldozhatod az életedet, akár vérédet onthatod az Úrért, mégsem leszel kedves Istennek, ha nem vagy engedelmes neki. Mi lett Saullal az engedetlenség következtében? Elveszitette a királyságát, a felkenését, amit Istentől kapott, mert engedetlen volt. Mindez azért töténhetett meg vele, mert más hangokra hallgatott: belső és külső hangokra. Természetesen másokat hibáztatott: az embereket, a körülményeket, ami belekésnyszeritette őt ebbe a helyzetbe. Készen kellett volna lenie akár szembeszállni az egész néppel az Úrért, még ha meg is ölték volna ezért. Igy menthette volna meg magát és az egész népet. Isten az Ő lelkével ruházta fel Sault, és hogy végezte be ez az ember az életét, az engedetlenség miatt? - Öngyilkos lett.

Vehetünk egy másik példát is: Ákán esetét, aki ugyancsak engedetlen volt. (Józsué 7) Mi lett az eredménye Ákán engedetlenségének? Átok szállt rá és az egész családjára. De nem csak a családjára, hanem az egész népre. Szoktam használni a vonat példáját. Ha a mozdony kisiklik, magával huzza az egész vonatot. Sok kárt okoz maga körül. Ha vétkezel, sok kárt teszel magadban és a környezetedben. Csak az örökkévalóságban vállik nyilvánvalóvá, mennyi kárt okoztunk a bűneinkkel. Meglehet hogy számtalan ember fog vádolni, hogy ők a mennybe jutottak volna, ha te másképpen éltél volna, most pedig a pokolba vannak miattad. Az emberek figyelnek minket, olyanok mint a gyermekek, akik állandóan figyelik a szüleiket, és ha rossz példák vagyunk számukra, romlásba visszük őket. Azt mondják: ők keresztyének és igy élnek, akkor nekünk is szabad igy élnünk és igy viselkednünk. Jajj annak a szülőnek, aki a gyermeke szeme láttára vétkezik és ezzel bűnbe viszi saját gyermekét. Ismerek egy embert, aki azt mondja, hogy soha többé nem fogja betenni a lábát egy templomba. Hogyha elmennél hozzá, hogy a keresztyénségről beszélj, kidobna a házából. Ez az ember sokáig ugymond keresztyénekkel élt együtt. Ezért mondja: ne magyarázz nekem a keresztyénségről, én ismerem őket, hogy hogyan élnek a keresztének. Tudatosan vagy tudat alatt, valami történik az emberekben, amikor keresztyéneket vétkezni látnak. Hastása van az emberekre, ha a keresztyének könnyelmű életet élnek: két urat szolgálnak. Csak az örökkévalság fogja feltárni számunkra azt a kárt, amit engedetlenségünkkel okoztunk. Izráel egész serege vereséget szenvedett egy ember miatt, mert ez engedetlen volt, annélkül, hogy valaki tudott volna az ő engedetleségéről. Felkiálltottak az izráeliek: miért ért minket vereség?  - Erőtlenek vagyunk, teljesen elgyengültünk. Sokan meghaltak azon a napon, és soha nem támadtak fel a halálból. Meghaltak egyszer, s mindenkorra, mert egy emberi sziv engedetlen volt.

Értitek most már, hogy miért mondja az Úr a prófétája által: fontosabb az engedelmesség, mint az áldozat?  Úgy tűnik, sok keresztyén el van varázsolva, anélkül, hogy tudna róla. Meg van kötözve a sötétség köteleivel: nincs szabadsága, nincs semmi vonzó az életében, az élete nem jó illat mások számára, nem tud imádkozni, bizonyságot tenni, nem tud lelkeket megnyerni Krisztusnak, nincs benne tűz, nem ég az Úrért, mert meg van rekedve Egyiptomban, a bűnben. Egy keresztyén ember kötelei le kellene hulljanak a pusztába, amikor kivezeti őt az Úr a bűn rabságából, hogy több mint győztes legyen, olyan ember, aki megrengeti a világot. Ehelyett mi történi? Megrengeti őt, nem a világ, hanem az ő pitiáner helyzete és megreked. Nem hogy a világgal nem bir el, még a saját háztartása is föléje kerekedik. Nem, hogy másokat nem tud megnyerni Krisztusnak, de a saját gyermekeit sem tudja megnyerni Neki. Miért van ez igy? A varázslás miatt, ami az engedetlenség. Az Úr szól hozzád, de te meg sem hallod mit mond neked. Ha hallgatunk rá, megmenekülünk, ha nem vesztünkbe rohanunk. Ha hallgatunk az Ő hangjára, soha nem sülyedünk el: mindig felszinen maradunk. Olvassátok el Mózes ötödik könyvének a huszonhetedig részét: mennyi áldás származik abból, ha hallgaunk az Úrra. De ha engedetlen vagy, akkor átok száll rád. Ez is rámutat arra, hogy milyen fontos, hogy hallgassunk az Úr szavára, hogy meghalljuk az Ő hangját, és hogy engedelmeskedjünk neki. Ideje, hogy mi, akik az Úr juhainak nevezzük magunkat, meghalljuk, amit az Úr mond nekünk és engedelmeskedjünk neki. Ideje, hogyha az Ő juhainak nevezzük magunkat, kövessük a Mestert.

Ha nem ismered az Úr hangját, akkor kiálts hozzá: Uram, meg akarom ismerni a te hangodat, nem akarok kétségek között és engedetlenségbe élni. Nem akarok bűnben, tudatlanságban élni, ezért ismernem kell a te hangodat. Hogyan lehetséges az, hogy évek óta keresztyénnek nevezed magadat és nem ismered az Úr, a Pásztor hangját. Egy igazi keresztyén természet szerűen kell ismerje az Úr hangját. Azonnal rá kell ismerjen, tudnia kell: ez az Úr hangja. Sokan elbizakodnak és biztosnak tűnnek a dolgukban, de a biztonságuk nem felülről származik, hanem földi.

Ha ismered az Úr hanját, Ő szólit téged, kivezet az akolból, előtted jár, és te követed őt. Ha idegen jön, az Úr juhai azonnal felismerik az idegen hangját, és elszaladnak az idegenektől. Bármely másik hang az Úr hangján kivűl, idegen hang. Hiába viseli valaki ugyanazt a kalapot, vagy ugyanazt a subát, ugyanaz a bototja, mert a hang elárulja a pásztor kilétét.

Amikor Anániás Péter lába elé tette a föld árát, amit eladtak, és azt mondta: mindent elhoztam, Péter hallotta a hangot, ami felfedte az igazságot. Anániás, miért szállta meg a Sátán a szivedet, hogy hazudj a Szentléleknek – kérdezte Péter.

Vannak kűlönböző ajándékok, mint a bölcsesség ajándéka, de én most nem erről beszélek. Meghallani a Pásztor hanját: ez egy kűlön ajándék. Amikor az Úr ezekről a dolgokról beszélt, nem értették meg Őt. De minden juhnak ismernie kell az Úr hangját. Ha nem ismerjük és nem követjük az Úr hangját, kudarcból kudarcba bukdácsolunk. De ha ismerjük az Ő hangját gyözedelmes életet élünk. Segitsen minket az Úr, hogy mindazok, akik az Ő juhainak nevezzük magunkat, meghalljuk az Ő hangját. Adjon az Úr nekünk alló fület, hogy a mi viszonyunk az Úrral, az Ő akarata szerint való legyen.

 

Imádkozzunk!

Úr Jézus köszönjük a te Igédet. Köszönjük, hogy emlékeztetsz minket arra, hogy a te juhaid hallják a te hangodat. De nemcsak hallják a hangodat, hanem követnek is téged. Segits Urunk, hogy igazi juhaidnak bizonyuljunk. Bárcsak bebizonyosodna az életünkben ez, azáltal, hogy ismerjük a hangodat és követünk téged. Járj előttünk Urunk, hogy mi kövessünk, bárhová mégy. Ámen

 

 

4. Rombold le a válaszfalat

   

 Erlo Stegen igehirdetése

 

Imádkozzunk!

Meghajlunk előtted drága Úr Jézus és dicsérünk téged, mert te azért jöttél a világa, hogy nekünk békességet, életet és üdvösséget hozzál. Köszönjük, hogy kiöntötted a véredet értünk, és a te vérednek ma is van hatalma arra, hogy megtisztitson minket minden bűntől, hogy tisztábbak legyünk mint a hó.Köszönjük, hogy a te igazságodban járhatunk, és nem a saját igazságunkra kell támaszkodjunk. Köszönjük, hogy árat fizettél értünk és megváltottál minket a kereszten. Kérünk légy közöttünk és munkálkodj kűlönös képpen, hogy ez az igehirdetés is, a te dicsőségedet szolgálja. Ámen

 

 

Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegitsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el tieket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg. Hiszen kezetek vérrel van beszennyezve, újjaitokhoz bűn tapad, ajkatok hazugságot szól, nyelvetek álnokságot suttog. Esaiás 59, 1-3

 

Emlékszem, amikor kisgyermek voltam, kiváltképpen, amikor iskolába jártunk, mindig panaszkodtam a szivem mélyém. Azt mondtam, hogy az nem igazságos, hogy az apostolok, Péter és János és a többi tanitvány, abban a kiváltságban részesültek, hogy az Úrral éljenek, vele járjanak, egyáltalán abban az időben szülessenek meg, amikor az Úr Jézus a földön járt, és megtapasztalják, átéljék mindazokat a dolgokat, amit az Úrral átélhettek, de nekünk most nincs részünk ebben. Ez akkoriban egy gyermekes gondolat volt, mignem később ezek a szavak megnyitották a szememet, hogy rájöjjek, hogy Isten ma is ugyanaz. Ezért mondja: az én kezem nem rövidült meg. Az a kéz, amelyik Jézus Krisztus korában munkálkodott, amelyik az apostolok korában müködött: az a kéz nem lett rövidebb. Az Ő füle nem süketült meg, nem dugult be, hogy ne hallana. De, de itt van ez a de. És a továbbiakban megvilágitja az akadályokat: hol van a hiba? A ti bűneitek válaszfalként állnak köztem és köztetek. A bűn elválszt téged a te Istenedtől.

Emlékszem, amikor elkezdődött az ébredés közöttünk és az Úr olyan módon kezdett köztünk munkálkodni, ahogy addig soha nem is képzeltük, hogy Ő képes megérinteni az embereket, gyakran beszéltem a Pártfogóról. Az Úr Jézus mondta, hogy elküldi a Pátrfogót,  Paraklétoszt. Ez a szó görögül azt jelenti: mellettünk áll. Eljön hogy mellénk álljon, hogy vállát a mi vállunknak vesse, és igy munkálkodjon. Leereszkedik a mi szintünkre. Ezt tette az Szentlélek Pünkösdkor. Lejött és mindenkinek a maga nyelvén beszélt, ugyhogy mindenki a maga nyelvén hallotta és értette, amit az Úr tanitványai beszéltek. Ez még önmagában nem jelenti azt, hogy mindenki meg is tért. Háromezren ugyan megtértek, de egyesek gúnyolódtak a tanitványokkal: azt mondták hogy túl sok bort ittak. Valóban kűlönösen viselkedtek az apostolok, de nem a részegség miatt, hanem mert a Szentlélek munkálkodott bennük. Ezért egyesek gúnyolták őket. Ez mindig igy lesz. Pál mondja: Az evangélium egyeseknek életet hoz, másoknak halált. Az Úr azonban úgy szólt, hogy az embereket sziven találta a beszéd. Csakhogy egyesek másképpen reagáltak erre. Másrészt, beszéhetjük ugyanazt a nyelvet, de mégsem vagyunk ugyanazon a hullámhosszon és nem értjük egymást.

Mikor elkezdett munkálkodni közöttünk a Szentlélek, beszélt a varázslókhoz és megértették a beszédet, szólt a boszorkányokhoz, és ezek is értették, amit az Úr mondott. Az Úr szólt a nagyokhoz és a kicsikhez, a tanúltakhoz és a tanulatlanokhoz. Ezt teszi az Úr, amikor kezd munkálkodni az Ő lelke által. Aztán egy nap egy kűlönös dolog történt.

Eljött hozánk egy volt teológiai hallgató. Ez a fiatal ember lelkész akart lenni. Elég távolról jött. Előzőleg egy hires teológiai fakultáson tanult. Elmondta, hogy nehéz gyermekkora volt, nagy szegénységben éltek, alig, hogy iskolába járhatott. De már gyermekkorától kezdve imádkozott, hogy végezhesse el az iskolát, hogy aztán teológiát tanulhasson. Az Úr pedig meghallgatta az imáját és megsegitette. Megsegitette az Úr az ő szüleit is és végül bekerült ebbe a teológiai intézetbe. Tanulmányi évei alatt azonban beleszeretett egy lányba, és megtette, amit nem kellett volna megtennie. Rövid időn belül a lány tudatta vele, hogy teherbe esett. Az egész világ összeomlott számára, és tanácstalan volt.  Megkérte a lányt ugyan, hogy ne mondja el senkinek, de nem lehet a dolgokat mig a világ rejtegetni. Lukács 12-ben mondja az Úr Jézus, kűlönösen a tanitványanak: Óvakodjatok a farizeusok kovászától..., mert nincs olyan rejtett dolog, ami le ne lepleződnék, és olyan titok, ami ki ne tudódnék. (Lk 12, 1-2) Amit fülbe sugva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni. (Lk 12, 3)

Hogy-hogynem a dolog kitudódott és egy  nap az intézet rektora hivatta a fiatal embert és megkérdezte tőle: Igaz, hogy van egy barátnőd és ő gyermeket vár tőled? Ez a kérdés sokkolta őt: honnan tudhatja a rektor? Egy pillanatig hezitált: megmondja vagy tagadja az igazságot? Aztán beismerte: igaz. Rendben- mondta a rektor – csomagolj össze és hagyd el az intézetet. Úgy érezte magát, mint akit fejbe ütöttek, azt sem tudta, hogy jön vagy megy. De nem volt mit csinálnia, összeszedte a csomagjait és elment. Minden összeomlott: a jövője, az élete, a tervei, vágyai, minden. Csak a sötét jövőt látta maga előtt. Mit volt mit tennie, munka után kellett nénie, hogy legyen miből élniük. Nem vehette el a lányt feleségül, mert nem volt pénze, hogy kifizesse a mennyasszonyi összeget. (Afrikában a vőlegény árat fizet a mennyasszonyért a lány apjának: 11 tehén árát, kb. 3ooo Eurót) A lány családja gyűlölte, hogy ilyen szégyen hozott rájuk.

Ettől kezdve – noha talált munkát – minden rosszúl sült el az életében. Rövid időn belül elvesztette a munkáját és nem talál másik munkahelyet. Szüksége volt pénzre, de nem volt honnan szert tegyen rá. Végső elkeseredésében elment és kért valakitől kölcsönt. Mikor eljött az idő, hogy visszaadja a pénzt, mivel még mindig nem volt pénze, elment máshoz, hogy kölcsön kérjen, hogy visszaadhassa az előző kölcsönt. A lány megszülte a gyermeket és ismét tehetbe esett. Igy sülyed egyre mélyebre és mélyebre. Hogy rövidre fogjam a történetet, végül már csak egy megoldást látott: az öngyilkosságot. Már csak ezt az egy kiútat látta a sok gondjából. Ettől kezdve állandóan csak az öngyilkosságra gondolt. Azon gondolkodott már, vajon melyik a legegyszerűbb módja az öngyilkosságnak. Egy nap, amint az üzletbe ment, hallotta, hogy keresztyének énekelnek. Úgy énekeltek, mint akiknek valami kincsük, valami többletük van mint általában az embereknek. Elindult az éneklés irányába és kiderült, hogy egy néhány keresztyén egy ósdi garázsba gyűlt össze, hogy énekeljenek, imádkozzanak és olvassák a bibliát. Egy egészen fiatal, nemrég megtért ember hirdette az igét. Ott a garázsban kezdte érezni, hogy talán van még remény az ő életére nézve. Az igehirdetés után odament a fiatal emberhez, és kérte, hogy adjon neki tanácsot. Elmesélte a történetét és várta, hogy választ kapjon a kérdéseire. Ez a fiatal azonban, még csak csecsemőnek számitott a hitben, ezért nem tudta, hogy mit mondjon neki. Végül azt tanácsolta neki, hogy jöjjön el hozzánk Mapumulóba.

Késő este volt, amikor megérkezett hozzánk, én már ágyban voltam. Kopogott az ajtón, bejött, bemutatkozott és elmondta a történetét. Úgy tünt nekem, hogy egy kedves fiatal emberrel van dolgom: igéretes jövő állt előtte, aztán valami közbejött és mindent tönkretett az életében. Amint mesélte a történetét, szinte megszakadt a szivem. Sirva beszélt és én is úgy éreztem, hogy elsirom magam. Amikor a történet végéhez ért, nem tudtam mit mondjak neki. Magamban imádkoztam: Uram mit mondjak ennek az embernek. A zulu nyelven úgy fogalmaz a biblia, hogy akinek füle van az hallja meg újra és újra, mit mond a Lélek. A zuluk nagyon gyakorlatias emberek. Egyszer megkérdezték tőlem: miért mondja a Szentirás, hogy füle, egyesszámban, és miért nem mondja fülei, többesszámban? Azt feleltem: a bilia világosan beszél hozzánk. Egyik fülünkkel kell figyeljük, amit az Úr mond, a másikkal pedig, amit a testvérünk mond. Amikor Ananiás elment Péterhez, Péter ugyan hallotta, amit neki mondott, de a másik fülébe azt mondta a Szentlélek, hogy Ananiás nem az igazságot mondja. Igy hallgattam én is ezt a fiatalt, kérdezve az Urat, hogy mit mondjak neki, de úgy tűnt, hogy az Úr hallgat, és nem mond semmit. Arra gondoltam, hogy ha lenne pénzem, adnék neki pénzt, hogy rendesen összeházasodjanak és ezzel megoldanám a problémáit, de abban az időben nekem sem volt pénzem. Ezt elmondtam neki, majd úgy éreztem, hogy a legjobb amit tehetek érte, hogy imádkozzak vele, hogy az Úr elé vigyük az ő nehézségeit. Letérdeltünk tehát és mindent kitártunk az Úr elé. Azt mondtuk: Urunk, te biztattál minket, hogy jöjjünk hozzád a terheinkkel, és te nem küldesz el minket, hanem gondot viselsz ránk és válaszolsz nekünk szükségeinkben.

Ezek után a vendégem azt mondta, hogy megkönnyebülve érzi magát. Megmutattam hol alszik és lefeküdtem. Reggel korán, viradat előtt ismét kopogást hallottam az ajtómon. Ugyanaz a fiatal ember volt. Behivtam, ő pedig bocsánatot kért, hogy ilyen korán zavar, de valamit el szeretne mondani.

Nem sokat aludt az éjszaka, de az Úr beszélt hozzá. Kifogsz nevetni – mondta – de akkor is elmondom. Az éjszaka furcsa dolgot álmodtam. Akkoriban én nem sokat adtam az álmokra. Ha valaki hozzám jött, azzal hogy álmodott valamit, megkérdeztem tőle mit evett előző este, talán túl sok banánt vagy sültkrumplit. De mond csak el nyugodtan mit álmodtál – biztattam.

Azt álmodtam – kezdte mesélni – hogy egy ösvényen sétáltam, egy keskeny ösvényen. Ez az ösvény a hegyek között vezetett. Néha nehéz volt felkapaszkodi, majd ismét leereszkedni a meredek hegyoldalon. Az ösvény jobbra és ballra kanyargott, völgyeken vezetett keresztül, de úgy tűnt, mintha csak egyedül bolyonganék a világban. Ha voltak is emberek, azok nem értettek engemet. Igy bolyongtam egyedül, magányosan, szomorúan, kétségbe esve, de a szivem mélyén igy fóhászkodtam: Uram, te tudnál segiteni rajtam, de hogy talállak meg téged Uram? Hol vagy Uram? Isten távolinak, elérhetetlennek tűnt számára.

Ahogy igy mentem és fohászkodotam, az ösvény egyenesen egy magas téglafalnak vezetett neki. Ezen a falon sehol nem volt egy rés, egy ajtó. Felnéztem, de olyan magasnak tűnt a fal, hogy nem lehetett volna átmászni rajta. Jobbra nézetem majd ballra, de mindkét oldalon a végtelenségbe nyúlt a fal. Amint ott álltam éreztem hogy az Úr ott van a fal túlsó oldalán. Szerettem volna beszélni az Úrral, de az imáim mintha beleütköztek volna a falba. Valami hangot hallottam a túlsó oldalról de a fal miatt nem értettem, amit mondott. Akkor kétségbeesve kezdtem imádkozni, kiáltani az Úrhoz, de az imádságom úgy ütközött a falba, és úgy pattant vissza, mint egy gumilabda. Amint tehát tanácstalanul álltam ott, egyszercsak megkérdezte az Úr tőlem: Fiam tudod mi ez a fal? Nem Uram – válaszoltam. Tulajdonképpen te épitetted ezt a falat. – mondta ismét az Úr. Minden táglát te épitettél bele ebbe a falba. Ez lehetetlen – válaszoltam. Én nem vagyok köműves, hogy épitettem volna falat? Nem hiszem, hogy én épitettem volna. Minden tégla – szólt az Úr – ami ebben a falban van, egy-egy bűn, amit valaha is elkövettél az életed folyamán. Valahányszor vétkeztél, egy téglát épitettél be ebbe a válaszfalba. Amint hallottam ezt, eszembe jutott az egyik bűn az életemből, és olyan bűnbánatot éreztem, hogy azt mondtam: Ó Uram, hogy is voltam képés ilyet tenni? Szivből sajnálom Uram. Amint ezt kimondtam, mintha valmi megütötte volna a falat, kiesett belőle egy tégla, leesett a földre és darabokra tört. Amint ott álltam és néztem a széttört téglát, egy másik bűn jutott az eszembe. Ismét felkiálltottam: Kérlek bocsáss meg Uram! És megint kiesett egy tégla a falból és darabokra tört. Ettől kezdve az egész életem, mint egy film úgy peregett le előttem. Mikor felébredtem, vetten egy füzetet és egy ceruzát és leirtam mindazt, amit az Úr megmutatott nekem az álmomban. Most pedig kérlek, mint Isten szolgáját, hallgasd meg, ami a szivemet nyomja és imádkozzál velem, hogy az Úr bocsássa meg egész eddigi életemet.

Mindaddig soha senki nem mondta, hogy ezt kell tenni, sehol nem olvastam róla, de az Úr világosan beszélt hozzám, és tudtam, hogy ez a megoldás.

Annyira meglepődtem, hogy azt montam neki: valóban az Úr beszélt hozzád. Akkor eszembe jutott a Példabeszédek 28, 13: Aki takargatja a vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer.

Akkor elolvastam neki ezt az igét, az Ésaiás 59, 1-3-at: Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegitsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el tieket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg. Hiszen kezetek vérrel van beszennyezve, újjaitokhoz bűn tapad, ajkatok hazugságot szól, nyelvetek álnokságot suttog. Majd a 1 János 1, 8-9-re gondoltam: Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és nincs meg bennúnk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő; megbocsátja bűneinket és megtisztit bennünket minden gonoszságtól.  Igy jutott eszembe egyik vers a másik után: Jakabnál olvassuk: Ha valaki beteg közűletek... valljátok meg egymásnak a bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Jak 5, 14; 16 Lehet valaki beteg testileg, de lehet beteg lelkileg is. A lelki betegség pedig súlyosabb mint a testi betegség. Inkább legyen valaki beteg de boldog, mint egészséges de boldogtalan. Akkor gondoltam először erre, hogy meg kell valljuk a bűneinket egymásnak. Azt mondtam – minden bizonnyal a Szentlélek szólt hozzád. Megvallotta a bűneit, letérdeltünk és imádkoztunk: Uram te megigérted, hogy megbocsátasz nekünk, kérlek bocsáss meg a te gyermekednek. Mikor felálltunk és kimentünk a szobából, az mondta a fiatal ember: úgy érzem, mintha tonnányi súly került volna le a vállamról. Mintha egy nagy teher esett volna le a hátamról és megkönnyebültem.

Másnap ismét meglátogatott és újjabb dolgokat vallott meg. Igy tett egész héten. Végül már bocsánatot kért, hogy nap, mint nap zaklat, de megnyugtattam, ezért vagyok itt, hogy segitségére legyek és hogy hozdozzuk egymás terhét. Igy teljesitjük az Úr akaratát. Nagytakaritást akarok végezni – mondta – ha már elkezdtem, mindent fel akarok forgatni, hogy kő kővön ne maradjon, amiről nem vertem le a port. Nem nyugszok meg mig minden téglát le nem rombolok ebből a falból, hogy semmi ne legyen, ami elválaszthat engem az Úrtól. Azt akarom, hogy az Úr karja elérjen, és hogy én is elérjem Őt, hogy meghalljam a hangját és Ő is meghallgasson engem, hogy én benne legyek, Ő pedig énbenem.

Amint elmúlt ez a hét, ez a fiatal egy egészen új személyé lett: még az arca is kisimúlt. Utánna mások jöttek, akik látták őt, hogy mennyire megváltozott az élete. Mind a mai napig az Úr csodálatosan használja ezt az embert és az élete áldássá lett sokak számára.

Látjátok hogy működik? Az Úr keze nem lett rövid, sem a füle nem lett süket, de a ti bűneitek elválasztanak titeket tőle.

Volt egy másik hasonló eset is: egy fekete, irástudatlan kislánynak az esete. Ezt a lányt az Úr csodálatosan használta, úgyhogy sokan megtértek általa. Isten bárkit tud használni, függelenűl a képzetségétől, foglalkozásától és állapotától. Nem fontos, hogy valaki lelkész legyen, ahhoz, hogy használni tudja az Úr. Lehet valaki üzletember, vagy egy farmer, vagy akár egy egyszerű iskolás, ha az Úrnak úgy tetszik, használni tudja őt. Isten mindig az emberek szivét nézi, nem a képzetségüket.

Egy idő után azonban minden leállt, mintha elveszitette volna  a lány az erejét, és nem volt többé használható eszköz az Úr kezében. Ez egyre jobban kezdte nyomasztani, annyira, hogy megkérdezte az Urat: Uram, mi a baj velem? Hol követtem el hibát? Kérlek Uram mutasd meg nekem, hol tévedtem!

Ezek után volt a lánynak egy álma. Álmában valaki azt mondta neki, hogy a problémájára a megoldás Ésaiás 59, 2-ben található. Ez a kérdésére a válasz. De ez a lány nem tudott sem irni, sem olvasni, és igy a Bibliát sem ismerte.

Egy nap, néhány munkatársammal meglátogattunk egy farmert. Kint űltünk az udvaron és lelki dolgokról, az Úr dolgairól beszélgettünk. Amint ott űltünk, az egyik munkatárs észrevette, hogy egy kislány áll tölünk távolabb, egy fának támaszkodva, és figyel minket. Úgy tünt neki, hogy a lány szeretne valamit tőlünk, de nagyon szégyelősnek tűnt. Odahivtuk tehát magunkhoz és megkérdeztük tőle: segithetünk valamiben? Odajött hozzánk és leült mellénk. Eleinte hallgatag, nagyon szégyelős volt, de aztán megkérdezte: Van olyan a bibliában, hogy Ésaiás? Van – felete a munkatársunk – az egyik prófétának a könyve. Akkor kicsit elmosolyodott. Van olyan, hogy Ésaiás 59? Igen – feleltük. Van Ésaiás 59, 2 is? Van feleltük. Kérlek mondjátok meg nekem: mi van ott megirva?

Vettük a zulu bibliát és felolvastuk neki ezt a verset: A ti bűneitek választottak el titeket Istentől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.

Most már tudom mi velem a baj – szólt a lány – akár el is mondhatom nektek, miben vétkeztem. És azonnal el is mondta nekünk. Most már értem - mondta – hogy miért nem tudott az Úr használni. Hogyan is tudott volna munkálkodni bennem lelke által, mikor ilyen tettem? Miután megvallotta a bűneit, meghajoltunk az Úr előtt és imádkoztunk érte. Megköszöntük az Úrnak, hogy ilyen csodálatosan megmutatta ennek a lánynak, hogy miben tévedett.

A lány elmondta, hogy ő nem magában, hanem másokban kereste a hibát, mindig másokat vádolt. Pszihológus szemmel nézve, láthatjuk, hogy ha valaki másokban hibát talál, ez biztos jele annak, hogy vele van baj. Másokat, magunkhoz mérten itélünk meg. Ha egy művész lát egy fát azt mondja: milyen gyönyörű képet lehetne festeni erről a fáról. Ha egy farmer látja a fát, rögtön kiszámitja, mennyi pénzt kapna ha eladná a fát, mennyi köbméter jönne ki belőle. Ha egy ács látja a fát, máris látja a szép gerendákat és deszkákat, amit vágni, faragni lehetne a fából.

Vigyázz tehát, mert ha valakinek azt mondod: ki nem állhatom egyik vagy másik embert, mert olyan beképzel, könnyen meglehet, hogy saját magad miatt, a te állapotod miatt látod olyannak őt. Mindig a saját szemüvegünkön keresztül látjuk a dolgokat és az embereket is. Ha a szemüvegünk zöld, zöldnek látunk mindent. Ha a szemüvegünk rózsaszin, rózsaszinben látjuk a világot. Igy működnek a dolgok. Ha találkozol keresztyénekkel, akik állandóan hibát találnak másokban, tudhatod, hogy valami nincs rendbe velük. Az őrült, magát tartja egészségesnek és mindenki mást bolondnak. Sajnos sok őrültség van a keresztyének között is. De ha valaki rendbeszedi az életét, úgy tűnik számára, mintha az egész világ megváltozott volna. Mindenkit előzékenynek, barátságosnak, boldognak lát, mert megváltozott a saját élete.

Ez a lány is másokban kereste a hibát, mignem megmutatta neki az Úr: a te bűneid vállasztottak el tőlem. Soha ne gondoljuk, hogy a mások bűnei választanak el minket az Úrtól, vagy mások bűnei folytják meg bennem a Lélek munkáját. Ha az ellenség jöne is és vizzel locsolná a Lélek tűzét, a viz akkor is olajjá válna és a tűz mégjobban lángolna bennünk. De én magam, és az én bűneim jelentik a legnagyobb veszély a bennem működő Szentlélek számára. Én magam, a saját bűneim folytják meg a Lélek munkáját bennem. Nem a feleségem és a gyermekeim gyengitenek meg lelkileg. Ha a felebarátom gonosz velem szemben, ez csak erőssé, edzetté kellene tegyen engemet. De ha vétkezek, elfolytom a Lélek tűzét magamban.

Miután elment tőlünk ez a kislány, – később elmondta – minden megváltozott. Ismét egyik embert a másik után vezette az Úrhoz. Újból használható eszköz lett az Úr kezében.

Az Úr keze nem rövid, és füle nem süket, de bűneink miatt elrejti orcáját előlünk. Lehet, hogy mi ébredésért imádkozunk de az Úr elfordul tőlünk. Lehet, hogy imádkozunk a gyermekeinkért, a gyülekezetünkért, a népünkért, de Isten nem figyel a mi imádságunkra. Nem hallgat meg az Úr, addig, mig meg nem térünk a bűneinkből. A bibliában nagyon sok gyönyörű igéret van, de minden igéretnek van egy feltétele. Az Úr hű: ha mi teljesitjük a mi részünket, akkor ő is teljesiti az igéretét. A mi Istenünk szövetségtartó Isten, de minden szövetségnek két oldala van. Kegyelmét adja az Úr, ha mi is teljesitjük a ránk eső részt. Az ajtó előtt állok és kopogtatok – mondja az Úr Jézus. Kopogtak állandóan, de te kell kinyisd az ajtót, ő nem fogja kinyitni. Az Ő vére megtisztit minden bűntől, de neked kell hozzá jönnöd bűneiddel. Ha népem megalázza magát, imádkozik, keresi az orcámat és megtér, akkor hallgatom meg, bocsátok meg neki és gyógyitommeg őt. 2Krón 7, 14

Mi szeretnénk leegyszerűsiteni a dolgot. Imádkozunk: Uram gyógyitsd meg, mentsd meg a népünket. Az Úr erre azt feleli: hogyan mentselek meg ha nem tudjátok megalázni magatokat. Ha majd megtérnek, akkor meggyógyitom őket. Látjátok ezek a téglák a falban. Ha azt akarjuk, hogy az Úr meghallgassa a mi imáinkat és az Ő karja csodákat tegyen velünk, le kell romboljuk a válaszfalat.

Ki előtt lett nyilvánvaló az Úr hatalma? (Ésa 53, 1) Az előtt, aki nem nyugszik meg addig, amig az utólsó téglát el nem távolitja a válaszfalból, ami elválasztja őt az ő Istenétől. Boldog az az ember, aki nem fárad bele ebbe a munkába.

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk a te szent szavadat. A te szavad világosság számunkra az ösvényen, amin járnunk kell. A te szavad a legsötétebb éjszakát is nappallá változtatja, úgyhogy teljes fényvel ragyog a nap. Köszönjük Urunk a te szavadat, ami életet ad nekünk. Köszönjük, hogy meghaltál a kereszten, hogy ezáltal minden válaszfal leomoljon. Köszönjük, hogy általad közösségünk lehet Istennel, az Atyával és embertársainkkal. Segits, hogy a te világosságodban járjunk. Ámen   

 

5. Nem az Úr keze rövid

 

Erlo Stegen igehirdetése

 

Imádkozzunk!

Meghajlunk előtted Szentháromság Isten: Atya, Fiú, Szentlélek. Te vagy egyedül képes arra, hogy életet lehelj a száraz csontokba, hogy azok ismét élővé váljanak. Egy nagy sereget tudsz te felállitani és elinditani. Kérünk Urunk, hogy légy közöttünk, hogy a te jelenléted kűlönösé tegye ezt az időt. Erősits és frissits fel minket. Erősitsd a roskadt térdeket és frissits fel minket, hogy a hátralévő életünkben, közelebb és közelebb kerüljünk hozzád. Tégy minket használható eszközökké a te kezedben, hogy a te dicsőségedet szolgáljuk. Ámen

 

Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegitsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el tieket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg. Hiszen kezetek vérrel van beszennyezve, újjaitokhoz bűn tapad, ajkatok hazugságot szól, nyelvetek álnokságot suttog.

Ésaiás 59, 1-3

 

Az angol forditás igy fogalmaz: ime, lássátok meg, az Úr keze nem lett rövid és a füle nem lett süketté, de – itt van a de - de a ti bűneitek válaszfalként állnak köztem és köztetek, ezért nem hallgatlak meg titeket. Erről szeretnék beszélni: a bűn elválaszt minket Istentől. Néha megelégszünk az állapotunkkal és azt mondjuk rá: igy akarta az Úr. Lehet, hogy az Ő akarta, de az is lehet, hogy nem. Lehet, hogy az Úr azért nem hallgat meg minket, mert bűn van az életünkben. Amikor az Úr munkálkodik, mindig számitásba veszi ezt a tényezőt. Bárhol volt ébredés a világon: indonéziában, welsben 19o4-ben, a hibridákon, mindehol találkozunk ezzel a jelenséggel. Amikor a lelki élet romokban hevert a hibridákon, két öreg asszony, akik több mint nyolcvan évesek voltak, elkezdtek imádkozni. Soha nem vagyunk túl öregek ahhoz, hogy imádkozzunk. Ezek az asszonyok hónapokig imádkoztak ébredésért, és mások is csatlakoztatk hozzájuk, de az Úr nem felelt az imádságukra. Mignem egy napon valaki azt mondta: testvérek, ha mi ébredésért imádkozunk és azt akarjuk, hogy az Úr figyeljen a mi kérésünkre, biztosak kell legyünk, hogy a mi szivünk tiszta és a kezünk tiszta.

Emlékezzetek a 24-ik zsoltár szavaira: „Ki mehet föl az Úr hegyére, ki állhat meg szent helyén? Az ártatlan kezű, a tiszta szivű...” (Zsolt 24, 3-4) Ha imádkozunk, nagy dolgokat kérünk az Úrtól, de a szivünk nem tiszta és a kezünk nem ártatlan, az egész imádságunk csak egy lelki humbuk. Amikor a keresztyének előbb megtisztitották magukat és úgy imádkoztak, még a hely is megrendült, ahol voltak és az Úr lejött hozzájuk. Minden ébredési teületen hasonlóan történt. Szeretném ezt egy néhány példával megvilágitani.

Egyszer egy fekete kislány egy citromfa alatt űlt és tanult. Ez a lány álandóan imádkozott és nagyon vágyakozott a szivében az Úr iránt. Hirtelen egy táblát látott maga előtt, amire rá volt irva az összes bűne. Nem volt ceruzája ezért egy darab szenet ragadott és azzal bemásolta mindazt, ami a táblán volt a füzetébe. Ahol ez a kislány lakott, fent a hegyekben, nem volt lelkész: teljesen egyedül volt. Ezáltal, hogy leirta a bűneit és tudatosodott minden bűne, az Úr mélyreható munkát végezett ennek a gyermeknek az életében. Az Úr elárasztotta az Ő lelkével és csodálatosan használta őt. Voltak éjszkák, amikor nem is aludt, annyi felé kellett mennie, és másnap kellett menjen iskolába: az Úr hasznát vette neki.

Szeretnénk ha az Úr használna minket, ha elárasztana a Lélek ajándékaival. Bármerre megyek itt afrikában vagy akár európában, arra panaszkodnak az emberek, hogy nincs lelki erejük: érzik a lélek munkáját az életükben, de hiányzik belőlük az erő. Nem vagyok jó matematikus, nem tudom ezt a feladványt megoldani. Az Úr Jézus azt igérte: „amikor eljön a Szentlélek erőt kaptok.” Nem tudom hogy lehet beszélni olyan lelkiségről, melyben nincs erő. Olyan ez, mintha olyan tűzről beszélnénk, ami nem melegit. Nem tudom ha ez egyáltalán lehetséges lenne. A Szentlélek nem más, mint Isten ereje. Ha kellőképpen fel vagyunk készülve rá, és eljön a Lélek, elárasz erővel és használ minket. Néha az az érzésem, hogy az erő fogalmával sem vagyunk tisztában. Azt gondoljuk, hogy ha Isten ereje munkálkodik bennünk, akkor automatikusan képesek leszünk betegeket gyógyitani. Kűlönös, hogy milyen egyoldaluan gondolkodnak egyes keresztyének: azt gondolják, hogy ha van lelki erejük, akkor egyben megkapták a gyógyitások lelki ajándékát is. Szó sincs erről. Amikor Péter és János felmentek a templomba imádkozni, és a koldus ott űlt a kapuban, Péter igy szolt hozzá: nézz ránk, tehát rá és Jánosra. Aztán igy folytatta: „Ezüstöm és aranyam nincs, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” (Csel 3, 1-1o) Nem azt mondja: amink van, hanem: amim (nekem) van. Nem tudunk egyetlen csodáról vagy gyógyitásról sem, amit János tett volna. Péter azonban olyan gyógyitó erővel rendelkezett, hogyha csak az árnyéka rávetődött a betegekre, meggyógyultak. Jánosról azonban nem tudjuk, hogy valakit is meggyógyitott volna. Ez azonban nem jelenti, hogy neki nem volt lelki ereje. Jánosnak is volt lelki ereje. Milyen ereje? Olyan csodálatosan megtapasztalta a Lélek erejét az életében, hogy nem tudta felfogni, hogyan lehetséges az, hogy valaki Isten gyermekének nevezi magát és még mindig bűnben él. Annyira megy, hogy azt mondja: az a kűlömbség Isten gyermekei és az ördög gyermekei között, hogy aki vétkezik, az az ördög gyermeke. Aki Istentől született (űjjászületett) az nem követ el bűnt. Még jó hogy nem a mi korunkban él János, mert sok keresztyén megleckéztetné: nem mondhatsz ilyeneket. De János olyan mértékben tapasztalta meg Isten erejét az életében, hogy lehetetlennek tartotta, hogy valaki újjászülessén és tovább is bűnben éljen. Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van (1Jn 3, 8) Olvassátok csak el az 1 János 3-at és meg fogtok döbbeni miket találtok ott. Jánosnak olyan lelki ereje volt, hogy győzedelmeskedet a bűn felett. Még ennél több ereje is volt. Amikor az Úr elhivta őt, János a hálót tisztitotta. Péter halász ember volt. Érdekes, hogy ez megmaradt leki értelemben is. Péter fogta a halakat, alpitotta a gyülekezeteket, de utánna János tartotta rendbe őket. Ezért mondja: Szeretteim szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől van, és ismeri Istent. (1Jn 4, 7) Ahol szakadás volt, ott János kijavitotta a dolgokat. Pál sátorkészitő volt, és bárhová ment, mindenhol sátrakat készitett. Érdekes ilyen szempontból is tanulmányozni Isten embereinek az életét. Minden tanitványnak volt lelki adottsága, de mindenkinek különböző ajándéka volt. Isten lelke úgy működik, ahogy neki tetszik és nincsenek sablonok, amiket alakalmazna. Mindenki maga kell legyen és nem kell utánnozzuk egymást. Ha te a más szerepét játszod, ki fogja majd betölteni a te szerepedet? Ne akarj te Billy Graham lenni, mert nem biztos, hogy valaki a te helyedet is be akarja tölteni. Ha mi másokat utánozunk, a mi helyünkben űr lesz. Mi olyanok kell legyünk mint a katonák, akik tudják, hol van a helyük és mi a feladatuk. De bármit is teszünk, mindig figyelnünk kell, hogy semmi ne álljon köztünk és az Úr között, és akkor a mi imádságunk is eljut hozzá, és az Úr meghallgat minket. Mindenki imádkozhat. Nem kell föltétlen lelkész légy; lehetsz egy egyszerű háziasszony, vagy egy idős személy, vagy gyermek, vagy fiatal, nyugodtan imádkozhatsz. Hiábavaló azonban az imádságod, ha az falba ütközik. Ez a fal a bűn, ami az életünkben van. Mindenekelőtt ezt a falat kell lerombolni.

A biblia azt tanitja, hogy ne siessük el senkinél a kézrátételt. Lehet, hogy éppen a kézrátételeddel részesülsz az illető bűneiben. Ezért fontos az, ha valaki előbb megtisztitja magát, mielőtt kézrátétellel imádkoznak érte. De nem mindenkinek a feladata, hogy ráhelyezze a kezeit másokra: mert azok a kezek felkent kezek kell legyenek. Egyesek erre azt mondják, hogy meg van irva: Azokat pedig, akik kisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kigyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket és azok meggyógyúlnak. (Mk 16, 17-18) Figyelembe kell vegyük a dolgok mindkét oldalát. Mit szólnátok ha elindulnék, hogy felforgassak minden követ, hogy összefogdossam a kigyókat? Vagy mi lenne ha mindenkitől mérget kérnék, hogy azt megigyam? Én nem akarok igy élni. És azt sem akarom tenni, hogy bemenjek minden házba, hogy megkérdezzem van-e betegjük, hogy rátehessem a kezem. De jöhetnek olyan idők, amikor tudtunkon kivűl mérget adnak nekünk, és az Úr kegyelméből nem fog az ártani.

Előfodult, hogy pogányok megmérgezték a misszionáriusok ételét, és miután látták, hogy nem árt nekik ezt mondták: A ti Istenetek valóban hatalmas Isten, mert mi mérget adtunk nektek, de Ő megmentett titeket a haláltól. Mindenben tehát az Úr kell vezessen minket.

Kűlömböző ajándékaink vannak. Nem mindenkinek ugyanaz a lelki ajándék adatott. De ha nem is rendelkezel a gyógyitás ajándékával, az Úr felelhet az imádságodra, ha imádkozol egy betegért, mert Ő megigérte, hogy meghallgat minket. Előfordulhat, hogy egy édesanya egyedül van otthon a beteg gyermekével, nincs senki segitsége, imádkozik és az Úr meggyógyitja a gyermekét. Ez azonban nem azt jelenti hogy rendelkezik a gyógyitás lelki ajándékával.

Mindenek fölött arra kell törekedjünk, hogy az Úrral való kapcsolatunk tökéletes legyen: hogy semmi se álljon az Úr és miközénk. Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegitsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a bűneink választanak el minket tőle. Mielőtt elkezdődött az ébredés közöttünk, én vágytam az ébredésre. Azt kérdeztem az Úrtól: mit kell tegyek, hogy ébredés legyen közötünk?

A világ kűlömböző részein, a kűlömböző országokban, a keresztynek más és más dolgokat hangsúlyoznak. Akkoriban sokan hangsúlyozák a hitet: Minden lehetséges, csak hinned kell! Egyedül ez szükséges, hogy higgyél, és akkor bármit kivánsz, meg fog történni.

Igaz, hogy meg van irva, hogy hit nélkül nem lehetünk kedvesek Istennek. És aki Istenhez jön, annak hinnie kell, és Ő megjutalmazza a benne hivőket. De egy dolgot világosan kell lássunk: Az Úr Jézus soha nem mondta, hogy higgyünk a mi hitünkben. Az Úr arra biztatott, hogy higgyünk benne. Van olyan hit is, ami működik, akár csodák történnek, de semmi köze az Úr Jézushoz. Személyesen ismerek egy misszionárius, aki Kongóban volt, és egy inekciójuk maradt. Jött hozzájuk egy személy, aki tetőtől talpig beteg volt. Megkapta az injekciót és egy néhány héten belül teljesen meggyógyúlt, annyira erős antibiótikumot kapott. Akkor jött egy másik személy, aki ugyanolyan beteg volt és kérte, hogy neki is adjanak egy injekciót, mert hallotta, hogy valaki már meggyógyult tőle. Kérte őket, könyörgött, ne küldjék el, segitsenek rajta, mert ő is meg akar gyógyúlni. De nem volt több injekciójuk. Akkor arra gondoltak, hogy ne ábránditsák ki, gyógyszer helyett, egyszerűen vizet fecskendeztek a testébe. Egy néhány héten belűl ez a súlyos beteg, teljesen meggyógyult. Ez az ember hitt a gyógyulásban és megtörtént, de a gyógyulásának semmi köze nem volt az Úr Jézushoz. Sok gyógyulás van, de nem minden gyógyulás van Istentől. Vannak varázslók, akik gyógyitanak. Ismerek egy kislányt, aki béna volt, és egy szionista asszony imádkozott érte, és megkeresztelte egy mély medencébe, amiben egy kigyó volt, azaz kűlönös hatalom volt benne, és ez a béna lány teljesen meggyógyult és a szüleimnél dolgozott a házban. Amikor azonban az Úr Jézusról akartam beszélni ennek a lánynak, úgy pörögött le róla minden, mint falra hányt borsó: halott volt lelkileg. Nem Isten ereje volt, ami őt meggyógyitotta, és a Szentléleknek sem volt semmi köze ehhez a gyógyuláshoz.

Tehát a hitet hangsúlyozták akkoriban, és én magam is hittem az én hitemben, és ezt is prédikáltam: ha hiszünk, bármi megtörténhet. Egy nap aztán hoztak egy vakot, és megkértek, hogy imádkozzak érte, hogy nyiljanak meg a szemei. Gondoltam magamban, most aztán próbára teszik a hitemet, de hittem, összeszedtem minden hitemet és imádkoztam érte. Mikor befejeztem az imádságot és felnéztem a vakra, semmi nem történt vele, még mindig vak volt. Akkor megráztam a fejemet és azt mondtam: nem tudom, hogy működik ez. Amikor azonban 1966-ban a Szentlélek leszállt közénk és Isten lelke kezdett munkálkodni közöttünk, az Úr tanitott nekem valamit. Ezt mondta az Úr: Erlo felejtsd el a te hitedet! Mit jelent a hit? Az Úr Jézus azt kérdezte a tanitványait: Hogyan hisztek, amikor egymástól vártok el dicséretet? A hit egy kűlönös dolog: nem működik együtt a büszkeséggel. A hit nem működik együtt az öndicsérettel. Mi akkor a hit? Az Úr azt mondta nekem: felejtsd el a te hitedet; nem azt mondtam neked, hogy higgyél a hitedben, hanem hogy higgyél bennem. A hit egy kűlönös dolog: minél többet foglalkozunk vele, annál kissebb lesz, mignem egyszer eltűnik. De minél inkább az Úrra nézünk, annál inkább nő a hitünk, anélkül, hogy mi azt észrevennénk. Mikor nagyszerű dolgok történtek közöttünk, valaki megkérdezte egyik társunkat: kűlönös hited volt-e, amikor azok történtek?  Nos – felelte a társunk – el kell gondolkozzak ezen. Amikor imdkoztam nem is gondoltam a hitre. Akkor mire gondoltál? – jött az újjabb kérdés. Semmire. Úgy jöttem az Úrhoz, mint egy kisgyerek az apjához és kértem, hogy tegye meg amit kérek. És ő megtette. Aki tudatos Isten jelenlétében az ő életében, az már nem tudatos a saját hitében. Higgyetek Bennem – mondta az Úr. Nem a mi hitünkben kell higgyünk, hanem az Úr Jézusban. Akkor megmondta az Úr, hogy mi az ami igazán fontos: hogy semmi ne álljon közém és közé.

Elárulom nektek az életem titkát. A legfontosabb dolog az én életemben nem a prédikálás, nem az, hogy megnyerjek lelkeket az Úrnak, és nem is az, hogy imádkozok betegekért, hogy meggyógyuljanak. A legfontosabb az én életemben, hogy semmi ne álljon közém és az Úr Jézus közé. Ami leginkább foglalkoztat, ami mindenekelőtt fontos nekem, hogy a vele való kapcsolatom tökéletes legyen. Ha a vele való kapcsolatom jó, akkor Ő úgy tud munkálkodni az életemben, ahogy ő akar, tud vezetni, irányitani és meg tud dicsőülni az életemben. De ha valami közénk áll, a közösségünk megtörik.

Az én fülem nem süketült meg és kezem sem rövidült meg – mondja az Úr, de valami közénk állt, ék van közöttünk: a bűn. Az Úr nem örögedett meg és nem is gyengült meg, hanem a bűn választ el minket tőle, válaszfalként húzódik közénk és ezt a válaszfalat le kell rombolni.

A bűn nemcsak, hogy elválaszt minket Istentől, de egyben jogot ad a sátánnak, hogy uralkodjon felettünk. Az örödögnek pedig nem lenne szabad, hogy hatalma legyen Isten gyermekei felett. Mi, Isten gyermekei, teljesen szabadok kell legyünk az ördögtől, de ő mégis, néha rést talál és beférkőzik az életünkben. Az egyetlen dolog, ami által bejöhet az ördög az életünkben, az a bűn. Még konkrétabban, a meg nem vallott bűnök által. Ha van is bűnöd, menj el azonnal és valld meg a bűneidet. Valld meg és kérd, hogy az Úr bocsássa meg a bűneidet, mert mihelyt helyet adsz a bűnnek az életedben, beteszi az ördög a lábát az életedbe.

Egy példával irom ezt körül. Egy nap egy indiai jött hozzánk a misszióra: csont és bőr volt ez az ember, úgyhogy alig tudott járni. Nem volt egy magas ember, de korábban mintegy nyolcvan kilós volt. A rendőrségnél dolgozott Pietermaritzburgban, aztán áthelyezték Banoniba. Az édesanyja nem örült annak, hogy a fia a rendőrségen dolgozik, mert veszélyesnek tartotta ezt a munkahelyet, most pedig, hogy áthelyezték egy távolabbi helyre, méginkább ellenezte fia munkahelyét. Kérte, csináljon valamit, hogy helyezzék vissza a szülővárosába, de a fiú nem tudott semmit tenni. Akkor, az anya iránti szeretetből, inkább lemondott a munkahelyéről és visszatért Pietermaritzburgba. Itt egy szálodánál kapott munkát. Az élelmiszer raktárnál volt felelős és egy idő után, azzal kezték gyanúsitani, hogy tolvaj, mert hiányt fedeztek fel. De ő esküdözött, hogy nem lopott semmit, ezért adtak neki egy másik esélyt, de egy idő után még több hiány volt. Akkor el akarták bocsátani, de ő tovább állitotta, hogy nem ő volt a tolvaj. Kapott még egy esélyt, de most az volt a feladata, hogy figyelje, hogy ki lop és fogja el a tolvajt. Egy néhány napon belül, valóban tetten érte a tolvajt. Egy nagydarab zulu ember volt a tolvaj, de ez az alacsony indiai olyan haragos volt rá, hogy megverte és jelentette a főnöknek, hogy elkapta a tettest. Ez a zulu egy varázsló volt. Azonnal elbocsátották a szálodától. A következő este, a fiatal feleségével ültek a szobába és zajt hallottak a háztetőn. Arra gondoltak, hogy a szomszéd gyermekei másztak fel a tetőre. Kiment a férfi a házból, de nem jött vissza. Akkor a felesége megijedt, kiment a hátsó bejáraton és elment a szüleihez, hogy segitséget hivjon. Mikor jöttek a rokonok a férfit eszméletlenül találták a ház előtt. Valami láthatatlan erő csapott le rá: nem a szomszéd gyermekek voltak a háztetőn. Attól a naptól kezdve nem volt képes arra, hogy egyék. Bármit evett, megbetegedett tőle. Tizennyolc hónapig csak folyadékon élt. Esténként, amikor lefeküdt, úgy érezte, hogy valaki ránehezedik a mellkasára és pofozni kezdi, hogy látszott hogy mozog a feje, jobbról balra, de nem látszott semmi más, és addig ütötte, mig elvesitette az eszméletét. Szó szerint kinozta ez a láthatatlan erő. Orvostól orvoshoz járt, korháztól korhához ment, de senki nem tudott segiteni rajta. Mivel hindú volt, elment a hindú papokhoz, áldozatokat mutatak be a bálványoknak, de semmi nem segitett rajta. Végül telőlől talpig megvizsgálták, röntgen felvételeket készitettek, hires orvosok kutatták az esetét, de semmit sem találtak: nem tudtak segiteni rajta.

Ennek a hindú fiatalemberne volt egy unokatestvére, aki járt nálunk a misszión. Az Úr megérintette az életét, és ő megtért és meggyógyult, aztán hazament és bizonyságot tett a családjának az Úr munkájáról. Mindeddig ez a beteg hallani sem akart a keresztyénségről. Amikor a hires szakorvos is lemondott róla, megtört a szive és elhatározta, hogy keresztyén lesz. Az mondta az orvosnak: ismerek valakit, aki fog segiteni nekem. Az orvos csodálkozva kérdezte: ki lehet az? Ha én nem tudok segiteni rajtad, ki fog akkor segiteni? Az Úr Jézus – felelte. Akkor a fehér orvos azt mondta neki: biztos most viccelsz velem. Milyen szomorú, hogy fehérek, akik kerestyénnek valják magukat, mikor azt hallják egy pogánytól, hogy az Úr Jézus meg tud gyógyitani viccnek vélik a dolgot. Akkor megkérdezte tőle a hindú: nem szoktál templomba járni? Nem – válaszolta az orvos – én nem hiszek az ilyen dolgokban. Akkor ne csodálkozz, hogy nem tudsz segiteni rajtam – mondta. Ezek után beszélt az unokatestvérével, felvették a kapcsolattot egy munkatársunkkal és elhozták a misszióra. Itt megkérdeztü tőle: kész vagy, hogy keresztyén életet élj? Kész vagyok – felelte. Elmondtuk neki, hogy mi nem imádkozunk érte, mig meg nem vallja a bűneit. Erre is kész volt, úgyhogy miután lelkigondozták, imádkoztak érte. Miután imádkoztak, azt mondta, úgy érzi, mintha étvágya lenne. Tudtam az édesanyámtól, hogy a betegeknek jó a tyúkhúsleves, utánna meg adhatunk valami keményebb ételt is. Gyorsan elmentem és szoltam a feleségemnek, hogy vágjon le egy csirkét és készitsen neki levest, de mire visszajöttem, már megevett két tányér poridzsot és nem volt tőle beteg. Attól kezdve éjjel nappal csak evett volna. Megengedtük neki, hogy bármikor bemenjen a konyhára és egyék, amennyit csak akar. Néha két kézzel evett. Egyik oldalon poridzsot evett tejjel, másik oldalon pedig húst evett valami egyébbel. Néhány héten belül megduplázódott a súlya, de érdekes módon nem szabadult meg az éjszakai támadásoktól. Nem hagyhattuk magára éjszakánként, úgyhogy felváltva aludtunk mellette. A támadások a következő képpen történtek: Három kopogás hallatszott a tetőn vagy az ajtón, vagy mindha valaki egy szeggel karcolta volna az ablakot háromszor, aztán jött a támadás és egy láthatatlan kéz ütötte az embert. Ezért vele voltunk mindig és amikor jöttek a támadások, elkezdtünk imádkozni és az ima hatására megszünt a támadás. Egy éjszaka a munkatársakra bizam, de jöttek, felébresztettek, mentem imádkoztam és megszünt a támadás. Nem tudtam mi lehet az oka, hogy nem szabadul meg ez az ember. Ekkor megkérdeztem tőle: nincs valami, amit még nem vallottál meg, amit még rejtegetsz és nem akarsz világosságra hozni? Van még valami, ami által az ördög fogságába tarthat? Ha a bűneinket világosságra hozzuk, ha Isten világosságában járunk, mint ahogy ő világosság, akkor közösségünk van vele és közösségünk van egymással. Az őrdög a sötétségben szeret munkálkodni: ha a sötétséget az életünkben, Isten világosságába állitjuk, az ördögnek el kell menekülnie.

Ekkor az ember kiment az irodámból és egy ideig nem is jött vissza. Amikor visszajött olyan fehér volt mint egy papirlap, és nem tudott szóhoz jutni. Látszott rajta, hogy valami szőrnyű dolog történt vele. Miután egy kicsit összeszedte magát, elmondta, hogy mi történt: Amint a folyósón haladt egyszer csak megjelent neki egy szellem, ugyanannak a varázslónak az arca, akivel meggyűlt a baja. Azt mondta neki: te azt gondoltad, hogy elmenekülhetsz előlünk, de mi idáig üldöztünk téged és továbbra is vadászunk rád. Amikor meglátta ezt a szellemet, mintha megbénult volna, mozogni sem tudott. Akkor látta, hogy a közelében van egy kis asztal és van rajta egy biblia, felkapta a bibliát és a szellem elmenekült.

Mikor mindezt elmondta, gondoltam szarván ragadom a bikát. Megkérdeztem: mondd van még valami az életedben, amit nem vallottál meg? Nézd, nekünk egyéb dolgunk is van, minthogy a vécére is kisértgessünk. Ekkor könnyek árasztották el a szemét és töredelmesen elmondta, hogy amióta itt van igyekezett mindent bevallani és mindentől megtisztulni. Nem emlékszik semmire, amit visszatartott volna. De akkor úgy éreztem, hogy meg kell kérdezzem tőle: nem cigarettázol te még mindig? Nem akartam megsérteni, megbántani. Bölcsen kell eljárjunk az ilyen esetekkel. A Szentlélek a bölcsesség lelke is.    

Amikor ezt a kérdést meghallotta azonnal felugrott: mi a baj a cigarettázással? Ez nem bűn. Én ismerek keresztyéneket, megkeresztelt hivőket, akik cigarettáznak, és ettől még jó keresztyén életet élnek.

Mikor egy kicsitt lecsillapodott ezt mondtam neki: felejtsük el a többieket. Nem azok a keresztyének betegek, hanem te vagy beteg. Nem őket kinozza igy a gonosz, hanem tégedet. Lehet nekik nem rossz a cigaretta, nem tudjuk, de a te esetedben éppen ez az, amivel még mindig hatalmában tart az ördög. Ha ez a helyzet – válaszolta – akkor ebben a pillanatban felhagyok a cigarettával, benyúlt a zsebébe és kivett egy egész csomag cigarettát. Megkért imádkozzunk, hogy az Úr bocsásson meg neki, és ebből is tisztitsa meg őt. Imádkoztunk tehát érte: Uram, te azért jöttél, hogy minket szabaddá tégy. Szabaditsd meg ezt a testvérünket: bocsáss meg neki, és tisztitsd meg őt.

Ettől a naptól fogva, soha többé nem volt része semmi féle zaklattatásban, és támadásban.

Akkoriban esténként elmentem a betegekhez és imádkoztam értük. Egy este vele is imádkoztam, aztán mentem és lefeküdtem. Amikor reggel ismét megtálogattam megkérdeztem, hogy érzi magát. Azt mondta: rettenetesen. Mi történt - kérdeztem – visszajött ismét az ördög?  Még talán annál is rosszabb – felelte. Erre még én is elszörnyedtem, kértem mondja el mi történt. Elmondta, hogy amikor a tegnap este elmentem tőle, azonnal elaludt. De nem tudja, hogy álmodott vagy mi volt, mert nagyon is reálisnak tűnt neki az egész. Egy jóképű fiatalember, egy szép őltönybe felőltözve, bejött a szobába, leűlt az ágyára, kivett egy csomag ciggarettát és megkinálta cigarettával. Azt mondtam neki: köszönöm, én nem cigarettázok. Akkor kérlelni kezdte: mi rossz van a cigarettában, csak eggyet, csak egy cigarettát. Akkor megismételtem: köszönöm, én abbahagytam a cigarettázást. Nos, ha abba is hagytad – mondta – csak egyet, egyet még elszivhatsz. Mi baj van a cigarettával? De ismét elútasitottam. Akkor a vendég kivett egy cigarettát és rágyújtott, és csak úgy fújta a füstöt. Nem néz jól ki? – kérdezte.

Akkor azt mondtam: azért nem cigarettázok mert hivő ember vagyok. Te azért cigarettázol mert nem hiszel. Akkor a fiatal ember ráugrott és kezdte ütlegelni. Végül úgy érezte, hogy elvesziti az eszméletét. Amikor már végkép nem birta a kinzást, felkiálltott: Uram Jézus, te megváltottál a véreddel, mostmár senkinek nincs joga rajtad kivűl fölöttem. Amikor az Úr Jézus nevét emlitette, az idegen felugrott és az ajtóhoz szaladt. Amikor kiosont az ajtón utánna nézett és látszott hátulról a farka. Akkor jött rá, hogy ki volt az a jóképű fiatalember. Megkérdezte tőlem: mondja lelkész Úr, miért rejtegette a farkát, amikor bejött hozzám? 

Másnap reggel a munkatársak azt mondták, hogy biztos valaki őrült jött be hozzánk a misszióra, mert a tegnap este, valaki le-fel szaladgált, és dörömbölt az ajtókon, utánna pedig felmászott a tetőre és ott szaladgált. Mintegy orditó oroszlán járt szerte.

Látjátok, a bűn által, rést kap az ördög, hogy bejöjjön az életünkbe. Ezért monja a biblia: ne engedjetek teret a bűnnek. Nem akarok nektek prédikálni, csak elmondom miken mentek át egyes emberek. Ezért tartjuk olyan fontosnak, hogy az emberek megtisztitsák teljesen magukat, hogy az ördögnek ne legyen semmi maradása az életükben. Timoteusnál olvassuk: Egy nagy házban pedig nemcsak arany – és ezüstedények vannak, hanem fa – és cserépedények is: amazokat megbecsülik, emezek pedig közönséges használatra valók. Ha tehát valaki megtisztitja magát ezektől, megbecsűlt, megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas.  2 Tim 2, 2o-21

Valaki azt mondhatja: én csak egy közönséges edény vagyok. Kérjed az Urat tisztitson meg és arany edénnyé tehet téged.

Egy nap egy vak jött a misszióra. Föltétlenül velem akart beszélni. Nagyon foglalt voltam, örültem volna ha valaki más foglalkozik vele, de ő csak velem akart beszélni. Bementünk tehát az irodámban és megkérdeztem: miben lehetek a segitségére. Nagyon messziról jött ez a vak. Azt válaszolta: azért jöttem, hogy megnyitsd a szemeimet. Nem mondhatot volna nekem ennél nagyobb viccet, úgyhogy jót nevettem. Én nem tudok ilyet tenni – feleltem neki. Méirt nem? – kérdezte. Mert nem igy működik ez – feleltem. Csak az Úr Jézus tudja megnyitni a vakok szemeit. De én hallottam három emberről, a mi vidékünkről – mondta – akik vakok voltak, de most látnak. És ezek az emberek azt állitják, hogy te imádkoztál értük. Az lehet – feleltem – de nem igy működik az egész.

Akkor hogy működik? – kérdezte. Tudod te, hogy az embernek nem csak testi szeme van, hanem van lelki szeme is? – kérdeztem tőle. Ezt nem értette. Akkor megkérdeztem: láttad te a lelki szemeiddel Isten? Láttad te már azt, hogy Isten egy szent Isten? Nem – válaszolta. Láttad te magadat, mint egy bűnöst? Nem – válaszolta. Én nem vagyok egy rossz ember. Láttad te már az Úr Jézus, amint meghal a te bűneidért? Nem- felelte. Az Urat nem most ölték meg, az már több ezer évvel ezelőtt történt, és a zsidók ölték meg.

Nem láttad, hogy az Úr érted halt meg, a te bűneidért, érted folyt a drága vére?

Hirtelen megváltozott és azt mondta, most már kezdi érteni mit akarok mondani. Tudod, mikor még kisgyermek voltam... és kezdte mesélni, kitálalni a bűneit. És amint vallotta meg a bűneit, egyszer csak felugrott a székéről és azt mondta: kezdek látni. Megnyiltak a szemei. Volt egy dugulás. Bűn volt közte és Isten között. Amikor ez a bűn világosságra került, Isten keze megérintette. Imádsága eljutott az Úrhoz és az Úr megyógyitotta a vakságából. Nem tettük rá a kezünket, nem volt semmi imaáldozat, ő maga készitette el az útat.

 Isten ma is ugyanaz, nem változott meg, de a bűn elválaszt minket tőle.

Amikor még kisfiú voltam, egyszer a szüleim elútaztak egy néhány napra, és engem otthon hagytak  a farmon a munkásokkal. Egyszer csak bejött hozzám a kertész fiú és kétségbeesve mondta, hogy nem folyik a viz és a zöldségek a kertben majdnem kiszáradtak. Miért nem szóltál hamarabb? –kérdeztem tőle. Már a tegnap beindithattam volna a pumpát, hogy feltöltse a tartályt és onnan locsolhattad volna a kertet. Kimentem tehát a viztartályhoz, de amikor odaértem, láttam, hogya tartály tele van vizzel. Kinyitottam a csapot, de a csapból nem jött viz. Akkor a szájammal megszivtam a csapot és ahogy szivtam, egyszer csak megláttam egy békalábat. Csak az a baj, hogy mi német származásuak vagyunk, nem franciák, és nem szeretjük a békát. Megfogtam tehát kézzel a békát és kihúztam a vezetékből. Csak úgy ömlött utánna a viz, megöntöztük a kertet és megmenekültek a növények. Soha nem felejtem el ezt.

Jézus Krisztus mondja: Aki hisz énbennem, ahogy az Irás mondta, annak belsejéből élő viz folyamai ömlenek. Jn 7, 38 Ha nem árad belőled az élő viz, vizsgáld meg az életedet: lehet hogy egy nagy béka van a vezetékben. Bűn van az életedben, ami elválszt téged az Úrtól. Tudjátok mit jelképez a béka? -  a konokságot: mindig az árral szemben szeret úszni.

Azt mondja az Úr: Az én karom nem lett rövid és fülem nem lett süket, de a te bűnöd – nem a szomszéd bűne – elválaszt téged Istentől.

 

Imádkozzunk:

 

Köszönjünk Urunk a te beszédedet. A te szavad fáklya számunkra a sötét úton. Köszönjük, hogy ugyanaz vagy, aki voltál kétezer évvel ezelőtt. Köszönjük, hogy ugyanaz vagy, aki voltál a teremtéskor, amikor szóltál, és lelked lebegett a vizek fölött. És a te szavad által, mindent megújitottál, elválasztva a vizeket a vizektől: a sós és az édes vizeket. Köszönjük, hogy rámutattál arra, hogy te ugyanaz vagy, és ha a dolgok az életünkben nem jól működnek, akkor valahol baj van. Lehet nem is kell messze menjünk, hogy megtaláljuk a hibát. Ámen

VÉGE